Kult cz.t. 2013. július. 04. 17:18

Nagycsaládosok táncháza – így alakul át az Erzsébet tér

Baba-mama foglalkozások, hátrányos helyzetűek korcsolyapályája és színmagyar kultúra is lesz a jövő márciusra sarkaiból kiforduló Erzsébet téren.

Szeptember harmadik hetében bezár, viszont komoly felújítási munkálatok után 2014 márciusában újranyit az Erzsébet téri Akvárium Klub – jelentette be Guller Zoltán a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium felelős biztosa az Erzsébet-program csütörtök délutáni sajtótájékoztatóján. Azt, hogy az Erzsébet téri Kulturális Központ és Park területén található ingatlanok augusztus elsejével ingyenesen az állam tulajdonába kerülnek, a miniszteri biztos egy több mint tíz éve húzódó tulajdonjogi vita feloldásának nevezte. Az 1,7 milliárd forintos beruházás egyik fő pillére az úgynevezett Erzsébet Műhely létrehozása, melyet a minisztérium az Erzsébet utalványok által termelt profitból kívánna üzemeltetni. A művelődési házként lefestett létesítmény célja az lenne, hogy a szórakozó fiatalok és turisták igen szűk célcsoportján átlépve a magyar nagycsaládosoknak, hátrányos helyzetűeknek és fogyatékkal élőknek biztosítson zömmel ingyenes, családbarát programokat, mint például a táncház vagy a baba-mama foglalkozások.

Túry Gergely

Az Erzsébet téri park felújítására a teljes költségvetésből több, mint 500 millió forintot különítenek el. Ebből az összegből a zöldterületek rehabilitálásán túl egy Erzsébet téri korcsolypálya kiépítése is tervbe van véve.

Az is kiderült, hogy az Akvárium-rajongóknak sem kell levetni magukat valamelyik dunai hídról. Semmi nem vész el, csak átalakul. Az Akvárium Klubban az általános renováláson túl a jövő márciusig befejezni kívánt II. ütem fejlesztései közé tartozik egy 1500 férőhelyes, európai szintű koncertterem kiépítése is, mely a klub főszervezője, Muraközy Péter elmondása szerint egy újabb lépés afelé, hogy Európa könnyűzenei vérkeringése ne Bécsnél álljon meg. Ennek fényében kissé visszásnak tűnnek a klubon kívüli terület márciustól induló, az állami kultúrmisszió részét képező zenei programjai is, melyek összeállításában elvileg a magyar kultúra közvetítése fog dominálni.

Hogy ez a Bergendy zenekar felvirágzását jelenti-e, egyelőre rejtély.

hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.