Nem tudnak elmenni az emberek elesettsége és az egyre szembetűnőbb szegénység mellett – a legtöbb hely ezért csatlakozott a Magyarországon végigsöprő új kezdeményezéshez, a Felfüggesztett Kávé programhoz. Az akció egy hét alatt kinőtte magát: már nemcsak kávét lehet adományozni, de a színházjegy, egy kupica pálinka, a kutyatáp és egy dauer is belefér. A budapesti csatlakozókat kérdeztük.
"Napi szinten látjuk, hogy próbálják az emberek beosztani azt a pénzt, ami jóformán nincs is” – ezzel magyarázta a VIII. kerületi Bródy Sándor utcában a Szezon nevű apró zöldséges-turmixbár vezetője, hogy csatlakozott a "Felfüggesztett kávé" nevű kezdeményezéshez. Azt mondja, a diákok sem véletlenül vesznek csak egy-két almát, vagy banánt – tapasztalatai szerint a pénzhiány általános.
Ez a biokocsma kicsit úgy működik, mint egy fodrászat: ha rövidebben is, az emberek itt is beszámolnak a mindennapi gondjaikról. "Ez egy közösség, ahol nem tekinthetek csupán fogyasztóként a vásárlóimra." Épp ezért a Szezonban előfordul, hogy ha valaki éppen rosszul áll, kicsit kevesebbet számolnak neki, vagy ha például egy hajléktalan megpróbál náluk seftelni, nem küldik el, hanem vesznek tőle ezt-azt néhány száz forintért. Itt egy kávé, vagy egy deci frissen készített répa- és almalé árát hagyhatjuk a kasszában.
Hajvágástól a kutyakajáig
A Felfüggesztett kávé, vagy más néven Adj egyet ajándékba akció lényege, hogy ha beugrunk egy kávéra, vagy egy sütire, nemcsak a saját fogyasztásunkat fizetjük ki, hanem valaki olyanét is, aki egyébként nem engedhetne meg magának egy italt, egy levest, vagy éppen egy színházjegyet, mert már erre is van példa. Nem is egy. Sőt, a kávézókon kívül fodrászatok, kozmetikák és állateledel üzletek is vannak már a listán.
A kezdeményezés Nápolyból indult és terjedt el az egész világon, idén pedig Magyarország is észbe kapott, sőt. Már szinte követhetetlenül sok vállalkozás ragasztja ki a bűvös matricát, és nem csak Budapesten.
Így azoknak, akik szerint ez csupán reklámfogás (túl azon, hogy bizonyos esetekben lehet ebben némi igazság), hasznos lehet a volt drogfüggők által alapított Megálló Csoport vezetőjének, Olaszy Csabának a válasza, aki szerint a csatlakozók nagy száma miatt ennek maximum annyi reklámereje van, mintha egy telefonkönyvet lapozgatnánk.
Amikor pedig felvetődik a másik jogos félelem, vagyis hogy a helyek visszaélnek az adományokkal, szintén befut egy válasz: aki képes ilyesmire, az számoljon el a saját lelkiismeretével.
Csak szeszt nem?
Sokan azért nem adnak pénzt az utcai kéregetőknek, mert feltételezik, hogy szeszre költik. A Rottenbiller utcai Beer Lak sörözőben mégsem zárják ki, hogy alkoholt is lehet majd náluk felfüggesztve venni. "Pár óra utcai álldogálás után azért az ember meggondolja, megigyon-e valamit. Ehhez nem kell hajléktalannak lenni, elég, ha valaki éppen valamiért rászorul, vagy éppen össze van törve" – magyarázta Kudela János, a hely tulajdonosa. "Egy pálinka kicsit segít rajta, felmelegíti. Százszor többet ér, mint egy nyugtató" – tette hozzá.
A Beer Lak azért csatlakozott a kezdeményezéshez az elsők között, mert úgy látják, az emberek nagyon-nagyon szegények, ők pedig nem tudnak elmenni az elesettség mellett. A Szezon vezetőjéhez hasonlóan itt is azt halljuk vissza, hogy a betérők nemcsak vendégek, hanem barátok is. A tulaj szerint a forgalom már hat éve kezdett zuhanni, két éve pedig borzasztóan felgyorsult a folyamat.
"Mindenki meggondolja, hogy mit vesz, az akciókat nézik, és az olcsó dolgokat." Pedig a söröző egyébként sem drága hely, egy kávé például 120 forintba kerül. A Beer Lakban máshogy is segítenek, ha tehetik: ha például négyen jönnek be, állják az első kört, meghívnak egy-egy vendéget egy italra, ha pedig valaki gyerekkel érkezik, adnak neki egy ropit vagy egy üdítőt.
A másik véglet
A Farger Kávézó teljesen máshogy áll az alkohol kérdéséhez. Gerencsér János, a hely egyik tulajdonosa kifejezetten hangsúlyozta, hogy bár náluk a kávé mellett akár egy egész menüt is lehet adományozni, az alkohol kizárt.
Bár a Szabadság tér nem az a környék, ahol akut probléma a hajléktalanság, annak a néhány fedél nélkülinek, aki megfordul arrafelé, mindig adnak a megmaradt croissant-ból, és a kezdeményezésről is szólnak nekik.
A napfényes Fargerben ülve, ahol kutyák szaladgálnak, és épp egy filmet forgatnak tőlünk három méterre, nem csap meg a nyomor szele, a tulajdonos itt is azt mondja, nem olyan már a fogyasztás, mint korábban. Hozzájuk a válság 2012-ben ért el, idén pedig felgyorsult.
A tulaj nem akar politizálni, titokzatosan csak annyit mond: egyes kormányrendeletek senkinek sem tesznek jót. "Már a bankárok is csak egy kávéra jönnek be, nem veszik úgy a süteményt meg a croissant-t mint rég. Óvatosabban bánnak a pénzükkel" – tette hozzá Gerencsér.
Nem csak a hajléktalanoknak szól
A VII. kerületbe érkezve a nemrég nagyobb helyre költözött Kazinczy utcai Kőleves kirakatában találunk egy kávéfőzőt, ide dobják be az adományként megvásárolt ételek-italok blokkjait. Így aki akarja, már az utcáról felmérheti, van-e miért betérni.
"Ez a kezdeményezés tökéletesen illeszkedik a szemléletünkhöz, mert ez nemcsak egy hely, ahol enni és inni adunk az embereknek, hanem az is a célunk, hogy otthon érezzék magukat" – magyarázta a hvg.hu-nak Gulyás Gábor, az étterem menedzsmentjének egyik tagja. A betérő vendégek beszélnek a család széthullásáról, megcsalt szerelmekről, bedőlt hitelekről és tönkrement vállalkozásokról is.
Ezen a környéken rengeteg féle ember találkozik, a budai értelmiségi család gyerekeitől a külvárosi kétkezi munkásig, a program pedig Gulyás szerint a nyitottabb és emberségesség iránt fogékonyabb vendégeket célozza meg.
Ugyanakkor azt mondja, ez a lehetőség nem feltétlenül a hajléktalanoknak szól, hanem azoknak az embereknek, akik korábban megengedhették maguknak, hogy megegyenek egy étteremben egy levest, de ma már nincs erre pénzük. Mivel azonban egyre több profilú hely csatlakozik, az sem kizárt, hogy a mélyszegénységben élőkhöz is eljut a kezdeményezés híre.
Bár nem csinálnak ebből rendszert, egyszer-egyszer a Kőleves is megteszi, hogy a két-három éve visszajáró, kevésbé jómódú törzsvendégeit meghívja egy ebédre, az általában pénz szűkében lévő civilek rendezvényeinek pedig ingyen biztosítanak teret.
Adományozz kultúrát
A csatlakozók között úttörőnek számít a Pinceszínház a Török Pál utcában. Ez volt az első színház, ahol kitalálták, hogy ne csak kávét, de színházjegyet is lehessen adományozni. Egy felfüggesztett színházjegy náluk 2000 forint, és pár nap alatt már négyen mentek be hozzájuk úgy, hogy maguknak nem, de a rászorulóknak vettek jegyet.
"Könnyebb a támogatás része" – magyarázta lapunknak Barsi Gizella. Azt többen is említik, hogy nagyon oda kell rá figyelni: azok, akik felhasználják, vagy elfogyasztják az adományokat, megőrizhessék a méltóságukat, és ne sérüljön a büszkeségük. A rendszernek úgy kell működnie, hogy ne legyen ciki meginni egy felfüggesztett kávét. Ahogy a Beer Lak tulajdonosa fogalmazott: "ebben az esetben sokkal könnyebb dolog adni, mint elfogadni. Utóbbihoz kell egy fokú elkeseredettség és bátorság is.”
Bár a Pinceszínházban még sok a kérdőjel, és kíváncsian várják, ki lesz majd az első, aki felfüggesztett jeggyel néz meg náluk egy darabot, az egész stáb hisz benne, hogy ez működhet. A helyzet nem egyszerű: az iskolákban az 1000 forintos jegyárat is sokallni szokták, és egyre erősebben érvényesül az a tendencia is, hogy az emberek a leértékelt, last minute színházjegyeket vadásszák le az interneten.
A Pinceszínház nem csak így igyekszik segíteni: a családok IKEA Family kártyával 20 százalékos kedvezményt kapnak a jegyekre, a hátrányos helyzetű gyerekek ingyen nézhetik meg a nyilvános főpróbákat, és állandó kapcsolatban állnak a ferencvárosi gyermekjóléti szolgálattal.
A színházjegyes megoldás egyébként már nem egyedülálló: Szolnokon a Balázs Péter vezette Szigligeti Színház is csatlakozott.
A VII. kerületben barangolva megkérdeztünk egy hajléktalant is, mit szól a kezdeményezéshez, de csak annyit tudtunk meg, hogy nagyon boldog, és szereti Magyarországot, mert az világnagyhatalom.
Aki csatlakozni kíván, emailben jelezheti szándékát a szervezőknél az adjegyetajandekba@gmail.com címen, és ki kell tennie boltjára a program logóját. Ezen felül fel kell készítenie a személyzetet és nyilvántartást kell vezetni az ajándékba kifizetett tételekről. A magánszemélyek pedig bárhol adhatnak, ahol látják az üzleten a kezdeményezés logóját.