2013. október. 09. 14:10 MTI Utolsó frissítés: 2013. október. 09. 14:10 Kult

Állami támogatást kérnek az artfilmesek

Állami támogatás nélkül nem működhet az artfilm-forgalmazás, a nemzetközi fesztiválokon díjat nyert alkotásokat kizárólag piaci alapon lehetetlen Magyarországon bemutatni - hívta fel a figyelmet szerdán a Filmforgalmazók Egyesülete.

A filmforgalmazók közleménye felidézi, hogy korábban évente 150 millió forintos támogatás segítette az művészfilmek bemutatását, népszerűsítését, forgalmazását, 2010-ben viszont a Magyar Mozgókép Közalapítvány megszűnésével elapadtak a források. "Tavaly a Magyar Nemzeti Filmalap egyszeri pályázat keretében, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) vizuális művészeti kollégiuma pedig 80 milliós keretből támogatta a filmek terjesztését. Idén egyik támogató sem írt ki pályázatot, holott állami segítség nélkül sem térségünkben, sem Európa más országaiban nem működik az artfilmek terjesztése" - írta a szervezet. 

Az egyesület emlékeztetett arra, hogy a forgalmazók a támogatás igénybevételének "elvi feltételeként" évente több százezer forintot fizetnek a bemutatandó filmek "art" besorolására a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál. "Aktuális pályázati kiírás hiányában viszont nincsenek igénybe vehető támogatások" - tették hozzá. "Az artfilmek eltűnésével az artmozik vetíthető filmek nélkül maradnak, bezárásuk elkerülhetetlenné válik, a magyar artfilmek sem tudnak eljutni a nézőkhöz. Az elmúlt időszakban többször bebizonyosodott, hogy a multiplexekben az új magyar alkotásokat csak néhány hétig vetítik, artmozik nélkül a nemzeti filmgyártás vetítőhelyek nélkül marad" - hangsúlyozza az egyesület, megjegyezve, hogy a kiszámítható támogatási rendszer elindítását eddig egyik állami szerv sem vállalta fel.    

"A Filmalap és az NKA csak eseti pályázatokat jelentetett meg 2012-ben, az Emberi Erőforrások Minisztériuma pedig hiába ígérte 2013-ra egy 200 millió forintos pályázat kiírását az artmozik és az art forgalmazók támogatására, a mai napig nem ismert, milyen ismérvek alapján tervezik ezt a pénzt szétosztani" - emlékeztet a közlemény. 

A Filmforgalmazók Egyesületének álláspontja szerint a művészfilmek forgalmazóinak évi mintegy 120 millió forint támogatásra lenne szükségük ahhoz, hogy továbbra is láthatóak legyenek a mozikban a magyar és nemzetközi art filmek. A szervezet azt a szempontot is felhozta, hogy az artfilmek hozzájárulnak Magyarország kulturális sokszínűségéhez. "Bár nézettségük és bevételük alacsonyabb, mint a nagy reklámkampánnyal bemutatott hollywoodi és egyéb szuperprodukcióké, művészeti, kulturális és közösségteremtő értékeik miatt ezek a filmek kivételes jelentőségűek" - írta az egyesület.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.