Elítéli Kerényi durva szövegét a Színművészeti
A Színház- és Filmművészeti Egyetem közleményben reagált Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott botrányt kavart kijelentéseire. Az intézmény szerint Kerényi nem méltó a magyar állam képviseletére. A Magyar Színházi Társaság szintén vissautasította Kerényi szavait, a Független Előadóművészeti Szövetség pedig lemondatná.
A napokban derült fény Kerényi Imre kulturális értékek megőrzéséért felelős miniszterelnöki megbízott áprilisi szavaira, melyekkel a Nemzeti Színházat homofób megjegyzésekkel, a Színház-és Filmművészeti Egyetemet pedig kritikus szavakkal illette.
A szinhaz.hu most közzétette a Színház- és Filmművészeti Egyetem közleményét, melyben tiltakoznak "Kerényi Imre, a Színház- és Filmművészeti Egyetem korábbi tanárának gyűlöletkeltő kijelentései ellen, melyekkel kísérletet tesz az egyetem lejáratására és hallgatóink megbélyegzésére."
"Rágalmazó szavaival nemcsak az egyetemet és a Nemzeti Színházat illeti, hanem rajtuk keresztül színészeket, rendezőket, színházi embereket, az egész magyar művészvilágot és egyetemi polgárságot sérti meg" – fejtik ki álláspontjukat.
"Mélységesen elítéljük a legszélsőségesebb formációk és orgánumok retorikáját idéző gondolatokat, és különös aggodalommal tölt el bennünket, hogy Kerényi Imre mindezt a kulturális értékekért is felelős miniszterelnöki megbízottként mondta. Nem tartjuk méltónak a magyar állam, a magyar kormány semmilyen képviseletére" – zárul a közlemény.
"Nem maradhat következmények nélkül"
A Magyar Színházi Társaság elnöksége szintén közleményt adott ki a miniszterelnöki megbízott szavaira reagálva. Ők azt írják: az általa képviselt színházi szakma és minden józan érzésű ember nevében visszautasítják Kerényi Imre szavait.
Álláspontjuk szerint megnyilatkozása magánemberként is elfogadhatatlan, Kerényi Imre jelenleg azonban miniszterelnöki megbízottként engedi meg magának a "tűrhetetlen hangnemet". "A Színház- és Filmművészeti Egyetem lejáratása és burkolt fenyegetése, a kirekesztő szavak használata megengedhetetlen és nem maradhat válasz és következmények nélkül" – írják.
A Magyar Színházi Társaság elnöksége egyúttal fölhívja az illetékes kormányzati szervek felelős irányítóinak figyelmét, hogy "Kerényi Imre ilyen megnyilvánulása rossz fényt vet megbízóira, kárt okoz megosztott kulturális életünknek, és megcsúfolja a demokratikus Magyarország Alaptörvényben rögzített értékrendjét."
A Független Előadóművészeti Szövetség (FESZ) is tiltakozik a miniszterelnöki megbízott kijelentései ellen. A FESZ MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében felszólítja Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős megbízottját azonnali hatállyal mentse fel hivatalából.
"A jogállamisággal, a kormányzati közszereplőktől elvárt erkölcsi normákkal, valamint a polgári értékrenddel Kerényi megnyilvánulásai nem egyeztethetőek össze" – írják.
"Nem buzikról, szerelemről"
Kerényi Imre a Belvárosi Polgári Szalonban szervezett beszélgetés során Vidnyánszky Attila jelenlétében a magyar színészképzéssel kapcsolatban azt mondta: "Kipusztult minden. Most olyan ez az iskola… Én most már inkább nem foglalkozok színházzal, mert unom. Énnekem feltett szándékom, hogy ezt meg kell reformálni. Lehetetlen dolog, hogy Déryné országában, és Jászai Mari országában így képezzük a színészeket. Én arra gondoltam, ha alkirály lennék, úgy elvenném ennek az egyetemnek a pénzét, mint a nyavalya, és áttelepíteném a színházhoz. Aztán csináljanak amit akarnak. Azt gondolom, egy nemzeti kultúrában a színészeket nemzeti szellemben kell nevelni, pont. Mert ettől érdekesek. [...] Én úgy vettem észre, hogy kitűnő színészeket képeznek, de kis rabszolgák. Jól szót fogadnak, igen, rendező bácsi, minden nagyon jó, hú de nagyon balliberálisak, mert azt muszáj."
A Nemzeti Színház múltjáról és jövőjéről pedig így nyilatkozott: "Vidnyánszky Nemzeti Színháza is ugyanolyan sikeres lesz, mint az Alföldié, "csak nem a buzikról fog szólni, hanem a szerelemről, meg a barátságról, meg a hűségről, az is lehet, hogy még a hűségről is szó lesz, meg a becsületről, meg ilyesmi".