2014. január. 10. 12:40 MTI Utolsó frissítés: 2014. január. 10. 12:39 Kult

Magyar filmmel nyit egy római filmfesztivál

Az Orosz Dénes rendezte Poligamy című magyar film nyitja meg a péntek este kezdődő, Nevető Európa (L'Europa che ride) elnevezésű európai filmszemlét Rómában.

A Csányi Sándor és Tompos Kátya főszereplésével 2009-ben készült alkotás lesz az első a február 2-ig tartó, nyolc filmet felvonultató mustrán, amelyet az olasz fővárosnak a Marcello Mastroianniról elnevezett terén működő Moziházban (Casa del Cinema) rendeznek meg. A filmszemlén a magyar film mellett német, osztrák, spanyol, finn, lengyel, román és szlovák alkotások mutatkoznak be a római közönségnek. 

A szemlét - prospektusa szerint - a mosoly jegyében rendezik meg, hogy ki lehessen nevetni az előítéleteket és a sztereotípiákat. A filmek a komoly kormányüléseken, a politikai és pénzügyi eseményeken túli, mindannyiunk számára jól ismert Európát kívánja bemutatni a minden országban ugyanúgy szórakoztató szereplőkkel és helyzetekkel. 

Az olaszországi Európai Uniós Nemzetek Kulturális Intézete Egyesülete (Eunic) szervezésében zajló filmszemléhez az alkotásaikkal résztvevő nemzetek római kulturális intézetei csatlakoztak - közöttük a Balassi Intézet - Római Magyar Akadémia (RMA) is.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.