Tovább erősítené a kormány Fekete György akadémiáját
A Magyar Művészeti Akadémia kultúrstratégiai szerepét erősítené az a törvényjavaslat, amelyet Balog Zoltán nyújtott be pénteken. Szintén cél lenne, hogy a köztestület egyenrangú legyen a Magyar Tudományos Akadémiával.
Elsősorban a Magyar Művészeti Akadémia kultúrstratégiai szerepének erősítését célozza az a javaslat, amelyet az MMA-ról szóló törvény módosítására pénteken nyújtott be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az Országgyűlésnek.
Az előterjesztés az MMA rendes és levelező tagjai között a jogegyenlőség biztosítását, a köztestület társadalmasítását, továbbá művészetelméleti szakemberek köztestületi taggá választhatóságát indítványozza, a köztestületnek a Magyar Tudományos Akadémiával (MTA) egyenrangú státuszának megteremtése céljából - olvasható a parlament honlapjára felkerült dokumentumban.
A köztestület társadalmasítása jegyében a javaslat új tagsági kategória, az úgynevezett nem akadémikus tag bevezetését célozza a rendes és a levelező, valamint a tiszteletbeli és a pártoló tag mellett. A beadvány a levelező tagok számát 50 főben maximalizálja, és biztosítja a levelező tag számára a szavazati jogot az MMA közgyűlésein, továbbá az aktív és passzív választójogot a tisztségviselők megválasztásakor. Rendes taggá kizárólag az MMA levelező tagja választható.
A javaslat a legkiemelkedőbb, elismert művészek méltó életkörülményeinek életjáradék formájában történő biztosítására új művészeti díj, a Nemzet Művésze díj Országgyűlés általi megalapítását kezdeményezi. Ennek célja a legkiemelkedőbb, elismert művészek méltó életkörülményeinek életjáradék formájában történő biztosítása.
Az indoklás szerint az új díj adományozása túlmutat a köztestület keretein, ugyanakkor - mivel az új jogintézmény jól illeszkedik az MMA törvényben rögzített közfeladatainak ellátásához - a kitüntetés adományozásával kapcsolatos eljárás döntően az MMA szervezetére épül.