2013. augusztus. 20. 15:21 Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 20. 15:28 Kult

Orbán előtt nem merték kiejteni a román szót a Bartók-mű felkonferálásakor

Egy helyi vonószenekar játszott a székesfehérvári kormányülés alkalmából. Bartók Román népi táncok című művéből a konferanszié kihagyta az első szót, mert nem akart diplomáciai botrányt a városvezetés. A polgármester szerint csak baki volt.

Magyar zeneszerző művét kérte a székesfehérvári önkormányzat egy helyi vonószenekartól, amely augusztus 19-én, a kihelyezett kormányülés alkalmából léphetett fel – számol be az Index. A zenekar Orbán Viktor beszéde előtt egy tízperces betéttel próbálta színesíteni az eseményt. „Éppen ezért elővettük Bartók Béla egy művét, a Román népi táncok címűt, gyakorlatilag az egyetlen olyat a szerző életművéből, amely vonósegyüttesre íródott és nem haladja meg egy amatőr zenekar képességeit” – írta a lapnak a zenekarnak egyik, hétfőn színpadra nem lépő tagja.

Mielőtt felléptek volna a vonósok, a felkonferálásból „a „román” szó valahogy eltűnt, maradt tehát „Bartók Béla: Népi táncok”. A zenekar emiatt kérdőre vonta az önkormányzat kulturális ügyekért felelős egyik tisztségviselőjét is, akitől azt a magyarázatot kapták, hogy „a városvezetés nem akarta vállalni egy esetlges diplomáciai botrány kirobbanását”, ezért csonkították meg önkényesen a mű címét.

Az Index az ügyben megkereste az önkormányzatot is, amelytől azt a választ kaptuk, hogy csak egy egyszerű bakiról van szó, a műsorvezető tévesztett. Cser-Palkovics András polgármester szerint nem volt tudatosság a cím megváltoztatása mögött, hiszen már korábban is nyilvános volt a műsor részletes programja.

Ez nem az első ilyen eset. Két éve éppen augusztus 20-a után Kodály Zoltán egyik művét tiltotta be a pécsi Pannon Filharmonikusok igazgatója, mondván: a Fölszállott a páva vármegye házára kezdetű dal és az abból készült zenemű sértené Pécs polgármesterét, Páva Zsoltot. Horváth Zsolt szerint „a Páva-variációkat a közönség Páva Zsolt polgármester úr kigúnyolásának venné". Erről levélben tájékoztatta a zenekar zenei igazgatóját, Peskó Zoltánt, aki ezért lemondott. A pécsi polgármester megrökönyödésének, értetelenségének adott hangot az ügyben.