2013. április. 08. 19:32 MTI Utolsó frissítés: 2013. április. 08. 19:31 Kult

Meghalt a világszerte keresett magyar szobrászművész

Veszprémi Imre Munkácsy-díjas szobrászművész 80 éves volt. Élete során 200 tonna követ munkált meg. Olaszország mellett Ausztriában, Németországban, Svájcban, Franciaországban, Belgiumban, Portugáliában, Törökországban, Izraelben, Kolumbiában és Indiában is vannak nagyméretű, köztéri szobrai.

Életének 81. évében, súlyos betegségben meghalt Veszprémi Imre Munkácsy-díjas szobrászművész - tudatta hétfőn az özvegye az MTI-vel.

A szobrászművész tavaly július 29-én ünnepelte 80. születésnapját, közben augusztus 27-i budapesti kiállítására készült, pedig akkor már beteg volt. A művész húsvét hétfőn kórházban hunyt el - mondta el az MTI-nek felesége, Veszprémi Éva.

A kő, a márvány, a gránit szerelmese volt - mondták róla a kollégák és a kritikusok. 1932-ben Balatonszabadiban született, hatéves korában már rajzolt, szülei ezért beíratták az iparrajz iskolába. Később a Török Pál utcai képzőművészeti szakközépiskolába került, Somogyi József Kossuth-díjas szobrász volt a mestere. A Magyar Képzőművészeti Főiskolán 1958-ban diplomázott, 1966-ban volt az első önálló kiállítása.

Tavalyi kerek születésnapjára faragta utolsó nagy alkotását, A végtelen - A kék bolygó című, egytonnás, carrarai márványból készült szobrot, amely Szentendrén, a MűvészetMalomban rendezett Szobrászati Biennálén volt látható.

200 tonna követ megfaragott

A művész az MTI-nek akkor elmondta, hogy életében legalább 200 tonna követ faragott meg. Felidézte, hogy ötvenéves is elmúlt, amikor Olaszországban kezdett dolgozni ösztöndíjjal. Megismerte Carrara hatalmas márványbányáit, a mintegy százfajta carrarai márványt a habfehértől a feketéig, a korszerű gépekkel dolgozó kőfaragó és a nagy bronzöntő műhelyeket. Több mint egy évtizedig élt a carrarai márványbányák között lévő csöppnyi településen, La Piastrában. 

Aranymedállal jutalmazták Cannes-ban, a nemzetközi művészeti fesztiválon 2009-ben és 2010-ben, többször is meghívták a Velencei Képzőművészeti Biennáléra, sok éven át kiállított a párizsi Grand Palais-ban, a Salon des Indépendants-on és ugyancsak Párizsban galéria foglalkozik szobraival a Place des Vosges-on.

Velence mellett, a Brenta folyó torkolatánál fekvő Fusinában, a lagúna partján 2009-ben állították fel Vénusz születése című szobrát. Fusinában látható két fából faragott munkája, a Luna Laguna és a Világítótorony is. Kilenc nagyméretű szobra áll Olaszország különböző városaiban, reneszánsz villák kertjében, kisebb szobrai pedig múzeumokban láthatók. 

Olaszország mellett Ausztriában, Németországban, Svájcban, Franciaországban, Belgiumban, Portugáliában, Törökországban, Izraelben, Kolumbiában és Indiában is vannak nagyméretű, köztéri szobrai. 

Köztéri szobrai a Belvárosban és a Duna Tv előtt

Budapesten az V. kerületben, a Honvéd téren álló Gulag-emlékmű is a carrarai márványbányák között fekvő La Piastrában készült, onnan szállították Magyarországra és avatták fel 1993-ban. A Duna Televízió volt székháza előtt áll a Kronos című, mészkőből és acélból készült szobra, a Káli-medencében, a Kornyi-tónál látható az Emberi komédia című szoborcsoportja ugyancsak mészkőből és acélból.

"Szobraim jelek, amelyek harcot és megnyugvást, magányt és szerelmet, elválást és összetartozást, termékenységet és áldozatot, de mindig az ember örök győzelmét mutatják" - vallotta Veszprémi Imre.

Az alkotó hamvasztás utáni végső búcsúztatása szűk családi körben lesz - közölte az özvegye.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.