"Könyörögtem", ne folytassák – megszólalt a Republic volt gitárosa
Megszólalt a nyilvánosság előtt Tóth Zoltán, a Republic volt gitárosa, aki Bódi László, Cipő halála után kiszállt az együttesből.
Bódi László, azaz Cipő temetése után nem sokkal máris komoly viták alakultak ki az együttes körül – hangzott el a TV2 Mokka című műsorában. Míg a csapat egyik része bejelentette a folytatást, más néven ugyan, de már keresik, ki lehetne a frontember, addig a Facebookon keresztül Tóth Zoltán bejelentette, kiszáll az együttesből – idézték fel.
A zenész a Mokkában elárulta, hogy mind a rajongók, mind pedig a média hatására nagy nyomás alá került az együttes. Azt mondta, ő nem tartja időszerűnek a folytatást, mivel szerinte Cipő halálával véget ért a Republic. Mostantól a majd negyed évszázados munkát kellene lezárni, és azon kéne gondolkozni, hogyan lehetne méltóképpen gondozni az örökséget – tette hozzá a zenész.
Elmondta, végleges döntés, hogy ő már "egy Republic nevű együttesben" nem játszik többé. Arról sincs szó, hogy az újraalakult zenekarban játszani fog a jövőben. "A Cipő elvesztésével teljesen természetesnek tekintettem, hogy a Republic nevű zenekar az véget ért" – mondta Tóth Zoltán, aki hozzátette, "magamból kikelve könyörögtem" a többi tagnak, hogy ne folytassák a zenekar működését.
A gitáros arról is beszélt, nem tudja elfogadni, hogy az újjáalakult zenekar akár egy új énekessel folytathatja, bár szerinte a tagok mentségére szolgálhat, hogy Sípos F. Tamást nem állandó tagként szerették volna bevenni.