2014. április. 22. 17:02 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. április. 22. 19:51 Kult

Szégyen a Trafó színpadán

Április 29-30-án, illetve május 1-2-én utoljára látható Mundruczó Kornél és a Proton Színház nagysikerű Szégyen című előadása a TRAFÓ-ban.

A Coetzee Szégyen című regényéből készült színpadi adaptáció múlt nyáron az avignoni színházi fesztiválon aratott nagy közönségsikert, 2013-ban pedig Temperében és Zürichben is bemutatták a darabot. A 2013-as Pécsi Országos Színházi Találkozón ezért az előadásért Mundruczó Kornél megkapta a legjobb rendezésnek járó díjat, az előadás díszlettervezőjének, Ágh Mártonnak pedig a legjobb díszlettervezésért járó díjat ítélte oda a zsűri.

A Szégyen főhőse egy, a messzi Dél-Afrikában, a posztapartheid időszakában Cape Townban romantikus irodalmat tanító professzor, David Lurie, akit Zsótér Sándor alakít a színpadon. A regény szétfeszíti a helyi társadalmi erővonalak alkotta kereteket, és éles pontossággal mutat rá saját európaiságunk legnagyobb kérdéseire. Azokra a közös félelmekre és problémákra, amelyek egy nyilvánvalóan nagy átrendeződés előtt álló kontinensen mindannyiunkat foglalkoztatnak. David figurájában egy fehér afrikait ismerünk meg, a mindig is kiváltságokkal és előjogokkal rendelkező sznob entellektüel alakját, aki egy új társadalmi berendezkedésben elveszíti a hatalmát és minden viszonyítási pontját.

Mundruczót a semmiből jövő agresszió érdekelte, a regényben súlyt kapó öregedésre pedig azért nem fektetett hangsúlyt, mert számára az öregedés arról szól, hogy valaki nem érti a világot – fejtette ki az előadás bemutatója után, a bécsi közönségtalálkozón a rendező. Ezért is választotta David Lurie szerepére Zsótér Sándort, valamint azért, mert Lurie tanárságát szerette volna kiemelni, s ehhez a „magyar színház ikonikus figurája", több közreműködő tanára, Zsótér tűnt a legalkalmasabbnak.

 

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.