2013. június. 13. 11:22 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. június. 13. 13:05 Kult

"Kezelni kell tudni a kuplungot" – Fekete kitöltené MMA-mandátumát

Fekete György mandátuma másfél év múlva esedékes lejártáig kívánja vezetni a Magyar Művészeti Akadémiát (MMA), ám addig fel akarja építeni az intézményt – közölte az intézmény vezetője az InfoRádió műsorában.

Mandátuma lejártáig, másfél évig a művészeti akadémia működési mechanizmusait kívánja kialakítani Fekete György – mondta az intézmény elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Ha az akadémia kialakul, megrajzolódik, megszerveződik a hivatalával, akciópontjaival, elméleti intézettel, akkor nyugodtan elvezetheti kiváló művész is, mert meg van alapozva – fogalmazott Fekete. "A kocsi meg van építve, kezelni kell tudni a kuplungot, a féket, a sebességváltót, néha még automatára is lehet állítani."

Fekete György kitért arra is, hogy az akadémia idei 2,5 milliárd forintos költségvetésének nagyjából 60 százalékát a Vigadó épületének fölszerelésére, vagyis a Magyar Művészetek Házának kialakítására fordítják. Az épületben egy kétszintes kiállítótérként is funkcionáló galériát, könyvtárat, koncerttermet, kongresszusi termet és két hatalmas kiállítótermet hoznak létre.

Az a terv, hogy a tagozatok szellemi hozzájárulásával, koncepciójával egész éves programok legyenek a házban, két-három műfaj egy időben is – tette hozzá. Tehát a film, a zene, a képzőművészet, az iparművészet, a fotóművészet, az építészet kiállítási szinten, koncertszinten, országos konferenciák szintjén mindig jelen legyen a Vigadóban – közölte.

Arra a kérdésre, hogy a könnyűzene és a jazz képviselői miért nem találhatóak meg az MMA zenei tagozatában, Fekete György azt mondta, lesznek további felvételek.

A művészeti akadémia tagjainak járadékáról Fekete György elmondta, hogy havonta 100 ezer forintot kapnak az MMA tagjai, a tudományos akadémiai járadék negyedét, ám a következő 10 évben a művészeti akadémiában is az MTA-nál kialakított szintre emelik az életjáradékokat.