2014. augusztus. 07. 17:39 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. augusztus. 07. 19:03 Kult

Origo: Mégis lesznek romafilmek a Cinefesten

A miskolci Cinesfest filmfesztivál igazgatója szerint lesznek romafilmek a programjukban, de nem a Duna DOCK dokucsoport alkotásai. Korábban ez az alkotóműhely hívta fel a figyelmet arra, hogy visszadobták a cigány tematikájú filmjeiket, és törölték a műsorból a roma szekciót. Az Origo szerint a botrány kirobbanása után kerültek roma filmek a kínálatba.

A Duna DOCK szerdán a Facebookon jelentette be, hogy nem tartják meg MasterClass programjukat a szeptemberi Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. A szervezők állítólag csak akkor adtak volt helyet a szakmai programjuknak, ha abban nincs magyarországi roma témájú film, vagy ha mégis, akkor az érintett filmek címét, tartalmát és alkotói nevét nem tüntethették volna fel a fesztivál hivatalos programjában.

A Duna DOCK szerint a CineFest vezetősége azzal indokolta döntését, hogy a filmfesztivál idén az önkormányzati választások elé esik, és kerülni akarják a romakérdéssel kapcsolatos konfliktusokat.

Az Origo megkereste a miskolci filmfesztivál igazgatóját is, aki cáfolta a Duna DOCK információit. Bíró Tibor szerint idén is lesz roma szekció a CineFesten. Öt új filmmel folytatják Roma-kép című sorozatot, amelyben fiatal cigány tehetségeket, sikeres életpályákat mutatnak be.

Ebben a blokkban nem szerepel a Duna DOCK két ajánlott filmje, amelyeket Bíró szerint nem politikai vagy biztonsági okból utasítottak vissza, hanem azért, mert nem illettek bele a programba. "Mindig aktuális témákat keresünk, a dokumentumfilmes csoport viszont az 1978-as Cséplő Gyurit akarta elhozni és egy másik produkciót, amelyet korábban már több fesztiválon is bemutattak. Nekünk ennél frissebb anyag kell" – fogalmazott.

A Cinefest vezetője nem akarta elárulni a roma szekcióban szereplő öt film címét. Arra hivatkozott, hogy még a teljes versenyprogramot sem hozták nyilvánosságra. Azt viszont elismerte: saját roma blokkjukat azután készítették el, hogy a Duna DOCK ajánlatát visszadobták. Állítólag már két hónappal ezelőtt jelezték nekik, hogy nincs szükség a felkínált filmekre – olvasható a cikkben.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.