2013. június. 12. 13:13 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 12. 13:07 Kult

Elviszi a mozikba Pompejit a Britsh Museum

A mozikba viszi egyik nagy kiállítását a londoni British Museum: élő közvetítést ad az Élet és halál Pompejiben és Herculaneumban című tárlat vezetéséről.

Az élő vezetés június 18-án, kedden látható 280 brit és ír moziban, később pedig 51 ország, köztük India, Kína, Norvégia, Kolumbia és Németország több mint ezer mozijában mutatják be a felvételeket.

A részt vevő országok és mozik listáján folyamatosan bővítik az intézmény honlapján.

A Dél-Olaszországban lévő Vezúv csaknem kétezer évvel ezelőtti kitöréséről szóló kiállítás rendkívül sikeres. Márciusi megnyitása óta több mint negyedmillió jegyet adtak el. A szeptember 29-ig látogatható tárlaton számos tárgyat mutatnak be, amelyek a vulkánkitörésben érintett városokból, Pompejiből és Herculaneumból származnak.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?