hvg.hu: A Magyar Filmhéten mutatták be új filmedet, a Senki szigetét. Hírhedten nehezen viseled a saját premierjeid, hogy sikerült ezúttal a bemutató?

Török Ferenc: Mindig nehéz a premier, ilyenkor látja mindenki először a végeredményt a stábból. Persze mindenkinek más a fontos, nekem például a színészek, de az operatőr – aki Isztambulban forgat épp reklámfilmet – a telefonban azt kérdezte, milyen volt technikailag a vetítés. Utána mindenki jókat mond ilyenkor, persze megkapom a fárasztóbb, okoskodó véleményeket is. De alapvetően pozitív minden, Julikát (Jakab Juli, a film egyik főszereplője – a szerk.) például mindenki szereti. Ennél nagyobb öröm pedig most nem érhetett.

hvg.hu:  A Senki szigetének központi témája Budapest és a benne élő fiatalok vágyai, problémái. Miért foglalkoztatott, hogy milyen most huszonévesként élni ebben a városban?

T. F.: Inkább azt mondanám: erről is szól a Senki szigete, meg sok más izgalmas motívumról. Szerelem, káosz, magány, zenék, arcok, Budapest: nálam ez a sorrend. Soha nem úgy állok hozzá egy forgatáshoz, hogy most akkor készítsünk remek snitteket a városról. Ez egy tipikusan pesti sztori volt, persze nekem magától értetődő, természetes állapot Pesten forgatni. Fel sem merült más helyszín.

hvg.hu: A filmben sokszor mégis úgy tűnik, mintha meg akarnád örökíteni a 2010-es évek Budapestjét.

T. F.: Ez azért tűnhet így, mert levegőt akartunk adni a történetnek. Ezért vettünk fel sok sétáló, bicikliző, vagy autós jelenetet. A Belmondo-filmekben is azok a legjobb részek, amikor a hős csak megy és cigizik, és nem történik semmi. Ráadásul egy taxis a hős, aki folyamatosan körbepásztázza a várost, ezért is illett a sztorihoz ez a sok átvezető, bámészkodó jelenet.

Eleinte ráadásul olyan városban gondolkodtunk, ami bárhol lehet a világon, a könyvben sem volt leírva, hogy melyik városban játszódjon a történet. Korábbi filmemben, az Overnightban is olyan miliőt akartam kreálni, amiben úgy mutatjuk meg a várost, hogy az ne legyen feltétlen felismerhető. De aztán mikor végignézem a filmemet, pontosan látom, hogy az ott az Erzsébet-híd például. Szóval nehéz egy városban úgy forgatni, hogy annak ne jöjjenek ki a karakterjegyei. Most kicsit ráerősítettünk a magunk ízlése szerint, sok a külső valóban, hidak, külváros, cirkusz, sugárút, Fészek, bulinegyed.

hvg.hu: Te találtad meg a forgatókönyvet vagy téged találtak meg a történettel?

T. F.: Sándor Pál, a producer vette meg Szekér Andrástól a forgatókönyvet, majd felkért engem a rendezésre. Én pedig örömmel elvállaltam. Általában mindent – reklámokat, tévéfilmes felkéréseket – egyből elvállalok, mert most egyszerűen ilyen világot élünk. Kevés a munka, eléggé teperni kell.

Egy játékfilmes felkérés éveket vesz el az életedből, és a végeredmény nagyban befolyásolhatja minden irányba a későbbi pályádat. A reklámfilmes munkák viszont gyorsabban lemennek, és ott a legmodernebb technikával dolgozhatunk. Most először dolgoztam Szecsanov Martinnal játékfilmben, előtte sokat forgattuk együtt reklámot, rengeteg rutint hoztunk abból a műfajból, persze a Senki szigete igazi nagy sztori, amiről minden filmes álmodik.

hvg.hu: Tudsz példát mondani a reklámfilmes rutinra?

T. F.: Nem lehet igazából kiragadott példákkal szemléltetni. Inkább azt mondanám, sok zenés jelenetet használó, klipes, a világot nem magyarázó filmet akartunk, olyat, ami inkább a város atmoszféráját és a hangulatát mutatja meg. Azon dolgoztunk másfél évet, hogy olyan stílust és képi világot alkossunk, ami hű a forgatókönyvhöz, és hogy a néző is fel tudjon idézni egy-egy markáns képet még akár napokkal később is a látottakból. Persze mindenki divatot akar teremteni, de az azért nehezen tervezhető.

hvg.hu: Ha már klipeknél, zenénél tartunk, ez szerintem a film egyik legnagyobb erőssége. Koncz Zsuzsa és a Bizottság mellett külön zene is készült a filmhez kortárs underground figuráktól (Sabák Péter, Pejkó Balázs). Őket hogyan találtad meg?

T. F.: Igen, van egy kis esztrádjellege a soundtrack-nek (nevet). A stábtagok megtalálásában Martin és az első asszisztens, Fekete Xénia segített rengeteget, elég jól állunk zenész haverokban, így jött képbe Sabák Péter is, akinek a stúdiójában született végül a filmzene, rengeteg tehetséges ember munkájából. De Gaya (Gaya Arutyunyan, az egykori Másfél, a Deti Picasso és jelenleg a Wattican Punk Ballet énekesnője – a szerk.) például nekem jutott eszembe, furcsa ötlet, mégis passzol ebbe a laikusok számára underground hiphop-világba. Berger Dalma Sabákék spanja, de a Puszi együttes is befigyel néhány számban. Boldog vagyok, hogy most ez a felállás sikerült, iszonyat sokat dolgoztak a srácok a film zenéjén.

Sabák Péter egyik projektje, az Amoeba zenekar:

Minden filmemben szeretek új zenei stílust kipróbálni, nem olyan alkat vagyok, aki képes lenne a teljes pályafutásán keresztül ugyanazzal a zeneszerzővel dolgozni. Szeretek ismeretlen területeket felfedezni, új embereket megismerni. Ettől függetlenül én is imádom a klasszikus párosok, mint Lynch és Badalamenti, Fellini és Nino Rota, Tarr Béla és Víg Mihály közös munkáit. Nekem ez már nem fog összejönni, kicsit sajnálom persze.

hvg.hu: A végén nagyon hangsúlyos helyen szólal meg a Bizottság kultikus száma, a Szerelem. Elkapott a 80-as évek iránti nosztalgia?

T. F.: Schilling Árpád mondta egyszer, hogy a 70-es évek még csak hagyján, de a 80-as évek… az aztán nagyon szörnyű évtized volt. Lehet, hogy azért nyúlunk vissza ehhez az időszakhoz időről időre, mert annyira mély nyomokat hagyott bennünk.

De a Szerelem című szám mondjuk pont nem nosztalgia miatt került a filmbe. A Senki szigete egy szerelmesfilm, és a Lacáéknál (feLugossy László, a Bizottság zenekar tagja – a szerk.) komolyabb állítást a szerelem problematikájáról azóta sem tett le senki az asztalra. Ez a szám hiába az alternatív közeg szülötte, mégis jócskán túlélte az akkori top slágereket. Klasszikus lett, igazi remekmű, mindig hatni fog.

hvg.hu: A film szereplői mind valahova máshova, a saját kis szigetükre vágyódnak. Te hamarosan Amerikába költözöl, ahol egy egyetemen fogsz tanítani. Ennyire keserves lenne a helyzet itthon?

T. F.: Nem, nem ezért költözöm ki az USA-ba, bár tény, hogy az itthoni helyzet egyáltalán nem könnyű. De nem akarok panaszkodni. Megváltozott a világ, és a többség jogosan azt gondolja, hülye az, aki nem próbál máshol is szerencsét.

A kiköltözés miatt nem adok fel itthon mindent, inkább az a célom, hogy kint olyan kapcsolati hálót alakítsak ki az egyetemen, ami végső esetben kirángat az itthoni tervezhetetlen jövőképből.

Szerettem tanítani a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ahová magam is jártam, de sajnos azt az iskolát ellehetetleníti a pénztelenség. A tanárok borzalmasan rosszul keresnek, legalábbis én úgy tapasztaltam. Kint is vizsgafilmeket kell készíteni a diákjaimmal, már megvan, hogy mikor lesz a bemutató, és az is, hogy mit eszünk majd a zárófogadáson. Szóval arrafelé kicsit komolyabban veszik a filmes képzést, a tanárok hosszú távon tudnak tervezni, persze harmincszor ennyit keresnek. Szóval működik a rendszer, nálunk meg nem. Ugye mindez nem csak a filmoktatásra igaz Magyarországon.

hvg.hu: Emlékezetes, a Magyar Narancsban 2011-ben megjelent véleménycikkedben élesen bíráltad az akkor felálló  Filmalap várható szabályrendszerét, irányelveit. „Már egy pályázatot is beadni puszta megalkuvás” – írtad akkor. Azóta kibékültél a rendszerrel?

T. F.: Mondjuk úgy, megalkudtunk a rendszerrel. Aki már pályázott a Filmalaphoz az (akkori írásom szerint) ugye megalkuvó. Sokan vagyunk sajnos: Mundruczó, Hajdu, Pálfi, Fliegauf, Kocsis és még pár százan. Ez egy ilyen szörnyű szakma, megalkuszik bárkivel, csak filmet csinálhasson. Ilyenek vagyunk.

hvg.hu: Miért?

T. F.: Az ember ilyenkor mindenféle magyarázatokat kreál magának, hogy kell a pénz, hogy nincs más lehetőség, hogy már a többiek is beadták a pályázatukat. Vagy, hogy a filmezés igazából az együttműködésről szól, hiába találom ki tökéletesen, egyedül nem tudom leforgatni.

Felmerült nyilván az is szakmai körökben, hogy magánpénzből oldjuk meg a költségeket, de aztán mindenki rájött, hogy annál könnyebb pénzszerzési lehetőség, mint ami a Filmalapnál van, nem létezik Magyarországon.

De az én igazi morális dilemmám most inkább az, hogy megvalósul-e Pálfi György rendezésében a Toldi. (Az interjú ideje alatt jött ki a közlemény arról, hogy a Filmalap kiszáll a Toldi-film mögül, és ezzel a projekt évekig tartó huzavona után, még a forgatás megkezdése előtt leáll. Így a beszélgetés alatt, még feltételes módban beszélgettünk az ügyről – a szerk.) Azt gondolom, hogyha Pálfi nem kapja meg ezt az amúgy nagyon nagy összeget a filmre, az egy nagyon komoly mérföldkő lesz a Filmalap történetében. Ha a Toldit elkaszálják, újra nagyon komoly front lesz a szakmában.

Pálfi Gyuri jó barátom, nagyon jó filmrendező, de ez a hercehurca nemcsak művészi szempontból, hanem munkajogilag is súlyosan aggályos. Mondhatni szakszervezeti kérdés.

Természetesen ebben a történetben a rendező felelőssége is megvan, én azt mondtam nemrég egy nyilvános vitaesten a Katonában, hogy Pálfi helyében én együttműködőbb lettem volna, és nem feltétlen mentem volna az üggyel a nyilvánosság elé. Andy Vajna részéről viszont nem értem, mi ebben a projektben a kockázat. Tudom, irtózatos mennyiségű pénzről van szó, de ezt a filmet Pálfi az élete árán is megcsinálná, külföldön ismerik és elismerik, hol itt az igazi rizikó?

A filmünk premierje ráadásul ugyanarra a napra esett, amikor lejárt Pálfi ultimátuma a Filmalap felé. Jöttek sorban gratulálni a családtagok, barátok, de közben folyamatosan azon járt az agyam, hogy itt van egymástól pár méterre Andy Vajna, Pálfi György és a döntőbizottság több tagja, és hogy vajon mi zajlik a háttérben, vagy megy már rég a harc a popcornos pultnál? Feszült a helyzet rettenetesen.

hvg.hu: Mik lehetnek a következményei az elutasításnak?

T. F.: Olyat is hallottam, hogy néhányan már fel is álltak a Döntőbizottságból, mert nem tudják tovább vállalni ezt a parát. (Ezt azóta más forrásaink is megerősítették – a szerk.) Ez a Filmalap történetében olyan jelentőségű váltás lehet, mint maga az alapítás. A Toldi-ügy, úgy tűnik, kihozta a struktúra hibáit. Ameddig csak bungalókat kellett építeni, addig nem volt gond, most fel kellett volna húzni egy házat, na, ez már nem ment ilyen egyszerűen. Persze szépek azok a bungalók, lehet ezt is mondani.

Ha ez a projekt nem valósul meg, annak az üzenete az lesz, hogy ma Magyarországon maximum 300-400 milliós állami támogatással készülhet film, ami ugyan nem kevés pénz, de nagyobbat sokkal nem tervezhetünk. A Filmalap eddig nagyon jól vitte ezt a kis költségvetésű vonalat, az Utóélet, az Isteni műszak és a többi elsőfilm felkarolása mind nagyon jó döntés volt. Komoly húzás volt, hogy fiatal rendezőket, új hangokat engedtek filmeket készíteni. Ez már csak azért is rendkívül fontos, mert a mi generációnk már kb. 15 éve készít filmeket, középgenerációsok lettünk, külföldön viszont leginkább  az újdonságra harapnak. A kritikusok épp a 25 éves Xavier Dolan lábai előtt hevernek, teljesen jogosan. A filmvilág így működik, kell a friss energia. Plusz általában olcsóbb is, mint egy kosztümös, történelmi film. Bár Goda Krisztát (interjúnk a rendezővel) rendesen kitömték pénzzel, reméljük jól is teljesít az új limiten.

hvg.hu: Arról is írtál abban a régebbi írásodban, hogy mi történik akkor, ha Vajnát is elmozdítják felülről? Valós ennek a lehetősége?

T. F.: Úgy gondolom, hogy nem. Vajna olyan rendszerben szocializálódott, ahol ő használja a politikusokat, és nem fordítva. Furcsa ez az egymásra találásuk a kormánnyal, de nem hiszem, hogy ez a közeljövőben felbomlana. Építkezni kezdtek, és egyre erősebbek, nem hiszem, hogy könnyen meghátrálnak a Filmszövetség jajongására. Félek, hogy ennek a sajtóban való üzengetésnek csak rossz hatása lesz a filmszakmára. Egyre kegyetlenebb érveket hallok, egyre erősebb a gyűlölet.

hvg.hu: Tegnap a premiered előtt említetted, hogy még azt is el tudod képzelni, hogy a magyar filmek a mozikból a tévéképernyőkre és az internetre szorulnak vissza véglegesen.

T. F.: Most nagyon úgy látom, hogy ez elkerülhetetlen. A Filmalapnak már most az a komoly problémája, hogy dobozban van tizenvalahány filmjük, többnek még forgalmazót keresnek. Ezek a filmek készen vannak, de még nem tudják kihozni őket a piacra. Mert nincs is igazából piacuk a magyar filmeknek a mozikban.

Itt van például a VAN című film, aminek iszonyatosan szurkolok, mert végre valaki helyettem megcsinálta az új Moszkva teret. Ez tipikusan az a film, ami nem a mozikban csinálja majd meg a nézőszámát, hanem majd a neten lesz kultikus. A Cinema City hálózatba talán be sem fog jutni. Szerencsére beállt a film mögé a Filmalap és a Cirko mint forgalmazó, de én most a produkció helyében lehet elgondolkodnék azon, hogy olyan szerződést kössek a forgalmazóval, hogy bizonyos nézőszám után ingyen felrakjam a netre a filmet. Szerintem ez a magyar független film jövője: ötletes gerillakampánnyal megtolt játékfilmeket a neten bemutatni. Biztos korszerűbb, mint plázamoziban.

Olvassa el cikkünket a VAN-ról, és annak alkotóiról!

hvg.hu: Tévésorozat készítésén nem gondolkodtál? Gigor Attila például évek óta nem rendezhetett nagyjátékfilmet, de dolgozik a Terápián. A külföldi trendek alapján egyre több kreatív filmes pártol át a televíziókhoz.

T. F.: Olyan netsorozaton gondolkodtam, amiben összeáll tíz rendező, mindenki hoz magával pár színészt, és a rendezők egymást közt cserélgetik a szereplőiket. Nem lenne a forgatások előtt forgatókönyv, gyorsan kellene imprózni. Ehhez persze félévig ingyen kellene dolgozni, hogy be lehessen futtatni az új arcokat. Biztos, hogy a net számos izgalmas kérdést vet még fel a közeljövőben a magyar filmek forgalmazását illetően. A mozi sajnos a popcorn temploma lett. Nagyon nehéz terep.

Kövesse a hvg.hu Élet+Stílus rovatát a Facebookon is!