Kult hvg.hu 2014. május. 14. 08:25

Meghalt az Oscar-díjas Malik Bendjelloul

Harminchat évesen elhunyt Malik Bendjelloul, a Rodriguez nyomában című filmjéért Oscar-díjat elnyerő svéd rendező – írja a Variety.com.

Kedden este Stockholmban holtan találták Malik Bendjelloul filmrendezőt, aki a Rodriduez nyomában (Searching for Sugar Man) című dokumentumfilmjéért 2013-ben Oscar-díjat kapott.

A rendező halálának okáról nem számoltak be, csak azt közölték, hogy nem merült fel bűncselekmény gyanúja.

Bendjelloul a kilencvenes években gyerekszínészként dolgozott egy svéd tévésorozatban. Felnőtt pályafutását a svéd közszolgálati televízió egy kulturális műsorának riportereként kezdte. Anyaggyűjtés közben talált rá a hetvenes években, a fajüldöző rendszer idején Dél-Afrikában kultsztárrá vált detroiti dalszerző-énekes, Sixto Rodriguez történetére. A rockzenész, akinek zenei pályája Amerikában hamar megfeneklett, még csak nem is tudott arról, hogy mekkora hősként és sztárként tisztelték a világ másik felén, építkezéseken dolgozott Detroitban.

Bendjelloul négy évig forgatta a dokumentumfilmet, amelyben szinte krimibe illő fordulatokkal idézte fel nyomozását az énekes után. A film elkészítésének negyedik évében már szinte minden tartalékát felélte, és szponzora is kihátrált a produkcióból, így aztán más munkákat vállalt, hogy egyenesbe jöjjön, majd mobiltelefonjával fejezte be a felvételeket, és maga készítette a szükséges animációkat is.

2013-ban, három évtizeddel az utolsó svéd Oscar-díj után, amelyet Ingmar Bergman Fanny és Alexander című filmjének ítélt oda az amerikai filmakadémia, a Rodriguez nyomában elnyerte a legjobb dokumentumfilm Oscar-díját. A produkció számos egyéb rangos elismerést kapott, és újabb lökést adott Rodriguez karrierjének is.

Hynek Pallas svéd filmkritikus, aki tavaly elkísérte a rendezőt Hollywoodba az Oscar-gálára, visszafogott, de célratörő emberként jellemezte. "Hihetetlenül tehetséges mesélő volt. Egy maratoni futó ereje dolgozott benne; oly sok évig dolgozott a filmen, néha minden pénz nélkül, de elérte a célját" – emlékezett meg róla.

A halálhír mélyen megrázta a svéd filmes társadalmat. "Mindannyiunkat sokkolt a hír. Malik Bendjelloul az egyik legizgalmasabb filmesünk volt, ezt fényesen bizonyította tavalyi Oscar-díja is" – mondta Jan Goransson, a Svéd Filmintézet szóvivője. Hozzátette, hogy Bendjelloul halála előtt egy új mozifilmen dolgozott, de erről nem árult el részleteket.

hvg360 Nemes Nikolett 2025. január. 10. 15:00

„Nem az az érdekes, hogyan ülsz, hanem hogy tíz-húsz percenként mozdulj meg” – minden, amit megtehetünk a gerincünk egészségéért

204 ország között Magyarország jár az élen a derékproblémák terén. Hogyan jutottunk idáig? Milyen képességeinket veszítjük el a kevés mozgás következtében, és miként befolyásolja a mentális állapotunk a mozgásszervi problémáinkat? Mi az az exercise snack, és miért kellene úgy, mint egy falat kenyér? Miért tévedés, hogy az úszás a gerincbetegek Szent Grálja, és hogyan kellene jól mozognunk? Ádám Judit gyógytornásztól és Almásy Csilla gyógytornász-fizioterapeutától szinte mindent megtudtunk a gerinc egészségmegőrzéséről, amit csak lehet.