hvg.hu: Egy egész zenekarral turnézol most, többedmagaddal érkeztél Budapestre is.  Különleges alkalomnak számít ez?

Anders Trentemøller: Ez azért elég természetes számomra, hiszen ez az egyetlen módja, hogy normálisan előadjuk az album dalait. Gitárok, dobok és basszus. Így is vettük fel a számokat, szóval el sem bírom képzelni, hogy mondjuk DJ-set-ként adjam elő. Élő koncertekre szántam ezeket a dalokat.

A koncertről készült beszámolónkat itt olvashatja.

hvg.hu: Esküszöm, hogy én elsősorban DJ-ként gondoltam rád.

AT: Nekem az az alap, hogy bandákban játszom, hiszen már egészen kölyökkorom óta valamilyen csapatban zenéltem. Éveken át így toltam. Meg, ahogy mondtam, a stúdióban is csapattal rögzítünk mindig. Szóval az utóbbi hat évben szinte megállás nélkül zenekaroztam.

hvg.hu: Korábban pedig ugye rockbandákban játszottál.

AT: Naná! Főleg indie-együttesekben voltam.

hvg.hu: Nem hiányzik néha az indie? A vad gitártépés?

AT: Nem igazán, hiszen a mai napig keverek rockelemeket a zenémbe. Úgyhogy nincs bennem nosztalgia. Ha meghallgatod az albumjaimat - akár az elsőt, vagyis a Last Resortot is -, akkor mindegyiken találsz gitárokat.

hvg.hu: Azért valamelyest finomodtak, nem?

AT: Abszolút! Meg hát azért volt egy olyan időszakom is, ami szinte teljesen az elektronikáról szólt. Ma már újra visszatértem a hangos csörömpöléshez. Azt hiszem, hogy alapvetően így van ez rendben.

hvg.hu: Nem tudom, hogy egyetértesz-e velem, de nekem van egy olyan érzésem, hogy az energiák nagyon jól keverednek ott nálatok Északon. Főleg, hogyha a zenéről beszélünk. A skandináv országok baromi sok kiváló zenekart adtak már a világnak mindenféle stílusban. Mi történik ott?

AT: Úgy gondolom, hogy az ottani embereknek valami elképesztő magabiztossága van. Ez biztos, hogy közrejátszik. Az is igaz, hogy 5-10 évvel ezelőtt mindenki olyan hangzást szeretett volna elérni, amilyet a britek vagy az amerikaiak nyomtak. De mostanában mintha egyre többen jönnének rá, hogy a saját stílus és a saját nyelv, illetve hang is lehet menő. Mint mondjuk egy dán csapaté. Ez egy óriási különbség a korábbi évekhez képest. Az persze külön vicces, hogy az északi művészetek, sőt a gasztronómia is úgy általában a reneszánszukat élik. Nem tudom, hogy ez mikor kezdődött. Furcsa. Az meg egyébként is úgy szokott lenni, hogy a zenekarok egymást erősítik. Szóval, ha befut egy norvég csapat, akkor a környező országok bandáinak is megnyílhatnak a kapuk. Ott van a Röyksopp és a Knife például, amelyeknek sokat köszönhetnek az újabb északi zenekarok és, amelyekben van valami tipikusan skandináv.

Facebook / trentemoller

hvg.hu: Emlékszel arra a legelső pillanatra, amikor felfogtad, hogy működni fog a Trentemøller?

AT: Nem igazán. A zene ugyanis nagyjából 8-9 éves korom óta meghatározó az életemben. Mindig is játszottam valamilyen zenekarban, gyerekként meg azt képzeltem, hogy zenész leszek. Úgyhogy egy hosszú folyamat eredménye az, ami most van. Bár az igaz, azután, hogy megjelent az első albumom, a The Last Resort, jöttek az első visszajelzések is és ezzel egy időben elkezdtem remixeket készíteni igazán nagy neveknek, na akkor valami megváltozott. Az első albumom volt talán a vízválasztó. Akkoriban még nem Facebookoztunk, a Myspace volt a menő, amelyen a világ minden tájáról kaptam kommenteket. Nagyon büszke voltam arra, hogy ilyen sokan rátaláltak a zenémre. Aztán lassan egyre többen kaptak rá. Borzasztó hálás vagyok ezért.

hvg.hu: Nem egy óriási csapattal lépsz fel, de telis-tele van illetve volt tehetségekkel. Elég csak a korábbi dobosotokra gondolni, aki egyébként egy elismert dán divattervező, a jelenlegi pedig a Ravonettes dobosa is. Nehéz ennyi súlyos művészi egót közös munkára bírni?

AT: Hatan vagyunk a csapatban, ami szerintem nem egy kevés. Mindannyiunknak megvan a saját maga karrierje, ami ráadásul mindenkinek elég jól működik. Úgyhogy nem igazán kell azon görcsölnünk, hogy mindenáron előtérbe toljuk magunkat. A csapat mindegyik tagja örül annak, hogy benne lehet a Trentemøllerben és egyikünk sem akar túlnőni a zenekaron. Szeretnénk egy jó kis közösség maradni. Ha a zenéket én is írom, a fellépések, a koncertek viszont már közös munka gyümölcsei. A legnagyobb kihívás számomra az volt, hogy az énekesnőnket rávegyem arra, hogy eljöjjön velünk turnézni, hiszen rengeteg más melója is van még. Ezért törekedtem arra, hogy olyan zenék szülessenek, amelyeket ő is magáénak érezhet. Imádom a hangját. Amúgy meg a banda minden tagjának óriási rajongója vagyok. Baromi nehéz lenne nélkülük.

hvg.hu: A Trentemøller egyre népszerűbb formáció. Megfordultatok Európa legnagyobb fesztiváljain. Nő a nyomás?

AT: Nem így élem meg ezt. Én ugyanis nem csak kikapcsolni és szórakoztatni szeretném a közönséget, hanem időnként meglepni, sőt talán sokkolni is egy kicsit. Sokan vannak, akik azt szerették, amit 10 éve csináltam és a legújabb dalaimmal már nem tudnak mit kezdeni. Ez benne van a pakliban, hiszen nem másoknak, hanem a saját örömömre készítek zenéket. Ez a szenvedélyem. Ha senki sem hallgatná meg a végeredményt, én akkor is zenélnék. Ez egyfajta terápiaként is működik az életben. Sok mindenben segít. Nyomás? Ne viccelj, nincs ilyen. Örülök egyáltalán, hogy ott lehetünk a színpadon, ráadásul együtt. Ilyenkor mindenben biztos vagyok.