Az UNICEF kapja két budapesti segélykoncert bevételét
A világhírű ugandai Aba Taanó együttes európai koncertkörútjának részeként áprilisban két előadást tart a budapesti RaM Colosseumban; az öt tagú művészcsoport tradicionális szuahéli és zulu énekeket és táncokat mutat be, az előadás bevételét éhező gyermekeknek juttatják el.
A pénteki és szombat budapesti karitatív előadások bevételét az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) magyarországi szervezete és a Afrikai-Magyar Egyesület közvetítésével juttatják el a rászorulókhoz - adták hírül közleményben a szervezők.
Az együttes az ugandai árvákat támogató humanitárius Natumayini projekt keretein belül született, amely az ének és a tánc erejével nevel fel és támogat ugandai árvákat. A csapat egy árvaházban alapított 27 tagú kórusból alakult, amelyben az ugandai fővárosból, Kampalából és körzetéből érkező fiatalok táncaikkal, énekeikkel mutatták be Uganda gazdag kultúráját. Az Aba Taanót a kórus öt legidősebb tagja alapította meg.
Az együttes nagy sikerrel szerepelt már Európa számos országában és az Egyesült Államokban is, magyarországi koncertjüket az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) közreműködésével szervezték meg.