Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A magyar állam kifejezetten jól járt a Seuso-kincs felének megszerzéséről szóló megállapodással, és csak véletlenül alakult úgy, hogy épp a kampányban kerültek Budapestre az ezüst leletek – mondja Baán László. A Szépművészeti Múzeum főigazgatója ott ült a páncélautóban, amely Angliából hazahozta a kincseket, és azt állítja, most majd előfordulhat, hogy a kincs további részeinek birtokosai bejelentkeznek alkudozni a magyar kormánnyal. Baán László arról is mesél a hvg.hu-nak, miért kellett fizetni a leletért, ha egyszer az a miénk.
hvg.hu: A Seuso-kincs felének, hét ezüsttárgynak az eddigi birtokosa egy titokzatos brit testvérpár volt, akik nem vitatták a magyar állam tulajdonjogát a műkincsekkel kapcsolatban. Akkor miért kellett kifizetnünk értük 15 millió eurót?
Baán László: Azért, hogy a kincsek birtokába jussunk. A jog megkülönbözteti a tulajdonjogot és a birtoklást. Ha a kincseket megvásároltuk volna, akkor ez az összeg sokkal magasabb lett volna. A magyar állam korábban is folytatott a megállapodásra irányuló tárgyalásokat, így például az előző kormány alatt, a 2008-as pénzügyi válság kirobbanása után, 100 millió eurónál szakadtak meg ezek. (Egyébként a kincs kikiáltási ára 1990-ben szintén hozzávetőleg 100 millió euró volt, mai árfolyamon számítva.) Most a műtárgyak felét szereztük meg 15 millióért. Az összeget a szerződésben kompenzációs díjként fogalmaztuk meg, amellyel a kincseket átadók birtokosi pozíciójából fakadó kiadásokat kompenzáltuk.
hvg.hu: A kincsek tulajdoni joga még mindig nem tisztázott?
B. L.: A tulajdonjog minket illet, mert a kincset Magyarországon találták, ezt továbbra is így tartjuk. Magyarország azonban elvesztette 1993-ban a tulajdonosi pozíciója megállapításáról szóló pert. A New York-i bíróság azt sem mondta ugyan ki, hogy az alperes Lord Northampton a tulajdonos, de birtokosi pozíciója révén a kincsek nála, illetve az általa vezetett konzorciumnál maradtak. Katasztrofális volt akkor a magyar fél pervitele, súlyos ügyvédi szarvashibák történtek. De bármennyire is látjuk ezt ma már, az ítélet attól még tény marad.
hvg.hu: Tehát már csak ez az egy módja volt a kincsek Magyarországra kerülésének, hogy megalkudunk a birtokosokkal?
B. L.: A nyomozás 1990 óta a mai napig folyamatosan tart, de sajnos perdöntő új bizonyítékok egyelőre nem kerültek elő. Ha Magyarország elvesztett volna egy esetlegesen újraindított pert, az katasztrofális lett volna. Nem kizárt, hogy még előkerülhet valamilyen egyértelmű bizonyíték, de az idő előrehaladtával erre egyre kisebb az esély. Ne feledjük, ez egy közel négy évtizedes történet: a Seuso-kincset a magyar álláspont szerint valamikor a 70-es években Fejér megyében, Polgárdi környékén találták, de a pontos helyét ma sem tudjuk, hiszen illegális ásatásról volt szó.
hvg.hu: Most, hogy itt van a kincs, és vizsgálhatják a szakemberek, nem nyílik erre újabb esély?
B. L.: Eddig magyar szakemberek hozzá sem férhettek az ezüsttárgyakhoz. Most lehetőség nyílik egy sor vizsgálatra. Ez nagyságrenddel növeli a bizonyítási lehetőségeinket. És javult a lélektani pozíciónk is: most, hogy immár birtokon belül vagyunk, a fennmaradó műtárgyak jövőbeni mozgását illetően Magyarország felé lejt a terep.
hvg.hu: Van egy négylábú állvány a Nemzeti Múzeumban, ami feltehetőleg a Seuso-kincshez tartozik. Most például anyagvizsgálattal nem lehet bizonyítani, hogy a leletek összetartoznak?
B. L.: Természetesen ezt is meg fogjuk vizsgálni.
hvg.hu: Mit ért azon, hogy ezentúl nekünk lejt a pálya az ügyben?
B. L.: Az angol hatóságok kiengedték nekünk a kincset az országból, ez nagyon fontos mozzanat. Ha a lord vagy a birtokos testvérpár eladta volna az ezüsttárgyakat, mondjuk egy gazdag közép-ázsiai vevőnek, akkor az angolok nem adták volna ki az exportengedélyt. Az tény ugyanis, hogy illegális ásatásokból származott a kincs, hisz bebizonyosodott, hogy a piacra kerülésekor hamis libanoni papírokkal rendelkezett, vagyis nem törvényes módon került a műkincspiacra. Az angol hatóságok tehát nem adtak volna kiviteli engedélyt egy olyan vevőnek, aki ezt a helyzetet a vásárlásával legalizálta volna. Mi azonban nem vevőként, hanem tulajdonosként léptünk fel, amely poziciónkat ráadásul a szélesebb angol közvélemény is elfogadni látszik. Persze eladhatták volna a műtárgyakat egy olyan dúsgazdag vevőnek, aki nem akarta volna – legalább is egyelőre – kivinni azokat Angliából. Ebben az esetben nagyon nehéz helyzetbe kerültünk volna.
hvg.hu: Az ismert kincs fele került haza, mi a további lépés a többi, a lord birtokában lévő tárgyakkal kapcsolatban?
B. L.: Van egy kényelmes, „királyi út”: van egy kész jogi konstrukció, egy kialkudott kompenzációs összeg a kincsek felére, ez a lord számára is járható lehet. A világban még létezhetnek különböző, eredetileg a Seuso-kincsekhez tartozó műtárgyak (ilyen akár több tucat is lehet), s ezek esetleges jelenlegi birtokosai is láthatják a magyar kormány szándékait. Meggyőződésem, ha vannak ilyenek a piacon, azok birtokosai előbb-utóbb jelentkezni fognak nálunk. Mostantól kezdve akár a lorddal, akár más lehetséges birtokossal szemben más, gyökeresen jobb a tárgyalási pozíciónk.
hvg.hu: Ha a lorddal megállapodunk, akkor hasonló összegbe fog fájni a Seuso-kincs másik fele is?
B. L.: Remélem igen, mert eddig sokkal többre tartott igényt.
hvg.hu: Miért adta oda ennek a titokzatos testvérpárnak a lord a Seuso-kincsek felét?
B. L.: Mi megvizsgáltuk a testvérpár kizárólagos birtokosi pozícióját, ami rendben volt, így a múlt e tekintetben nem releváns.
hvg.hu: Ők jelentkeztek a magyar államnál, hogy jó pénzért átadnák a műtárgyakat?
B. L.: Ők jelezték, hogy hajlandók egy kölcsönösen korrekt és méltányos megállapodásra.
hvg.hu: És épp a választások előtt érkeztek haza a kincsek.
B. L.: Decemberben írtam alá a szerződést a kormány felhatalmazása alapján a magyar állam nevében. Utána még az engedélyezési folyamat zajlott. Ha az angol hatóságok egy hónappal ezelőtt adják ki az engedélyt, akkor egy hónappal ezelőtt hozzuk haza a kincseket, ha egy hónappal később kaptuk volna meg, akkor egy hónappal később tudtuk volna visszahozni őket, ezt a magyar fél semmilyen módon nem tudta „időzíteni”. Múlt hét közepén kaptuk meg az engedélyt, így a hétvégén hoztuk haza a kincset a TEK-esekkel.
hvg.hu: Ön is ott volt velük a páncélautóban? Vagy hogyan hozták haza?
B. L.: Velük voltam, szárazföldön jött haza a szállítmány, közbeiktatott pihenő nélkül, de az egyéb részletek nem nyilvánosak.
hvg.hu: Miért a parlamentben állították ki az ezüsttárgyakat, miért nem valamelyik múzeumban?
B. L.: Pont 1990-ben, a rendszerváltáskor kezdődött a Seuso-ügy. Valamennyi kormány próbálta a legkülönfélébb eszközökkel megoldani ezt az ügyet, így nyugodtan mondhatjuk, hogy a Seuso-kincsek visszaszerzése egy politikai ciklusokon átívelő nemzeti ügy volt. A kormány úgy döntött, hogy az ország egységét szimbolizáló helyre, a Parlamentbe kerüljön először.
hvg.hu: Nem mondja, hogy ebben semmi szerepe nincs a kampánynak.
B. L.: Ha egy múzeumban állították volna ki, az mitől lett volna más e szempontból? Szerintem ez egy kimondottan méltányos szimbolikus gesztus a magyar politikai színtéren.
hvg.hu: Ez lesz a mi Mona Lisánk, a múzeumnegyed sztárműkincse?
B. L.: Ez a lelet egy világszenzáció. Mint ilyen, kiemelt értéke van. Abszolút indokolt, hogy önálló vonzerőnek tekintsük.
