Haditudósítóként többször került életveszélybe, de olyankor is csak a forgatás izgatta. A BBC-t hagyta ott az MTV-ért, ahonnan az Orbán Viktorral készített kritikus hangvételű interjúja után egy hónappal kirúgták. Mészáros Antónia a köztévénél napi szinten találkozott a cenzúrával, mégis azt mondja: az, hogy a közszolgálati médiát kontrollálják, nem feltétlenül egyenlő a sajtószabadság teljes hiányával. Most négy hónapos kisfia mellől tér vissza az ATV képernyőjére. Interjú.
hvg.hu: Terhessége kilencedik hónapjában járt, amikor elköszönt a nézőktől, és most tér vissza az ATV képernyőjére, amikor négy hónapos a kisfia. A saját személyes döntése volt, hogy ilyen rövid ideig marad otthon, vagy szakmailag nem volt más választása?
Mészáros Antónia: Ez a személyes döntésem volt, de azért, mert úgy érzem, hogy nem engedhetek meg magamnak ennél többet. Ez nem az a szakma, és nem az a helyzet, amikor megtehetem – amihez egyébként óriási kedvem lenne – hogy egy-két évig nem törődöm semmi mással, csak a kisbabámmal, és elvárom, hogy utána ott folytathassam a pályámat, ahol abbahagytam. Örülök, hogy van egy önálló műsorom, a Szabad szemmel, vasárnap este főműsoridőben, és a jelenlegi magyar televíziózás legkomolyabb reggeli műsorának, a Startnak is én vagyok az egyik műsorvezetője.
hvg.hu: Egy-két év alatt elfelejtenék?
M. A.: Nem, egyszerűen csak sokan vetélkedünk egyre kevesebb lehetőségért ebben a szakmában, és az embernek meg kell becsülnie, ha kap egyet. Amikor a Magyar Televíziótól távozni kényszerültem sok mindenki mással együtt, akkor az volt a szerencsém, hogy éppen kerestek egy műsorvezetőt az ATV-nél egy konkrét, nekem való feladatra. Nem biztos, hogy másodszorra is ekkora mázlim lenne.
hvg.hu: Ebből mennyi a szerencse, és mennyi a tehetség?
M. A.: A szerencse szerepe tagadhatatlan, de remélem, hogy azon túl már a tehetség dönt.
hvg.hu: Az öt hónapos kihagyás után könnyen visszarázódott a politika és a közélet világába?
M. A.: Most fogok visszarázódni, vasárnap lesz az első adásom. Egy ideje már próbálom magam visszaolvasni az eseményekbe. De fantasztikusan jó volt néhány hónapig mással foglalkozni, különösen mert ez a „más” életem legnagyobb élménye. Bevallom, nem égett bennem a vágy, hogy minden nap fogyasszak egy kis politikát. Tudtam, hogy nagyon hamar vissza fogok térni a munkába, ezért ki akartam használni minden pillanatát annak, amikor csak a kisfiammal lehettem.
hvg.hu: Pártatlan újságírónak tartja magát. Mennyire könnyű ezt a státuszt megőrizni az ATV-n belül, ami korántsem a pártatlanságáról híres?
M. A.: Magyarországon bárhol nagyon nehéz a pártatlanságról meggyőzni az embereket. A közönség eleve szeret skatulyázni, az ATV pedig egy vállalt politikai irányultsággal rendelkező csatorna. De egyes műsorok között is nagyok a különbségek. Vannak egyértelmű véleményműsorok, én azonban ennél távolságtartóbb, ha tetszik „közszolgálatibb” vonalat követek. Véleményt nem mondok, csak kérdezek, és megpróbálom minél objektívebben megközelíteni a vendégeket és a témákat. Ez azonban egy politikus esetében kritikai megközelítést is jelent, ellenérvekkel és az ellentábor állításaival szembesítem, bármelyik párt emberéről legyen is szó. Ha vannak kínos, kellemetlen kérdések, azokat is felteszem. Ennek evidenciának kellene lennie, de meglepően gyakran okoz konfliktusokat. Nem a kormánypárti politikusokkal, mert ők nálunk eleve ilyen kérdésekre számítanak, hanem az ellenzékiekkel, akik sokszor fel vannak háborodva, mert úgy érzik, hogy tőlünk támogatást, lojalitást és baráti kérdéseket kellene kapniuk. Hozzáteszem, hogy a kormánypárti politikusok persze sokszor be se jönnek, ha tudják, hogy van olyan aktuális ügy, amiből nem tudnak jól kijönni.
hvg.hu: Műsoron kívül nem szokták megkörnyékezni?
M. A.: Műsoron kívül mindenkivel barátságos viszonyban vagyok. Kormánypárti politikusokkal is megesik, hogy köszönésképpen gondolkodás nélkül arcon csókolnak. Ez kezdetben nekem furcsa is volt, Angliában, ahol korábban dolgoztam, ilyen nem fordulna elő. De mindenki tudja – legalábbis remélem –, hogy a műsorban ettől nem leszek barátibb.
hvg.hu: Amikor a köztévétől elbocsátották, szinte tényként kezelte a sajtó, hogy ez az Orbán Viktorral készített, kritikus hangvételű interjú miatt történt. Így volt?
M. A.: Hogy pontosan ki és mikor döntött az elbocsátásomról, azt valószínűleg soha nem fogom megtudni. Nekem az az érzésem, hogy nem kifejezetten az Orbán-interjú miatt történt, a döntés már jóval előbb megszülethetett. Azt hiszem, még csak nem is azért, mert részrehajlónak tartottak volna, a korábbi szocialista kormány politikusai rendszeresen őrjöngtek az interjúim után, csak az nem jutott eszükbe, hogy ki is rúgassanak. Az új vezetés egyszerűen csak tudta, hogy nem leszek irányítható, és a következő kormány tagjainak ugyanúgy felteszem az esetleg kínos kérdéseket. Ha megnézi az ember, ki ment el, ki jött és ki maradt a köztévénél, akkor nem is olyan nagy kérdés, hogy én maradhattam volna-e az Orbán-interjú nélkül. Nyilván nem. De számomra is elképzelhetetlen, hogy a mai köztelevízióban dolgozzak.
hvg.hu: Mi történt ezen az ominózus interjún?
M. A.: A főnökeim finoman szólva nem voltak megelégedve a kérdéseimmel, de a miniszterelnök tőle szokatlan módon adás után ott maradt, hosszan és rettentő kedvesen elbeszélgetett velem, kvázi érzékeltetve, hogy neki nincs kifogása a keményebb kérdések ellen. Lehet, hogy színjáték volt, de miért érte volna meg a fáradtságot előttem szerepet játszani? Persze nyilván az ellen sem volt kifogása, ami ebben az időben a közmédiában történt, és ami azóta is megfigyelhető, sőt. De a saját személyem jelentőségét nem akarom túldimenzionálni. Rólam nyilván sokkal alacsonyabb szinten döntöttek.
hvg.hu: Nem félt attól a beszélgetéstől?
M. A.: Nagy kihívás volt, főleg, mert sejtettem, hogy erre csak egyszer lesz lehetőségem. De félni csak attól féltem, hogy ha nem kérdezek meg valamit, ami szakmailag elvárható, akkor a szégyen rajtam marad. Attól egy percig sem tartottam, hogy mi lesz velem, ha kemény leszek, és jól végzem a munkámat. Nyilván ugyanúgy kirúgnak, mint minden más esetben. De az se lett volna elfogadható, ha az utolsó erőmmel indulatból nekimegyek a miniszterelnöknek, és túlságosan támadóan lépek fel. Azzal én magam igazoltam volna mindazt, amiről tudtam, hogy meg fog történni. Egyszerűen csak egy korrekt, tisztességes interjút akartam készíteni, amit bármilyen nemzetközi mérce alapján vállalhatok. Tényleg sokan meglepődtek, hogy ebben a helyzetben mertem valódi kérdéseket feltenni és vitatkozni, de ez a megütközés már önmagában szomorú.
hvg.hu: Elégedett volt az eredménnyel?
M. A.: Úgy éreztem, hogy nincs miért szégyenkeznem. Megkérdeztem, amit kellett, visszakérdeztem, amikor kellett, de egyébként szerintem a miniszterelnök is jól szerepelt. Sokkal jobban, mint amikor ugyanabban az időben máshol alákérdeztek. Ez még a ciklus elején volt, nem volt annyi a botrány, nem voltak annyira súlyos vádak, nemzetközi bírálatok és ő rutinos nyilatkozó, akinek jól áll a valódi vitahelyzet. Most már nehezebb dolga lenne, nem is teszi ki magát ilyesminek. Mindenesetre akkor, a beszélgetés utáni időszakban volt egy olyan érzésem, hogy azért telt el egy hónap az eltávolításomig, mert a tévé vezetése kerülni akarta a látszatát, hogy az Orbán-interjú miatt kell mennem. De vicces módon akár az is okozhatott átmeneti zavart, hogy a miniszterelnök ilyen feltűnően barátságos volt azzal az ellenségnek tartott újságíróval, akiről mindenki tudta, hogy lapátra fogják tenni. Nem tartom kizártnak, hogy megpróbálták kipuhatolni, nem állok-e mégis valami megmagyarázhatatlan védelem alatt, és amikor kiderült, hogy természetesen nem, akkor felszabadultan kirúgtak.
hvg.hu: Azt mondja, a köztévénél tudták, hogy nem lenne irányítható. Ezek szerint ez ott előfeltétel?
M. A.: Nincs személyes tapasztalatom a mostani viszonyokról, de amíg még a kormányváltás után ott dolgoztam, rendszeresen hallottam kollégáktól, hogy az új vezetés beleszólt, ki szerepelhet egy riportban, és ki nem, milyen tényeket kell elhallgatni vagy elferdíteni, mi legyen az „üzenet”. Előre megmondták, hogy például egy adott ellenzéki politikus nem tűnhet szimpatikusnak egy forgatott anyagban, vagy hogy nem is reagálhat, nem védekezhet, ha kormányoldalról megvádolják valamivel. Aki nem felelt meg elég hamar magától az új elvárásoknak, esetleg megpróbálta elmagyarázni a főnökének, hogy miért lenne hitelesebb, ha egy-egy köztudomású, de a kormányzatra nézve nem feltétlenül kedvező információ benne lenne a riportban, az elég hamar a kirúgottak listáján találta magát. Nem velem történt, de sok ilyen esetről tudok. Nekem soha nem mondták meg, hogy mit kérdezhetek, mit nem. Talán tudták, hogy úgyse fogadnám el, talán tartottak tőle, hogy még botrányt is csinálnék, talán tudták, hogy úgyis hamarosan megszabadulnak tőlem.
De közvetve engem is kontrolláltak azzal, hogy egyáltalán kivel, milyen témákról beszélgethettem. Ebben 2010 után egyértelműen érezhető volt a cenzúra, csak nem én kaptam az utasítást, hanem a szerkesztők. Ez a szórakoztató osztályon is igaz volt, ahol a belső száműzetésemet töltöttem. Ha egy művészről, sportolóról, ismert emberről lehetett tudni, hogy elkötelezett Fidesz-szimpatizáns, és pártrendezvényeken mutatkozik, akkor elvárás volt minél többször szerepeltetni. Az ezzel kapcsolatos utasítások viszonylag nyíltak is voltak, állítólag még lista is készült, bár ezt a saját szememmel nem láttam. A tiltás, hogy kit nem szerepeltethetünk, mindig kicsit bonyolultabb úton érkezett, de egyértelműen beleszóltak ebbe is, nyilvánvalóan annak függvényében, hogy mit gondoltak, esetleg csak sejtettek, az illető világnézetéről.
hvg.hu: Hogy látja belülről a magyar média működését: olyan súlyos a helyzet, mint ahogy a külföldi médiában megjelenik, vagy árnyaltabb a kép?
M. A.: Annak alapján, amit a köztévében tapasztaltam, egyértelműnek gondolom, hogy az nem egy szabad médium. De abból, hogy a közmédia nem szabad – bármennyire is botrányos és szégyenletes is ez – még nem következik, hogy egyáltalán nincs az országban sajtószabadság. Hagyományos értelemben ott mondható ez el, ahol az ember le se írhat egy kritikus sort, mert másnap elviszi a rendőr. Ilyen Magyarországon nyilván nincs, én például egy szabad médiumban, szabadon dolgozom, és most is szabadon folytatjuk ezt a beszélgetést. Léteznek olyan újságok, rádiók, tévécsatornák, ahol nincs kormányzati kontroll. Ezek között vannak kifejezetten kormánykritikusak is, és olyanok is, ahol a befolyás közvetettebb módon ugyan, de azért valamennyire érvényesül, például az állami hirdetéseken vagy összetettebb gazdasági-politikai nyomásgyakorláson keresztül.
A kérdés, hogy a kritikus hangok mekkora közönséghez jutnak el. Tudjuk, hogy kevesekhez. Ennek sok oka van, a magyar sajátosságokon kívül sajnos az is, hogy a sajtó világszerte egyre nehezebb helyzetben van. Sokkal kevesebb benne a pénz, tehát sokkal nagyobb a kiszolgáltatottság, könnyebben torzítható a piac, és könnyebben manipulálhatóak a kiadói érdekeken keresztül a szerkesztőségek. Az RTL Klub és a kormány között kialakult háború viszont ilyen értelemben fordulatot hozott, most már nem mondható, hogy egyáltalán nem jut el a kritika szélesebb tömegekhez. Érdekes figyelni, hogy mi lesz ebből.
hvg.hu: Amikor az MTV-hez igazolt, a BBC-t hagyta ott. Ma a fiatalok inkább kifelé vándorolnak, mint visszafelé. Nem bánta meg soha, hogy visszajött?
M. A.: A mai napig sokszor sokan a szememre vetik, hogyan lehettem akkora balek, hogy hazajöttem, amikor volt külföldön egy komoly egzisztenciám, karrierem. Természetesen értem, miért mondják ezt, és nem tagadom, hogy sokszor hiányzik a BBC-s munkám és a kinti légkör. Csakhogy a magánéletem miatt nem tudom megbánni, hogy hazajöttem. Itthon mentem férjhez, itt született a kisfiam, boldogok vagyunk, és szeretem a családomat, az életünket. Szakmai értelemben is óriási szerencsém van, hiszen egy órával a köztelevízióból való távozásom után már volt állásajánlatom, és műfaját tekintve ugyanazt csinálhatom ma is az ATV-ben, mint előtte az MTV-nél. Igaz, hogy jóval szerényebb erőforrásokkal és gyakran ellenszélben kell műsort készítenünk, de annál fontosabbnak érzem, hogy tegyük a dolgunkat, és szerencsére fantasztikus kollégáim vannak, akikkel jó együtt dolgozni. Ez sok erőt ad.
Angliában is nagyon jól éreztem magam, rettenetesen szerettem a munkámat, de ott elsősorban dokumentumfilmeket forgattam. Jó volt elmélyülni egyes témákban, főleg, mert ezek a filmek sokszor globális hatással voltak, hiszen a BBC-re mindenhol odafigyelnek. Számomra mégsem egyértelmű, hogy óriási karrieráldozatot hoztam volna. Nem azért hiányzik a kinti munkám, mert itt méltánytalanságok értek, és csalódtam, hanem azért, mert mások a szépségei. Legszívesebben egyszerre élném meg mind a kettőt.
hvg.hu: A BBC belülről is etalon?
M. A: Számomra abszolút. Bizonyos szempontból szakmailag és lelkileg a mai napig abból élek, amit ott tanultam.
hvg.hu: Egy korábbi interjúban azt mondta, ott is elindult a hígulás.
M. A.: Ez így van, de erről mindig Kolozsvári Grandpierre Emil szavai jutnak eszembe, aki állítólag nyolcvanéves korában azt mondta: „én is hülyülök, csak nekem van miből”. A BBC-nél is nehezebbek a feltételek, mint korábban, kevesebb pénzből kell gazdálkodniuk, és sok minden változott koncepcionálisan is, melynek következtében egyes komoly műfajok jobban a háttérbe szorultak. De még mindig a világ talán legjobb médiavállalatáról van szó.
hvg.hu: Más a mentalitása a kinti újságíróknak?
M. A.: Mások a lehetőségeik, és ennek anyagi okai is vannak. Azt látom, hogy itt is nagyon szívesen dolgoznának sokan olyan mentalitással, csak sokkal jobban le vannak terhelve, túl vannak hajtva. Ott persze az is teljesen egyértelmű, hogy a politikai újságírók kritikusan közelítenek minden témához. Magyarországon sokaknak van ilyen attitűdje, másoknak nincsen, és sokaknak lenne, csak nem engedhetik meg maguknak.
hvg.hu: Haditudósítóként is dolgozott több helyen: Irakban, Zimbabwében és Koszovóban is. Volt olyan, hogy valódi veszélyhelyzetbe került?
M. A.: Igen, bár ez általában utólag tudatosult bennem. Amikor tűzpárbajba kerültem, vagy merénylet volt a közvetlen közelemben, ösztönösen úgy reagáltam, hogy nyúltam a kameráért, mert gyakran én voltam az operatőr is. Leginkább azt éreztem, hogy annyira fantasztikusan izgalmas, hogy ott lehetek a történelem sűrűjében, hogy nem hiszem el, hogy még fizetnek is érte. Volt olyan, hogy a kollégám rántott vissza, pár másodperccel később pedig egy másik operatőrt fejbe lőttek a közvetlen közelemben. Olyan is volt, hogy egy katonai konvojjal utaztam, amikor az előttem haladó autót felrobbantották. Ilyenkor az embernek nincs ideje azon sopánkodni, hogy jézusmária ez én is lehettem volna, dolgozni kell. Az a gondolat motivált, hogy azzal segítek, ha elkészítem az adott filmet. És valóban készültek olyan filmek, amelyek emberéleteket mentettek meg egyszerűen csak azzal, hogy adásba kerültek.
hvg.hu: Hogy tekintettek a tudósítókra a katonák?
M. A.: A háború alatt óriási gyanakvással, de van olyan közülük, akivel a mai napig tartom a kapcsolatot.
hvg.hu: Az izgalom és a kalandvágy felülírta a félelemérzetét?
M. A.: Voltak olyan kollégák, akik megérkeztek a hadszíntérre, és olyan pánikba estek a puszta tudattól, hogy idegösszeomlást kaptak és hazamentek. Én az iraki háborúban kevésbé féltem, mert ütközetben közvetlenül nem vettem részt. Brit gyalogsági és tüzérségi egységeknél voltam, meg a főhadiszálláson is, de jóval a frontvonal mögött. Rakétariadók gyakran voltak, olyankor 9 másodperc alatt kellett felvenni a gázálarcot, és 20 másodperc alatt a teljes védőruhát, ami vegyi fegyverekkel szemben is védett. Ezután be kellett rohanni egy óriási gödörbe, amit bombatámadás esetére ástak. Éjszaka, amikor a vaksötétben rohantam a sivatagban a sátorkötelek között, többször azt éreztem, hogy kitöröm a nyakam, bomba azonban sosem jött. Egy idő után úgy döntöttem, hogy inkább maradok a sátorban, biztonságosabb. Kötelezően meg kellett volna kapnunk az anthrax-védőoltást és tablettákat is kellett volna szednünk vegyi támadás esetére, de ezt is elszabotáltam.
hvg.hu: Miért döntött így?
M. A.: Megkérdeztem a tiszteket, hogy ők beszedik-e a preventív gyógyszert, és beadatják-e maguknak az oltást, de többen elmondták bizalmasan, hogy nem. Úgy gondoltam, hogy ha a brit hadsereg magas rangú tisztjei így döntenek, akkor valószínűleg tudják, miért. Azt mondták, hogy annak az esélye, hogy Szaddám Huszein kezében tényleg vegyi fegyverek vannak, sokkal alacsonyabb, mint azé, hogy húsz év múlva baj lehet abból, hogy mérgek kerültek a szervezetünkbe.
hvg.hu: Most, hogy van egy kisfia, vállalna hasonló munkát?
M. A.: Nem.
hvg.hu: Korábban azzal kacérkodott, hogy színházrendező lesz. Jobban járt volna azzal a pályával?
M. A.: Azért tettem le erről a régi álmomról, mert felmértem, hogy nem lennék igazán kivételes színházrendező. Egy erős középszer talán kitelne tőlem, de ez nem lenne elég. Túlságosan földhözragadt vagyok és racionális, a színházhoz pedig kell egyfajta elemelkedettség. Olyan kreativitás és ösztönös zsenialitás, amit megfogalmazni nehéz, de az igazán jó színházrendezőkben megvan, bennem pedig nincs. Úgy érzem, jól döntöttem, és a helyemen vagyok.
Az ATV Szabad szemmel című műsora október 5-én 19:15-kor kerül újra képernyőre Mészáros Antóniával.