Müller Péter Sziámi megütött egy nőt, elítélték
Testi sértés kísérlete miatt, nem jogerősen pénzbüntetésre ítélték Müller Péter Sziámit, aki a bíróság szerint négy évvel ezelőtt megütött egy nőt.
A Sziámi zenekar énekese, a Sziget Kft. kreatív igazgatója azért kapott 135 ezer forint pénzbüntetést, mert négy évvel ezelőtt egy közkedvelt fővárosi klubban – a vád szerint – úgy állon vágta egyik ismerősét, hogy a nőnek letörtek a fogai, ráharapott a nyelvére, és agyrázkódást kapott. A verdikt szerint súlyosító körülménynek számított az, hogy a sokak példaképének tartott Sziámi "nő sérelmére, orvul, hátulról követte el" a bűncselekményt – írja a Blikk az ítélet alapján.
Müller és a hölgy – akivel korábbról jó viszonyt ápolt – hajnali kettő körül találkozott 2009 március 18-án. A nő egy írását szerette volna odaadni a zenésznek, ezen azonban összevitatkoztak, majd a bírósági ítélet szerint ökölbe szorított bal kezével álcsúcson vágta a nőt.
Sziámi sem a nyomozás során, sem a tárgyaláson nem tett vallomást, azt azonban mindvégig határozottan tagadta, hogy valaha is megütötte volna a hölgyet.
A bizonytási eljárás során több tanú azt állította, hogy nem látott semmit, és olyan is akadt, aki azt vallotta, hogy a nő azt mondta neki, részegen elesett, de ennek ellenére feljelenti Müllert. Később kiderült, hogy ez a tanú elfogult volt a hölggyel szemben.
A bíróság végül egy semleges személy vallomását tartotta jelentősnek, hiszen ő sem Müllertől, sem a nőtől nem függött. Ez a tanú azt mondta, a vendégek szóltak neki, hogy egy férfi megpofozott egy hölgyet, amikor pedig odaért, látta, hogy ez a férfi Sziámi, a nő pedig egy gyakori vendég. Az áldozat szájából folyt a vér, és azt kiabálta: Müller Péter megütötte őt. A zenész akkor a helyszínen is azt mondta, hogy nem történt semmi.
A történtekről egyik fél sem akart nyilatkozni.