2013. augusztus. 14. 05:54 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 14. 10:39 Kult

Iskolásokkal járatják be az Erkel Színházat

A tavaszi próbaüzem után alig egy hónap múlva befejeződik az Erkel Színház felújítása: az 1,7 milliárd forintos beruházást szeptember végén adja át a kivitelező Laki Zrt., ezt követően már október elején előadásokat tartanak a megújult teátrumban; a hivatalos avatás november 7-én, Erkel Ferenc születésnapján lesz – írja a szerdai Napi Gazdaság.

A tavaszi alig hathetes "szépészeti beavatkozások" után a nyári hónapokban szó szerint alapjaiban korszerűsítették a több mint 100 éves épületet. A színpadtechnika, a nézőtér és az épületgépészet mellett megújul a színház homlokzata is.

A beruházásra három tervezet készült – mondta a Napi Gazdaság kérdésére Mozsár István, a felújítás irányítója, aki az Operaház ügyvezető műszaki igazgatója is egyben. A legnagyobb lélegzetű terv 5,4, a középső 3,6, míg a minimálisan szükséges korszerűsítést tartalmazó javaslat 1,7 milliárd forintba került – a kormány végül az utóbbit fogadta el.

A költségek mintegy 30 százalékát teszik ki a színpadtechnikai, világítási és hangtechnikai kiadások, 40 százalékos részt képvisel a légtechnika és fűtés korszerűsítése. Emellett megújulnak az öltözők és a nézőtér is – ez utóbbi befogadóképessége továbbra is kétezer fő körül lesz.

A székek lángálló huzatot kapnak, komfortosabbá alakítják az emeleti páholyokat, a színház bejárati lépcsősorát pedig egy üvegfallal teszik zárttá, így jelentősen bővül a nézőtér előtti fogadótér.

Az új Erkel októberben egyfajta próbaüzemben működik – ekkor középiskolásoknak szánt produkciókat játszanak majd, és ezt követően, novemberben már folytatódik a szokásos esti előadások sorozata – olvasható a Napi Gazdaságban.