2013. október. 02. 12:00 MTI Utolsó frissítés: 2013. október. 02. 11:55 Kult

Lehúzhatja a rolót a New York City Opera

Bezárt és csődvédelmet kért helyi idő szerint kedden a New York City Opera. Az amerikai nagyváros második számú operaházát az interneten hirdetett adománygyűjtő kampány sem tudta megmenteni.

Az operaház szeptember közepén hirdette meg akcióját a kickstarter.com portálon. Hétmillió dollárra volt szükségük, és remélték, hogy ebből egymillió online adományokból gyűlik össze. A weboldalra azonban csak 301 ezer dollár (66 millió forint) érkezett 2108 adományozótól, így végül kedden törölték az akciót.

Az opera 1944. február 21-én kezdte meg működését a New York City Centerben, az első előadás a Tosca volt. A ház célja az volt, hogy olcsó jegyárai segítségével minél szélesebb közönséghez hozza közel a műfajt.

Az 1960-as években itt kezdődött Plácido Domingo és Beverly Sills amerikai szopránénekesnő karrierje is. Az opera 1966-ban a Lincoln Centerbe költözött. Fénykorában a társulat évadonként 12-16 operát tűzött műsorra és 130 előadást tartott. A mostani évadban Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című klasszikusa is szerepelt volna, csakúgy mint Mozarttól a Figaro házassága.

A szombat esti utolsó előadás, az Anna Nicole című darab végén a művészek könnyes szemmel köszönték meg a közönség álló ovációját. Plácido Domingo felhívta George Steel művészeti igazgatót, hogy megkérdezze, hogyan tudna segíteni.

Az énekes a Wall Street Journalnak elmondta, ő csak egyike annak a rengeteg énekesnek, akiknek pályája kezdetén az opera oly sok segítséget és bátorítást nyújtott fennállásának csaknem hetven éve alatt. Úgy gondolja, borzalmas, hogy egy olyan nagy és gazdag város, mint New York, képtelen egy második operaházat is eltartani.

Steel múlt hétvégén közölte, hogy csődöt jelent, és törli a szezon további előadásait, ha szeptember 30-ig nem sikerül 7 millió dollárt összegyűjtenie. Csütörtökön azt mondták: csupán másfél milliót kaptak, és kedd reggelre is csak kétmillió dollár gyűlt össze.

hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.