Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
"Hát akkor, Lajos, költözünk!" - ezzel a felszólítással és utána tettel élte túl a huszadik század viharait az „Anyám és más futóbolondok a családból” című film főhőse. Fekete Ibolya önéletrajzi elemekkel átszőtt történetében egy család négy generációját követhetjük végig. Belestünk az egyik forgatási napba, a rendezőnővel és a producerrel kicsit vajnáztunk, a főszereplő Ónodi Eszterrel pedig a színészek filméhségéről beszélgettünk.
„Anyátok!” – hallatszik ki egy autóból a kordonszalaggal leszűkített Lónyay utcában, innen tudom, hogy jó helyen járok. Itt forgatták ugyanis az Anyám és más futóbolondok a családból című film egyik jelenetét, a díszletek és a fénytechnika pedig kissé megnehezítették a közlekedést. Díszletek alatt két vintage autót és egy nagyobb katonai járgányt kell érteni, a forgatás érdemi része egy harmincas évekbeli kalapszalonnak berendezett üzletben zajlott.
Merthogy Fekete Ibolya (Bolse vita, Chico) harmadik játékfilmjének története nagyjából száz évet ölel fel a viharos huszadik századból, és a rendezőnő korábbi munkáihoz hasonlóan a történet valós alapokra épül, de szabadon bánik az eredeti anyaggal. Egy család történetét követhetjük négy generáción keresztül, érintve a múlt század minden fontosabb történelmi eseményét.
„Minden baj benne van, ami abban a században történt velünk. De a hangvétele könnyed, érzelmes, és reményeim szerint jó humorú. A szereplők a maguk sajátos módján reagálnak mindenre, legfőképpen továbbköltöznek, ami már önmagában mulatságos” – meséli Fekete, akinek édesanyja szolgált az Ónodi Eszter által játszott főszereplő alapjául. A 94 évet élt asszony 27 alkalommal költözött életében, mivel – a rendező elmondása szerint – „mindig történt valami abban az istenverte huszadik században, ami fenyegette az embert”. A vándorlás a Partiumból indul Trianon után, aztán itthon folytatódik örökös veszélyhelyzetekben – bármi baj történik, a nőnek egy válasza van rá: „Hát akkor, Lajos, költözünk!”.
Az 1910-es évektől a kétezres évek elejéig tartó cselekményben három színész játssza az édesanya karakterét: egy gyerekszereplő része után Ónodi Eszter viszi a játékidő nagyját, a legidősebb korszakban pedig „a lengyelek Törőcsik Marija”, a 99 éves Danuta Szaflarska alakítja „a vihar asszonyának” is nevezett temperamentumos, nyughatatlan nőt.
Ónodi Eszter a főszereplő 16-18 éves korától a 66-68 éves koráig bújik az édesanya bőrébe, az ötven esztendőn átívelő szerep élethű megformálásának érdekében azonban nem a sminkes trükkökhöz nyúlt a stáb. A színésznő szerint „lesz egy minimális illúziókeltés, de nem az amerikai professzionalizmus szintjén, sokkal fontosabb, hogy egyfajta érzet, állapot meg legyen jelenítve a különböző életkorokban”. A karaktert nem úgy kell megközelíteni, hogy a hetvenhez közeledve elkezd remegni, hanem hogy más-más korszakokban is ugyanúgy megjelenjenek a rá jellemző vonások, például a férjével való összetartása.
Arra a kérdésre, hogy milyen nehéz volt egy majdnem 70 éves asszonyt eljátszani, egy számára viszonylag idegen történelmi korban, Ónodi a következőt mondta: „a hetvenes évekbeli jelenetben, amikor a haldokló férjemnek főzök madártejet, és a könnyeimet kell belekeverni a habba, egyáltalán nem kellett megerőltetnem magam, hogy sírjak. A konyha olyan csodálatosan korhű volt, hogy ránéztem a bútorokra, a tévére, a rádióra, az újságokra, és mindenféle érzés előtört belőlem a saját gyerekkoromból”.
A Filmalap színrelépésével kapcsolatban a színésznő elmondta, hogy az előttük lévő hároméves holtidőben felgyülemlett a magyar színészekben egy olyan vágy a filmcsinálásra, hogy ő is egyből elvállalt három szerepet – az Anyám…-on kívül az idén decemberben érkező Swingben és az Adrien Brody főszereplésével itthon forgatott Houdini-sorozatban is láthatjuk hamarosan. Szerinte egyébként Magyarországon nem lehet kivitelezni egy kizárólag filmszínészetről szóló karriert, hiszen soha nem készült és nem is fog készülni annyi magyar film, hogy stabil egzisztenciát tudjon nyújtani. Ő személy szerint amúgy sem hagyná ott a színházat, hiszen nagymértékben inspirálja őt művészileg az az izgalmas közeg, amiben van szerencséje dolgozni a Katona József Színházban. De azért beszédes választ adott arra a kérdésre, hogy mi lenne, ha a beinduló filmiparban bombáznák őt a moziszerepekkel: „Hát, nem lennék elkeseredve”.
Garami Gábor, a film itthoni producere szerint „magyar filmhez képest szokatlanul hosszú az átfutási idő, de ez köszönhető a film négy évszakos voltának és a magyar filmipari változásoknak is”. A projekt 2008-ban került hozzá a Rózsa János-féle Objektív Filmstúdiótól, a támogatási pályázgatás pedig még az MMKA-ban kezdődött. Az alapítvány leállása után jöttek a bonyodalmak: a dán koprodukciós partner kilépett, majd az itthoni pályázatokat is újra be kellett nyújtani az újonnan nyílt Filmalapnál.
„A filmalapos szerződési időszakot túl kellett élni” – mondja Garami, aki 40 éve van a szakmában, de ilyen részletekbe hajló procedúrával még nem nagyon találkozott. „Eddig máshogy működött, most ez van”. A szerződés megkötése után egyébként már semmi probléma nem akadt a Vajna-féle szuperszervvel, a forgatási folyamatba nem szólnak bele, a forgatókönyv-fejlesztési programjuk pedig segítségére volt Fekete Ibolyának: „kaptam visszajelzést arra, hogy mi az, amit a fiatalabb generáció esetleg nem érthet, és ez hasznos volt”. A rizikós rész azonban még ezután jön, a végső változathoz egyetértési joga van a Filmalapnak, elfogadási vetítéseken kell keresztülvinni a filmet a készítőknek, ebbe Fekete és Garami is mosolyogva gondolt bele: „Na, az majd érdekes lesz”.
Vajnáék közönségfilmes koncepciójába a készítők szerint nem zavar be ez a kissé regényes film, közönségfilmek és trendibb zsánerfilmek mellett támogatták már ők A nagy füzetet is. Garami, akinek kitartása nélkül Fekete szerint nem jöhetett volna létre a film, fontos alkotásnak tartja az Anyám…-at: „ezt a történetet el kell mesélni. A forgatókönyv mindenkit megfogott. Minden úgy kezdődött, hogy Ibolya becsúsztatta a könyvet, hogy olvassam már el. Hát elolvastam, aztán itt maradt”. A rendezőnőnek fontos volt, hogy a szokásos, "magyaros" komorság helyett játékosabb, ironikusabb ön- és történelemfelfogás mentén haladjon a meséje. „Végül is, túléltük ezt az egészet”.
A 480 millió forint összköltségvetésű mozi magyar (CinemaFilm), német (NikoFilm) és bolgár (Kaboal Pictures) koprodukcióban készül a Magyar Nemzeti Filmalap 190 millió forintos támogatása mellett a német MDM és a Bolgár Nemzeti Filmalap, s az előforgatás során az akkori NEFMI és az NKA részvételével.
Garami Gábor producer szerint 2015. január-február környékén már mozikba kerülhet a film.
