hvg.hu: Miért fontos Rajk Júlia centenáriuma?

Pető Andrea: Rajk Júlia volt az, aki a felejtés, mindenfajta elhallgatás, mismásolás, maszatolás ellen harcolt. Illegális kommunista volt, aki Franciaországban támogatta a spanyolországi polgárháború baloldali résztvevőit. Zsidókat mentett a második világháború alatt Budapesten, majd 1945 után segített azoknak, akik bújtatták a Horthy-korban. De ő volt az is, aki akkor sem sumákolt, amikor 1954-ben kiengedték Rákosi börtönéből: özvegyként ragaszkodott ahhoz, hogy ha férjének volt „kirakatpere”, akkor legyen „kirakattemetése” is.

hvg.hu: Ez a temetés sokak számára nem is Rajk Lászlóról szólt 1956 októberében, hiszen Rajk maga is kemény kommunista belügyminiszter volt, akit viszont koncepciós per után végeztek ki 1949-ben. Az 1956-os szertartás inkább az „ötvenes évek” temetése volt, ami nagyban hozzájárult a pár héttel később kitört forradalom előkészítéséhez…

P. A.: Sokan hajlandóak lettek volna elsumákolni ezt a temetést. Egy órával a rendezvény előtt még nem akarták kinyitni a temető kapuit. Ám Júlia azt mondta, hogy akkor ő nem megy el, inkább bojkottálja az eseményt. Számára Rajk teljes politikai rehabilitációja nagyon fontos volt, ezért 1954 óta küzdött. Egy 1956 nyarán, a Petőfi Kör úgynevezett „partizánvitáján” elmondott beszédében ugyanakkor kinyilvánította: továbbra is hisz a kommunista eszmében, csak a hibákat kell kijavítani. És persze más emberekkel kell egy jobb rendszert teremteni. Ezzel sokan nem értettek egyet, de ő egész életében kommunista maradt, csak éppen a kommunizmust másképp értelmezte, mint a hivatalos politika. Lefordította a kommunizmust egy életvezetési stratégiára, amely számára egy progresszív politikai életmód volt. Ebbe az elesettek segítése ugyanúgy beletartozott, mint a kizsákmányolás elleni küzdelem, az osztályharc, egy jobb jövőbe vetett utópisztikus hit. Ám ez a progresszív politikai életmód adott neki erőt, belső tartást ahhoz, hogy szembeszálljon a képmutató, gyilkos rendszerekkel is.

Túry Gergely

hvg.hu: A Rákosi-korban Rajkért, a Kádár-korban pedig Nagy Imréért lépett fel…

P. A.: 1958-ban engedték haza Romániából, ahol az 1956-os forradalomban való részvétele miatt tartották őrizet alatt, a Nagy Imre-csoport más tagjaival együtt. Ekkortól már valóban a kivégzett, mártírhalált halt miniszterelnök újratemetéséért küzdött. Ő tehát Rákosit és Kádárt is a személyes ellenségének tudhatta. Ezért minden, ami a Kádár-rendszerben, „R”-rel kezdődött és „ajk”-kal végződött, az neuralgikus pont volt.

hvg.hu: Ettől vált „csendes hőssé”?

P. A.: Nemcsak a felejtés ellen küzdött. Ő volt az, aki civil kurázsival az első NGO-t (non-governmental organization: a civil szervezet angol rövidítése – A szerk.) megszervezte a Kádár-korszakban. Egy kutyamenhelyet hozott létre, de ezzel azt is megmutatta, létezhetnek civil kezdeményezések, a hatalomtól független, önálló, autonóm törekvések. A rehabilitáltak közül egyedül ő ajánlotta fel a rehabilitásáért kapott kétszázezer forintot - ami óriási összeg volt 1956-ban - az akkor az újrainduló népi kollégiumoknak. Aláírta az abortusz szigorítása elleni kezdeményezést is a hetvenes években. Ezzel valójában egy proto-feminista mozgalmat támogatott.

hvg.hu: Földi Júliaként született, aztán Rajk Lászlóval összeházasodott, neve is e szerint változott, majd a börtön után megint máshogy hívják. Könyvében kiemelte, hogy a női politikusok, politikusnők legfontosabb törekvése a saját névért való küzdelem. Hogyan érte ezt el Rajk Júlia?

P. A.: Az illegális kommunista mozgalomnak, amelyben ő részt vett, két fontos jellemzője volt a férfi-nő kapcsolat szempontjából. Egyrészt a neveknek nagy jelentősége nem volt, merthogy álnevek kellettek a konspirációhoz, azaz az életben maradáshoz. Rajk Lászlónak is volt ilyen neve, például a „Kirgiz”, ahogy a világszerte ismert „Sztálin” név is hasonló eredetű. A másik jellemző, hogy az illegális kommunista mozgalom a szexualitásban, a férfi-női viszonyban tudatosan elutasította a „kispolgári normákat”, azaz másként viszonyultak a házasság előtti szexuális kapcsolathoz. Nem csak papírral lehetett tehát együtt élni. De aztán jött 1945, Rajk Lászlóval együtt túlélték a megpróbáltatásokat, a sopronkőhidai vallatásokat. A nyilasok végül Németországba vitték őket, ahonnan gyalog, illetve az elaknásított Dunán egy csónakkal leevezve kerültek haza. Mikor visszaértek, Rákosi azzal fogadta őket: „Elvtársak, házasodni kell!” És akkor nem volt mese, az illegális kommunistákból jó kispolgárok lettek: összeházasodtak.

hvg.hu: Ez egyben a viszony megromlását is jelentette. Szinte nem is találkoztak…

P. A.: Mindketten a mozgalomnak éltek. Másrészt egyre több hivatalos programon vettek részt, miután Rajk a legfelső párt- és állami vezetők közé emelkedett, Júlia pedig a nőpolitikában kapott szerepet. Másrészt nem is volt meg az igény bennük, hogy este leüljenek egy háztartási alkalmazott által elkészített vacsorához, terített asztal mellett beszéljék meg az aznap történteket. Az életük addig a mozgalomban zajlott, ahol annak is örülni kellett, hogy volt mit enni. Rajk László ekkor szerezte be az első zakóját, de a lakásukba is úgy költöztek be, hogy nem voltak saját tárgyaik, mert ezeknek akkor nem volt jelentősége.

hvg.hu: Visszatérve a névért való küzdelemre, ekkor sincs még „igazi”, saját neve: Rajk Lászlónéként ismerik. Viszont férje 1949-es letartóztatása után őt is elítélik, öt évre börtönbe kerül. Kiszabadulása után pedig egészen más nevet kap…

P. A.: 1954-ben engedték ki a börtönből, de ekkor Rajk belügyminiszter neve már tabu. Így aztán Györk Lászlóné néven szabadult. Közös gyermeküket, ifjabb Rajk Lászlót – akit születése után pár hónappal, letartóztatásakor elszakítottak tőle – Pikler Emmi rózsadombi gyermekotthonában helyezték el álnéven, szintén a Györk nevet használva. Ifjabb Rajk László volt a legprominensebb gyerek, akit elvittek. Azt azonban nem Rákosiék találták ki, hogy árvaházakba kell berakni az éppen aktuális „rossz elvtársak” gyerekeit, mert ott volt a szovjet példa. A Gulágon sok ilyen árvaház volt. Ott nevelték az „osztályidegenek” gyerekeit. Később a legkifejlettebb rendszert e tekintetben a kambodzsai vörös khmerek építették ki.

Túry Gergely

hvg.hu: Mikortól beszélhetünk az önálló politikai személyiség megjelenéséről?

P. A.: Amikor 1954-ben Györk Lászlóné néven szabadult, a rehabilitációért küzdő özvegy szerepe már az önállóság jele volt. De Rajk Júlia önálló politikai személyiségként 1958 után, Romániából való hazatérésekor jelent meg.

hvg.hu: Őt nem ítélték el a Nagy Imre-csoport más tagjaihoz hasonlóan? Rá is vonatkozott az az állítólagos Kádár-kijelentés, hogy „még egy Rajk-per ebben az országban nem lesz”?

P. A.: Kétségtelen, hogy Rajk Júliát nem ítélték el többet. Tulajdonképpen profi kijáró lett ekkor, megteremtve a „saját nevét”. Ha ő felvette a telefont és azt mondta: „Rajk Júlia vagyok”, akkor onnantól kezdve a telefon kiesett az ügyintézők kezéből, nem nagyon kellett mást mondani. Ugyanis Júlia maga nem volt kellemes ember. Megosztó személyiségként volt, ahol szerették, de mások inkább elbújtak a folyósón, nehogy találkozzanak vele. Irigylem őt, hogy egy ilyen ellenséges közegben, amikor tudta, hogy folyamatosan lehallgatják, hogy a legjobb barátai jelentenek róla, mégis egy teljes, boldog, egész életet tudott élni. Úgy, hogy minden olyan ügyet támogatott, amit politikailag fontosnak tartott. Mindent megtett a felejtés ellen, akár a hatalommal is szembeszállva.

hvg.hu: Említette, hogy kijáró ember volt. A Károlyi-szobor Parlament melletti felállításában mekkora szerepe volt?

P. A.: Ezt az ügyet elsősorban Károlyiné intézte, azaz Andrássy Katinka, a vörös grófnő. Ő egy igazi „grande dame” volt, aki szintén sok mindent el tudott érni, mert rá szüksége volt a kádári rendszernek, egyfajta legitimációhoz, és persze a normalizáláshoz is. Károlyiné erőltette ezt az ügyet, de Rajk Júlia is segítette ebben, hiszen jó viszonyban voltak.

hvg.hu: A Károlyi-szobrot nemrég eltüntették a Parlament mellől. De egy másik ügyben is együtt léptek fel, amikor Haraszti Miklós Darabbér című munkájában gyakorlatilag az akkor létező szocializmus kizsákmányoló jellegéről írt a hetvenes években…

P. A.: Amikor a Darabbér miatt perbe fogták Harasztit, Károlyiné, Rajkné és Duczynska Ilona (Polányi Károly felesége, maga is baloldali értelmiségi) együtt léptek fel nyilvánosan. Az ítélethirdetés előtt bevonultak a bírósági terembe, és leültek az első sorba. Ez elég nagy benyomást keltett a szocialista törvényesség uraiban: a tárgyalást a bírónő betegségére hivatkozva gyorsan elnapolták. Mindez azért érdekes, mert amikor a demokratikus ellenzék történetéről írnak, sokszor elfelejtik a nők szerepét. De az is látszik, hogy Júliánál nem számított, hogy akit támogat, annak milyenek a politikai nézetei. Ezért segítette a katolikus feminista Slachta Margitot vagy az akkor maoista Haraszti Miklóst. Az emberi minőség számított neki, ahogy egykori rabtársa, Potocky Mária mondta róla.

hvg.hu: Beszélnünk kell arról is, hogy özvegyként miért ragaszkodott görcsösen Rajk László rehabilitációjához, és miért idealizálta néhai férjét még akkor is, amikor sokan tudták róla, hogy belügyminiszterként Rajk is sok törvénytelenséget követett el…

P. A.: Júlia megtört a börtönben, és rávallott Rajkra, amikor 1949-ben letartóztatták őket. Ez kétszeres lelki terhet rótt rá a későbbiekben, és sosem bocsátott meg magának emiatt. Ez a vallomás nem csak azért volt megbocsáthatatlan, mert a felesége volt. Az illegális kommunista mozgalomban ugyanis annál szörnyűbb bűnt nem lehet elkövetni, mint hogy egy elvtársra valaki rávall. Ezért volt ez dupla fájdalmat jelentett neki, amivel élete hátra lévő részében küzdött.

hvg.hu: Pedig 1944-ben, amikor a nyilasok vallatták, nem árulta el Rajkot.

P. A.: Igen, de ott Rajk vallott rá. Rajknak ugyanis ilyen erkölcsi problémái nem voltak. Úgy gondolkodott, hogy a „párt szempontjából” fontosabb, hogy ő meneküljön meg, Júliával nem törődött 1944-ben. Kapcsolatuk később is egyoldalú volt, Júlia például Tarzanhoz hasonlította egy visszaemlékezésében, amikor a dunai hazaevezésükről beszélt. Bár Rajk karizmatikus, vonzó férfi volt, de aligha volt „egy Tarzan”. 1949-es kivégzése után éppen azért tudták azonosítani, mert neki volt csak sérült bal felkarja (a spanyol polgárháborúban sebesült meg). Júlia végig alárendelt szerepet játszott a kapcsolatban. Ő jobban szeretett, mint ahogy őt szerették. Ez magyarázza érzelmi kiszolgáltatottságát, furcsa paradoxon ez, mely része a kommunista egyenlősítő politika érzelemtörténeti kudarcának.

hvg.hu: Egy másik súlyos csalódás is érte: a nőszövetségben sem becsülték sokra negyvenes évekbeli főtitkári tevékenységét, amíg Rajk felesége volt.

P.A: Ez volt talán számára a legszörnyűbb. Ő volt az egyetlen magyar politikusnő, aki – formailag legalábbis - azért töltött négy évet a börtönben, mert nőpolitikai munkát végzett. (A valóságban persze a Rajk-per miatt kreálták elleni is vádakat.) Ugyanakkor még ennél is megalázóbb volt számára, hogy az 1954-es rehabilitációs tárgyalás során is ellene tanúskodtak azok a kolléganők, akikkel évekig együtt dolgozott az MNDSZ-ben. Rájött arra: lehetséges a sikeres agymosás, ezek a nők nem választják a szembenézést, mert annak következményei vannak.

hvg.hu: Nem arról volt inkább szó, hogy bár rehabilitációs tárgyalás zajlott, éppen ekkor gyengülni kezdett Nagy Imre, és átmenetileg megint Rákosi Mátyás erősödött 1954 végén? És ezek a nők Rákosi igényeit szolgálták ki, amikor a pártvezér számára kínos Rajkné ellen nyilvánultak meg? 

P.A.: Ebben nem hiszek. Az ilyen konfliktusoknak van egy felső, mondhatni „politbüro-szintje”. Ám az, hogy Rákosi hogyan erősödik, hogyan gyengül - ez döntéshozói szinten nagyon messze volt azoktól a nőktől, akik megnyilatkoztak ebben a rehabilitációs perben. Az, hogy személyesen mennyire gyűlölték Rajk Júliát, az teljesen független Rákosi és Nagy Imre párharcától.

hvg.hu: Valóban, „Rajk Lászlóné korában” még Júlia sem foglalkozott a férje és Kádár közti viszonnyal. Pedig talán jobb lett volna, ha foglalkozik vele, mert akkor időben észrevehette volna, hogy valami baj van.

P. A.: Kádár a keresztapja volt ifjabb Rajk Lászlónak, mégis a politikus-apa utódjaként, új belügyminiszterként kulcsszerepe volt az 1949-es koncepciós perben. „Elvtársias” volt tehát köztük a barátság, együtt sakkoztak, együtt töltötték a szabadidejüket vagy együtt nyaraltak, de ha kellett, Kádár elárulta Rajkot, akárcsak a másik „barát”, Péter Gábor ÁVH-főnök. A legvisszataszítóbb talán Rákosi volt 1949-ben, aki Rajk letartóztatásának előestéjén – amire ő adott parancsot – még a csecsemővel, ifjabb Rajk Lászlóval gügyögött a szülők előtt, egy baráti találkozón. Nagyon szűk „baráti” társaság volt ez, csak egymással foglalkoztak, a külvilágot kizárták, s így árulták el időnként egymást.

hvg.hu: Kádár számára a Rajk-kérdés évtizedekig tabu volt, de Júlia a Nagy Imre-ügy feszegetésével is kínossá tette Kádár helyzetét.

P. A.: Kádárnak a két legfontosabb 20. századi magyar politikai gyilkosságban döntő szerepe volt. A Rajk- és a Nagy Imre-ügyben is. Júlia e tekintetben nem kertelt. Kimondta: aki gyilkos, az gyilkos. Aki hibát követett el, annak vállalnia kell a felelősséget. Gyilkosokkal pedig nem működött együtt. Ő volt az, aki - mint egy Shakespeare-drámában - folyamatosan arra figyelmeztette Macbethet (Kádárt), hogy vér tapad a kezéhez.

hvg.hu: Rajk Júlia fontosságát csak közvetett bizonyítékokkal lehet alátámasztani. Így például a Politikai Bizottság döntött arról, hogy kiutazhat-e Bulgáriába, illetve hogy lakást cserélhet-e. Ez döbbenetes, hiszen annak idején ez volt az ország legfontosabb, legfelsőbb szintű döntéshozó testülete.

P. A.: Az ok egyszerű: mindenki félt a döntéstől, és „fölfele nyomta a kérdést”. Egyes elvtársak nemcsak aljasok voltak, hanem gyávák is. S mikor már nem volt tovább, akkor a Politikai Bizottságnak kellett kimondania: igen, lakást cserélhet. Itt mutatkozott meg Júlia különleges tulajdonsága: kihozta az emberekből a legjobbat. Olyan helyzetet teremtett – megosztó személyiségként, ez is igaz -, hogy el kellett döntened, melyik oldalt választod. Ez sokszor egyéni kérdés, de strukturális kérdés is. Rajk Júlia ilyenkor egy pillanatig sem hezitált: ő kimondta, hogy gyilkosokkal nem működik együtt. És így is cselekedett, példát mutatva sokaknak. Ha ugyanis van egy olyan politikai rendszer, amely hazugságokra, elhallgatásokra és manipulációra épül, akkor azzal szemben különbözőképpen lehet ellenállni. Kijevben most például barikádokat építenek és Molotov-koktélokat dobálnak. De létezik csendes, női ellenállás is: Rajk Júlia odamegy az ügyintézőhöz, bemutatkozik, és elmondja, hogy mit szeretne elintézni. És akkor az ügyintéző sokkot kap. Vagy azonnal betegállományba megy. Vagy hívja a főnökét. De előfordulhat az is, hogy megpróbál csendesen segíteni. Sokan voltak, akik emberi módon reagáltak és segítettek. Így derült ki például, hogy mi történt Rajk Lászlóval, és hol temették el.

hvg.hu: Őrzi-e Rajk Júlia emlékét bármilyen hivatalos intézmény?

P. A.: Néhány éve felmerült, hogy a Rajk Szakkollégium, az egykori Közgáz, a mai Corvinus Egyetem elitkollégiuma vegye fel inkább Júlia nevét. Én támogattam ezt, miután egyesek támadták, hogy a kommunista belügyminiszter Rajk Lászlóra emlékeztet az intézmény. Végül azonban ebből nem lett semmi. A magyarországi nőmozgalmak történelmi hibája, hogy az emlékezetpolitikai csatát elvesztették: nemhogy nem sikerült azokról a nőkről újabb utcát elnevezni vagy emlékművet állítani, akik példaképek lehetnének, hanem az elmúlt időszakban azokról a nőkről elnevezett utcákat is átnevezték, akik a progresszív politikát támogatták.

Korábbi cikkünk a hvg.hu-n: Komámuram-komámasszony: Kádár és Rajkné furcsa találkozása.