Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Normálisnak hitt rasszizmus, az intézményekkel szembeni bizalmatlanság, örökre megpecsételt sorsok és a kitörési lehetőség hiánya – a 2010-es évek Magyaroszága bőven szolgáltat témát a magyar dokumetumfilmeseknek. Arra azonban talán senki sem számított, hogy két magyar alkotás még egy erős nemzetközi kínálatban is bőven ki fog emelkedni a mezőnyből. A Verzió fesztivál két legmegrázóbb filmje, a Káin gyermekei és az Ítélet Magyarországon a két fődíj mellett egy fontosabb dologgal is gazdagodott: az emberek elkezdtek beszélni róluk, és arról, hol is élünk itt közösen.
Bár korábbi ajánlónkban is arra hívtuk fel a figyelmet, hogy a világ minden tájáról érkeztek izgalmas történetek a Verzió dokumentumfesztiválra, arra talán senki sem számított, hogy a kínálat legkiemelkedőbb alkotásai Magyarországon születtek. Mindez nem túlzás: a frissen bemutatott Káin gyermekei (a Diákzsűri díjazottja), és a már régóta külföldi fesztiválokat, közönségtalálkozókat járó Ítélet Magyarországon (közönségdíj) nem csak a fesztivál két díját vitte el, de a nemzetközi közönség elismerését is kivívta.
Vegyes büszkeség ez, hiszen egyrészt örömteli, hogy ilyen színvonalú dokumentumfilmek készülnek hazánkban, másrészt megdöbbentő, mennyire hátborzongató, és csontig hatoló érzelmeket válthat ki a nézőből – legyen az magyar vagy külföldi – a kismagyar valóság.
Életfogytiglan szabadlábon
A Káin gyermekeit mi is ajánlottuk, és még fogjuk is, mert ez a film ugyan lassan szippantja be nézőjét, utána még sokáig nem fogja elereszteni. Jó lenne, ha a film tényleg moziforgalmazásba kerülne. Bár illúzióink nincsenek: nem a fiatalkorúak börtönét megjárt középkorú férfiak történetére fognak majd sorban állni a pénztároknál. A Káin gyermekeinek inkább az Ítélet Magyarországon sorsát jósoljuk. Klub- és iskolai vetítések tömkelegét, ahol érdemes lesz a látottakat tovább beszélni.
Fontos leszögezni: Gerő Marcell filmje nem a Bebukottak című, 1984-es kulcsmű folytatása. Lehet, hogy annak indult, amikor az alkotók a 30 évvel ezelőtt kamerák elé álló fiatal fiúkat akarták újra megtalálni. Végül azonban egészen más lett a végeredmény, mint amire a film első hazai nézői – gyaníthatóan – számítottak.
Gerőéknek a Bebukottakban szereplő hat emberből végül hármat sikerült megtalálniuk, nem kis küzdelem és kutatás árán. Ám ennél is nagyobb küzdelem lehetett az azóta is a börtönlét és az emberölés bűnének minden súlyát magukon viselő férfiak bizalmának megszerzése. Mert a látottak alapján úgy tűnik, sikerült ez utóbbi feladat is, és ez talán a film egyik legnagyobb érdeme. A három megkeseredett, örökre perifériára szorult férfi olykor a kamera előtt dühöng, érzékenyül el, vagy adja ki magából a sok éve benn tartott mondatokat. És ezek súlyos mondatok, mivel lassan, szinte diagnózisszerűen derül ki mindhárom férfiról, hogyan sütötték rájuk egész életükre a börtöntöltelék jelzőt.
„Ha az emberre sokszor mondják, hogy rossz, akkor hajlamos is elhinni ezt magáról” – mondja az egyik megszólaló, Zsolt, aki bár egy felnőttpszichiátriai osztályon fekszik, minden egyes mondatában plasztikus pontossággal ábrázolja a rendszerváltás utáni magyar néplélek minden fájdalmát és sérelmét.
A másik két szereplő története is több mint tanulságos. Gabeszt guberálástól guberálásig követjük, ő az életvidám csavargó megtestesítője, de aztán az egyik pillanatban azon kapja magát a néző, hogy a film leginkább arcul csapó kirohanásában épp az ő arcára ül ki legkifejezőbben az egész életen át cipelt teher.
Pál viszont egészen más eset. A három szereplő közül ő a legzárkózottabb. Érthető is, hiszen övé a legsúlyosabb bűn: tiniként lőtte le saját apját. Jellemző, hogy sokszor anyja vagy gyerekei értetik meg a nézővel, miken is ment keresztül Pál, aki szabadulása óta talán a legközelebb állt ahhoz, hogy rendezett családi viszonyok segítsék a felnőttkori beilleszkedésben. Ám az ő sorsa is kilátástalan: élettársa elhagyta, gyerekei előtt sincs tekintélye, és anyja gyerekként kezeli őt. Míg a filmben Zsolt és Gabesz szavakkal próbálja meg megérteni és megértetni gyilkosságaik motivációit, addig Pál szótlansága még ennél is beszédesebb.
A film egyik nagy erénye, hogy szinte előzményfilmként is értelmezhető, hiszen míg a Bebukottak inkább a fiatalkorúak börtönben eltöltött mindennapjairól szól, addig a Káin gyermekei már a súlyos bűnök hátterét, motivációit tárja fel. Így az is kiderül, milyen életre szóló következményei lehetnek egy elhamarkodott, hibás szülői döntésnek. A Káin gyermekeit univerzalitása miatt a világon mindenhol érteni fogják, de a tökéletes háttérül szolgáló, a közéletben sokszor tabuként kezelt magyar mélyszegénység nagyon is sajátunkké teszi ezt a történetet.
Izgalmasabb, mint egy játékfilm
Az Ítélet Magyarországont már korábban bemutatták a hazai mozik, de Hajdú Eszter rendező és csapata azóta is megpróbálja a legtöbb helyre eljuttatni a romagyilkosságok peréről készült alkotást. Az Ítélet – már most kijelenthető – a 2010-es évek Magyarországának egyik legfontosabb kordokumentuma lesz. Szinte az egész film alatt ugyanabban a tárgyalóteremben követjük a pert, de ami odabent zajlik, az jócskán túlmutat egy jogi eljáráson. Hajdú Eszter kamerái az összes tárgyalási napon dokumentálták az eseményeket, így a négy évig húzódó eljárás alatt iszonyatos mennyiségű felvétel gyűlt össze.
A vágószobában aztán ebből a hatalmas anyagból egy olyan izgalmas, és fordulópontoktól hemzsegő történet állt össze, amire a legjobb forgatókönyvírók is csak csettinthetnek. Olyannyira, hogy bár a hírekből sokan emlékezhetnek az elsőfokú ítéletre, amikor Miszori László kisétál az ítélethirdetéskor, a néző is megremeg az ügy és az egész eljárás lezárásának terhétől és felelősségétől.
Hajdú Eszter kommentár nélkül követi kamerájával az eseményeket, de képei sebészi pontossággal mesélnek a főszereplőkről: a hirtelen haragú, karizmatikus bíróról, az évek során egyre rosszabb védekező taktikát választó vádlottakról, és a tragédiát feldolgozni képtelen cigány családokról. A alkotók komolyan vették feladatukat, és ami még fontosabb, megbíztak a nézőben: nem magyarázzák a sokszor akár többféleképpen értelmezhető eseményeket, és nem részrehajlók sem a roma családok, sem a szélsőjobbos nézeteket valló vádlottak felé sem. A néző pedig hálás ezért, mert ő is jól tudja hol nevethet vagy épp könnyezhet egy-egy tanúvallomás alkalmával.
Ebből a filmből az is kiderül, amire a szenzációra éhes sajtó annak idején nem volt kíváncsi. Például az, hogy a vádlottakat ismerő tanúk azért nem tudnak egyenesen beszélni a környezetükben eluralkodó rasszista nézetekről, mert az annyira hétköznapi és normális, hogy szerintük nincs is mit beszélni róla. Vagy, hogy az egyik érintett roma családfő annyira nem bízik az igazságszolgáltatásban, hogy saját elméleteket gyárt, és ezzel egyre jobban kivívja a bíró haragját, majd épp ő lesz az, aki már nem éri meg az ítélethirdetést.
Fliegauf Bence készített korábban játékfilmet Csak a szél címen a cigánygyilkosságokról, de abban az alkotásban inkább a mindennapokban lappangó fenyegetettség és félelem kapott művészi keretet. Az Ítélet Magyarországon esetében viszont szó sincs lappangó érzetekről és érzelmekről: ha tetszik, ha nem Hajdú Eszter ugyanolyan csupaszon tárja elénk a jelenlegi Kelet-Európa kétségbeejtő diagnózisát, mint ahogy a tárgyaláson vetítik le az áldozatokról készített rendőrségi felvételeket.
A Káin gyermekeit november 27-én vetíti az HBO. Az Ítélet Magyarországont az alkotók jelenlétében november 19-én és 20-án is különböző vetítéseken lehet megnézni.
