Még százezer nézőt szerzett mozikon keresztül a párizsi nemzeti opera
Összesen százezren látták az elmúlt évadban a párizsi nemzeti opera (Opera national de Paris) előadásait francia és egyéb európai mozikban.
A 2012/2013-as szezonban öt opera- és három balettelőadást közvetítettek több mint 70 franciaországi moziban, valamint az Európai Unió 150 filmszínházában és más európai országok mozijaiban, többnyire élőben.
Bemutatják például Verdi Aidáját, Bellini A puritánok című operáját, valamint Wagner Trisztán és Izoldáját. A közvetítendő balettek között szerepel Csajkovszkij Csipkerózsikája Rudolf Nurejev koreográfiájával.
A párizsi opera új nyári projektet is indított: francia községek rendelkezésére bocsátják a 2012/2013-as évad produkcióinak videofelvételeit, amelyeket aztán a különböző helységek szabadtéri előadásokon levetíthetik.
Ennek keretében augusztus 10-én a nyugat-franciaországi tengerparti üdülőhelyen, La Baule-ban, augusztus 16-án pedig Bayonne-ban lesz látható Bizet Carmenja, amelynek előadását 2012 decemberében, az Opera Bastille-ban rögzítették.