2013. december. 16. 18:03 MTI Utolsó frissítés: 2013. december. 16. 18:03 Kult

Elhunyt a negyvenes évek mozijának végzet asszonya

Kilencvenöt éves korában elhunyt Audrey Totter a film noir műfajának 1940-es évekbeli végzet asszonya.

A néhai színésznő lánya, Mea Lane a Los Angeles Times című lapnak nyilatkozva elmondta, hogy édesanyja csütörtökön halt meg egy Los Angeles-i kórházban. Totter 95 éves volt és a közelmúltban agyi érkatasztrófát szenvedett.

A kezdetben rádiós színészként tevékenykedő Totter 1944-től az MGM stúdióval állt szerződésben. Egy apró szerep erejéig feltűnt A postás mindig kétszer csenget című 1946-os filmben, majd egyre-másra a titokzatos és erős szőke nő karakterét öltötte magára a vásznon.

A nagy áttörést az Asszony a tóban című alkotás jelentette számára, amely Raymond Chandler Philip Marlowe magándetektívről szóló történetének 1947-es feldolgozása volt. Totter emellett A gyanún felüli című thrillerben és Az eladott mérkőzés című bokszdrámában is játszott.

A színésznő a családalapítás miatt búcsúzott a nagyképernyőtől, később azonban a televízióban láthatta viszont a nagyközönség.

EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.