Menzel filmjei pontosan olyanok, mint a mögöttük álló ember: végtelenül őszinték és nem akarnak többnek látszani annál, amik. Hogy milyen egy 75 éves, Oscar-díjas cseh rendező dióhéjban elférő világa? És mit gondol a Facebookról? És miért nem fogott kezet a rajongójával? A Titanic Filmfesztiválon beszélgettünk a Szigorúan ellenőrzött vonatok és az Őfelsége pincére voltam rendezőjével.
hvg.hu: Ma már szinte nem is készítenek filmeket. Pár látványos robbanás a filmvásznon és jöhet a végefőcím. Hogyan éli meg, hogy a szakma ilyen szinten tolódik a cirkuszi szórakoztatás irányába?
Jiří Menzel: Engem nem üt úgy arcon ez a valóság, egész egyszerűen mindössze azért, mert nem járok moziba. Azt hiszem az én koromban már illendő megállapodni egy eszmerendszer mellett: otthon Stan és Pant nézek. Végigkísértek engem, bennük találtam meg a filozófiám. Miért pont most tagadnám meg őket?
hvg.hu: Egy 2007-es, az Origonak adott interjújában úgy fogalmazott, hogy Hrabal értékrendjével képes teljesen azonosulni. Ön szerint az új generáció csak nem akarja, vagy egyáltalán nem is tudná továbbvinni ezt a vonulatot?
J.M.: Egyszerűen nincs okuk továbbvinni. Ezek a gyerekek máshonnan jönnek, új társadalmi, politikai és kulturális közegben nőttek fel. Általában nem értik a filmjeimben lévő finom utalásokat, de lassan már az egészen konkrétakat sem.
Nehogy félreértsen bárki is: ez nem szemrehányás vagy afféle panaszkodás. Persze én lennék a legboldogabb ember, ha ők is úgy viszonyulnának Hrabal-hoz, úgy értenék őt, mint én annak idején Karel Čapek-et. Vannak akik ilyen szempontból régimódinak neveznek, én pedig felvállalom: tudom, hogy a változás szükséges folyamat és nem is kívánok magamból kifordulva a múltba kapaszkodni, de úgy vélem a maiaknak a jelenleginél bőven kulturáltabb réteget kellene alkotniuk.
hvg.hu: Próbálták már akárcsak részleteiben is lemásolni egy-egy művét?
J.M.: Eddig még soha. Szerintem a filmjeimen nincs is sok másolnivaló. A kézjegyem - ha beszélhetünk ilyenről - nem olyan látványos, hogy könnyen át lehessen emelni, be lehessen illeszteni egy idegen közegbe. Én klasszikus mód forgatok. A filmjeimből nem lehet kiragadni egy-egy részletet, karaktert és rásütni, hogy Menzel sajátosság, mert ez nem igaz. Vannak persze visszatérő és szinte észrevehetetlen, de szívemhez nőtt apróságok, de ezek is csak a film egészét meghatározó atmoszféra szerves részét képezik.
hvg.hu: Képes gyermekének tekinteni egy filmet?
J.M.: Olyan jó filmet még nem csináltam. Egyébként meg ódzkodnék is egy ilyen komoly kapcsolattól.
hvg.hu: Annak figyelembevételével, hogy a szakma lassan teljesen átköltözik az internetre, mit gondol a Facebook-hoz hasonló közösségi oldalok nyújtotta lehetőségekről?
J.M.: Hiszem, hogy a közösségi oldalak valóban jók valakiknek, akik nem én vagyok. Ennek megfelelően próbálok olyan távol maradni az efféle szociális hálóktól, amennyire csak lehet. Mondanom sem kell, hogy ez egy ilyen gyorsan forgó körhintán nem egyszerű mutatvány, de egyelőre még tartom magam.
hvg.hu: Ön hisz az életművet megkoronázó filmben?
J.M.: Persze, nekem a temetésem lesz az. Mi tehetné teljesebbé a művészetemet, mint egy pont a mondat végén?
hvg.hu: Ha most kéne előállnia egy forgatókönyv ötlettel, miből merítene ihletet?
J.M.: Egyszer egy büfében vásároltam egy szendvicset. Kifizettem és kaptam vissza öt koronát. Ekkor odajött hozzám egy hajléktalan nő, nem szólt egy szót sem. Nagyon nehezen kezelem az ilyen helyzeteket. Odaadtam neki az öt koronát és azzal a lendülettel rögtön el is fordultam. Ezt követően pár nap múlva kaptam egy levelet egy tanítónőtől. Leírta, hogy mennyire örül, hogy személyesen találkozhatott Menzel úrral, ráadásul mikor a kezet nyújtott neki, kapott öt koronát.
hvg.hu: Önnek melyik a kedvenc Menzel-filmje?
J.M.: Nincs kedvencem. Minden filmemhez ugyanúgy viszonyulok, vagyis sehogy. Leginkább semleges tényezőként kezelem őket, bár kétségtelenül elszomorodnék, ha nem léteznének. Én úgy gondolom, hogy kész, leforgattam, megcsináltam, mehetünk tovább.
Az persze nagyon jó mikor az utcán sétálva vadidegenek szólítanak le és veregetik meg a vállam, vagy mondjuk fesztiválokon dicsérik a filmjeimet. Ezek mind olyan dolgok, melyektől ha feleslegesen büszkévé nem is, de boldoggá azért joggal válhat az ember.