Elkelt Tracey Emin brit képzőművész sokat vitatott című műalkotása, a My Bed, vagyis Az ágyam. Új tulajdonosa 2,55 millió fontot, vagyis átszámítva majdnem egymilliárd forintot fizetett a bevetetlen ágyért, amelyen illetve mellette cigisdobozok, piásüvegek, használt óvszer és szemét hever. Az installáción a 90-es évek végén sokan felháborodtak.
Charles Saatchi londoni műgyűjtő bocsátotta árverésre a Christie's aukcióján a műalkotást, amelyet 2000-ben 150 ezer fontért vásárolt meg. A bevételből elmondása szerint művészeti alapítványát támogatja.
A My Bed árát korábban 800 ezer és 1,2 millió font körülire becsülték.
Saját bevallása szerint Emin 1998-ban négy napon át feküdt az ágyban és azzal a gondolattal foglalkozott, hogy öngyilkos lesz, de végül másként döntött és elhatározta: nyomorúságát műalkotássá alakítja át. Amikor Saatchi megvásárolta a művet, azaz az ágyat, ott volt rajta a szennyes lepedő, egy üveg vodka és egy használt óvszer.
A My Beddel Emin 1999-ben a kortárs brit művészet elismerésére alapított Turner-díj jelöltjei közé került, de azt végül Steve McQueen kapta.
Az aukción 10,2 millió fontért, vagyis majdnem 4 milliárd forintért elárverezték Francis Bacon Tanulmány Lucian Freud portréjához című festményét is. A kép Bacon barátja, Roald Dahl ismert író hagyatékából származik, aki az alkotást 1967-ben 2850 fontért vásárolta meg – a Guardian című lap szerint a Charlie és a csokigyár című könyvének jogdíjából.