Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A betiltás a könyv legjobb reklámja. Betiltott könyvet látszólag könnyebb írni, mint három év alatt teljesíteni az ötéves tervet. A kommunizmusban semmi nem lehetetlen. Joszif Visszarionovics Sztálin halálának 60. évfordulója alkalmából olvasson tűrt, támogatott, tiltott és kategóriákat egyesítő könyveket. Fontos figyelmeztetés: nem minden betiltott vagy előzetes letartóztatásban lévő könyvből válik automatikusan jó könyv.
Viktor Pelevin: A megtorlófegyver
Sztálin remek, taktikus, sunyi alkusz volt, továbbá szerencsés, mint a baromfiketreceket éjszaka fosztogató róka. Bármekkora erő birtokában volt, mindig hosszabbra, magasabbra, nagyobbra vágyott. Amikor Truman azzal zsarolta, hogy az amerikaiak egy olyan új, roppant erejű fegyver birtokában vannak, amelynek potenciáját egy narancs méretű robbanóanyag biztosítja, Sztálin – aki még terrorista korában narancsba rejtett bombákat robbantott fel – csak mosolygott, és haladéktalanul hozzálátott annak a mítosznak az elterjesztéséhez, hogy a Szovjetuniónak van egy még erősebb bombája.
A megtorlófegyverben világosan le van írva: nem bombákat, hanem a bomba megszületésével és birtoklásával kapcsolatos híreket kell gyártani és elterjeszteni. Goebbels, Hitler, Berija és Sztálin ugyanarra építette propagandáját: amiről sokan beszélnek, az előbb-utóbb életre kel.
Jellemző mondat: "...kiderítettük, hogy a fényképeken, filmhíradókban kezében pipával szereplő Sztálin nem az igazi. Ez a Sztálin csupán egy beszédet tartó, a tribünön megjelenő dublőr - mondhatni álca. Az igazi Sztálin, aki hosszú éveken keresztül a kezében tartotta az ország irányítókarjait (az ember maga előtt látja ezeket az irányítókarokat: fekete fémkarok, műanyag gömbbel a végükön - a szerk. megj.), sohasem jelent meg a nyilvánosság előtt.
Sohasem hagyta el a földalatti világot. Sőt: azt mondtam, hogy 'Sztálin', de helyesebb lenne azt mondani, hogy 'Sztálinok', mert több személyről van szó, akiket egy mélabús tekintetű, vöröses hajú, bajszos férfi képviselt a felszínen... A hasonmások szerepe nemcsak a hatalom imitálására korlátozódott. Akár valami élő sakkfigurák, fönt megismételték a kétszáz méteres mélységben folyó hatalmi harc minden fordulatát."
Tűrt: Pelevin az egyik legismertebb orosz kortárs író, neve minden évben szóba kerül az irodalmi Nobel-díj várományosai között. Fanatikus rajongótáborának egyes tagjai arcképét a nyakukban viselt amulettbe zárják, gyűlölői a legszívesebben máglyára vetnék a könyveit.
Eugen Ruge: A fogyatkozó fény idején
Abban az országban járunk, amelynek volt saját Winnetou-ja, az itt gyártott autók két ütemben tudták azt, amit a nyugatiak csak négyben, lehetett inni paraffinból készült kólát, és bár a helyben gyártott edzőcipőkön csak két csík volt, sikerült elindítani a világversenyeken döntően férfiakból álló női csapatot. Az álmokat a Walter Ulbricht bácsira hasonlító Homokemberke őrizte, persze az államhatárokat biztosító, tűzparanccsal rendelkező katonákkal és a százezernyi titkosszolgával kiegészülve.
A Német Demokratikus Köztársaság a világ legszolidárisabb állama volt, támogattak mindent, ami valami zűrt okozott, a chilei forradalom leverése után itt élt a világ legnagyobb bukottforradalmár-közössége. Jó helyük volt, vásárolhattak az exkluzív üzletekben, plusz számíthattak a világ legjobb balzsamozó szakembereinek munkájára. A fogyatkozó fény idején arról szól, hogy nem mindenki vett részt a Fal bontásában, nem mindenki akart Magyarország határait átlépve Ausztrián át az NSZK-ba jutni, és bár majdnem mindenki vett parabolaantennát, maradtak az önbizalmuk mellett osonó keletnémetek, akik nem akartak vagy nem tudtak elmenekülni a korábbi életük elől.
Ruge azt az érdekes felfedezést teszi, hogy az NDK állampolgárai között voltak és megmaradtak hithű kommunisták. Mi legyen velük? A szerző azt tanácsolja, hagyják békén őket, a múlt konyhakész, megsülnek majd maguktól ugyanúgy, mint saját zsírjában a könyvbeli thüringiai liba.
Jellemző mondat: „A vasárnap délutánt egyedül töltötte a lakóközösségben a tévé előtt, végigszörfölt a csatornákon, belenézett a Zsákolj, ha tudsz-ba, és megnézett egy tök nyomorék Tetthely-et, végül pedig kikötött annál a kilencszázzal kezdődő telefonszámos szexizénél, amire kiverte magának.”
Támogatott: A 2011-es Német Könyvdíjjal kitüntetett regény. A Frankfurter Allgemeine Zeitung kritikusa ezt írta: „A feszült figyelemtől még Günter Grass pipája is kialudt.”
Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita
A nincs másodlagos frissességű hal-tézisnél a sztálinizmusról csak egy jobb felismerés született, az is Bulgakové: "Kézirat nem ég el." A huszadik század, meg a megelőző, meg az ezután következő századok mesterművének nincs pontos születésnapja, csak az biztos: többször halt meg, többször támadt fel. Előbb maga a besúgók által körülszimatolt író dobta be a kéziratot a kályhába, valamikor 1930-ban, meglehet, azt követően, hogy Sztálinnal telefonon beszélt. Micsoda gesztus! Az ördögről szóló regény a lángok martaléka lesz, mert ott van egyedül esélye az ujjászületésre. Bulgakov újraírta, majd a kézirat részben vagy teljes egészében megint eltűnt, majd az író fejében ismét megjelent. Így ment ez 12 évig.
Még a nagy háború kitörése előtt készen állt egy újabb, ezúttal is töredékes változat. A Mester és Margarita a Szovjetunióban, ott, ahol nem születhetett meg, végre a hatvanas években napvilágot látott, természetesen megkurtított változatban. Nem legenda, hanem tény: az író özvegye Bulgakov újra és újra előkerülő jegyzeteit, a regény szövetébe illeszthető szövegtöredékeket Budapestre csempészte, ahol a magyar közönség mindenkinél előbb ismerkedhetett meg a soha meg nem talált eredetihez legközelebb álló változattal.
Bulgakov regényének rekonstruálása befejezetlen folyamat, és ez talán nem is baj. Az olvasható anyagból mindenkinek el kell készítenie a maga változatát.
Jellemző mondat: " – A villamos ütötte el? – érdeklődött Poplavszkij suttogva. – Szétmorzsolta! – rikácsolta Korovjev, és csiptetője alól patakzott a könny. – Tisztára szétmorzsolta! Ezzel a két szememmel láttam! Először levágta a fejét! Aztán a jobb lábát szelte ketté, nyekk! Aztán a balt, nyekk! Hogy mire képesek manapság ezek a villamosok!..."
Tiltott, részben hozzáférhető: A Mester és Margarita gyerekkor nélküli könyv.
Költők, költsetek
A kommunizmus az ihlet forrásai közé felvette a félelmet. A félelem még a kommunizmusnál is nagyobb úr. Van benne ugyan rímkényszer, szimbolizmus, (ellen)forradalmi romantika, némi készpénz, ám a végeredmény összességében a túléléssel kecsegtet. Babérkoszorú helyett jutalom még a búzakalászok közé szorított körző-vonalzó, az ónból hajlított kitüntetés, amely korlátozott ideig jobban mutat a hajtókán, mint egy jégcsákány a fejben. Ki volt a szerencsésebb költő? Aki Sztálin születésnapjára vagy a halála miatt érzett fájdalmában alkotott? Mivel a sorcsere megengedett, döntsön inkább ön, a szabad olvasó.
Jellemző mondat: „Egy hete már – hét nap és hét éjjel – Övé minden gondolatom. Könyvet írok s nem megy az írás. A képét nézem a falon. Sötét keret, fekete szalag. Letépem a szalagot. Nem való, illő, méltó Hozzá – Másikat hozatok. Vöröset: forradalmi zászlót, Fehéret: békénk szép színét, Zöldet: győzelmi pálmaágat – Csak soha, soha feketét.” (Méray Tibor: Az Ő nevével)
Támogatott: 1950–1956 között Tűrt: 1957 után. Még nem tiltott.
Vaszilij Grosszman: Élet és sors
Robusztus könyv, mint egy gőzmozdony. Érdemes a Városligetben közelről szemügyre venni a kiállított gőzmozdonyt. Ügyesebbek – anélkül hogy felmásznának a veszélyes műtárgyra – hozzáképzelhetik a tűzteret, és az ihlet máris az első proletárforradalom idejéig repít, amikor a fehérek amolyan emberi üzemanyagként elevenen dobták a parazsak közé az ifjú vörös revoljucionyért, Szergej Lazót.
A művésznek két halálos ellensége van: a mesterségbeli tudás nélküli ihlet és az ihlet nélküli mesterségbeli tudás. Ezt ugyan nem Grosszman, hanem Anatole France mondta, de jól tudja. Grosszmannál sem a mesterségbeli tudás, sem az ihlet nem hiányzott. Az előbbit a Vörös Hadsereg haditudósítójaként szerezte, az utóbbira ott volt a II. világháború előzménye, maga a háború, a következmények: Sztálingrád, egymásból táplálkozó német és szovjet lágerek, egymás mellett és egymás ellen küzdő zsidók, kommunisták, felszaggatott földek, rettenetes kihallgatások, a csend, melynek legfontosabb része az elhallgatás.
Sokan azt gondolják, egy haditudósító nem lehet szemüveges, mert a szemüveg egyszerűen kényelmetlen az első vonalban. Mások azt is gondolják, egy fronton szolgálatot teljesítő katona a hátizsákjában nem cipeli magával a Háború és békét. Grosszman menetfelszereléséhez ez a könyv hozzátartozott. Lehet-e a Háború és békét olvasni ellenséges ágyútűzben, gépfegyverropogás közben? Lehet. Olvasni egyedül szuronyroham közben nem lehet. Elképzelhető, hogy valaki a Háború és béke iránti rajongásból létrehoz egy hasonló tömegű könyvet, és ez az Élet és sors címet viseli? Grosszman megírta a maga háborúésbékéjét. A sztálingrádi csata 70 éve befejeződött, ám ennek a könyvnek talán a legnagyobb érdeme, hogy az olvasója a tomboló háború közepében találja magát, és reménye sincs arra, hogy kikecmeregjen belőle.
Számtalan könyv a bizonyíték arra, hogy a szovjet kultúra irányítói nemcsak tudtak olvasni, hanem sokat tudtak olvasni. Még az is lehet, vallatás közben sem tették le a kéziratot. Ha nem így lett volna, az írások betiltásának rendszere sem működik, az írás ugyanis Alekszandr Szolzsenyicin, az Ivan Gyenyiszovics egy napja, A Gulag szigetcsoport, a Rákosztály írójának meglátása szerint nem fedi fel magát csak azért, mert valaki meggyanúsítja ezzel-azzal. A betiltott könyvek mítosza – hacsak nem olyan klasszis írásról van szó, mint A Mester és Margarita – az irodalom legnehezebben védhető része. Vajon kit igazol a betiltott írás? Annak az ügyetlenségét, aki megírta, vagy annak az ügyességét, aki elolvasta, megértette, betiltotta?
Jellemző mondat: „Ha a Központi Bizottság önnek azt a feladatot adja, hogy erősítse a Cseka munkáját, megtagadhatja-e az engedelmességet? Félreteszi Hegelt, és megy, ahová mondták. Mi is félretettük Hegelt."
Támogatott. Tűrt. Tiltott. Támogatott: Grosszman katonai tudósítóként gyanú felett állt – tehát ezért előbb-utóbb gyanús lett. Az Élet és sorsról a legmagasabb körökben 1960-ban azt állították, veszélyesebb, mint a Doktor Zsivago. Grosszman volt támogatott, tűrt, majd tiltott, ebben a sorrendben. Hol ő volt börtönben, hol valamelyik írása. Érdekes módon, együtt soha.
Moldova György: Joszif Sztálin szárnyvasút
A Szovjetunió olyan hatalmas, titokzatos, rejtélyekkel teli ország volt, ahol az elveszett vonatoknak külön minisztériuma volt, viszont az útközben elkallódott kalauzokkal senki nem törődött. Magyarország olyan kis ország volt, hogy csak néhány szárnyvasútra futotta. A szárnyvasút olyan közlekedési műtárgy, mint az élvezeti cikkek között a magyar narancs: rövid, fölösleges, rozsdásodik, de a miénk.
Moldova György, a reexport feltalálója – a kocsmapultra támaszkodó, fröccsöző, nagyot mondó szakik által idézett szocialista termékkatalógusban csakis olyan áru található, amelyet külföldre értékesítettek, de miután ott nem volt rá kereslet, egy, külön erre a feladatra létrehozott vállalat visszavásárolta és forgalomba hozta a magyar piacon.
Moldova történetei csupa használatban lévő képtelenségről szóltak: vaslábú centerről, a Rákos patakon közlekedő Lakinger Béla zsebcirkálóról, a Váci utcai bányászról, börtönválogatottról. A Joszif Sztálin szárnyvasút is komolyan vehető vállalásról tudósít. 1951-ben valahol Hódmezővásárhely alatt Sztálin közelgő születésnapjának a tiszteletére síneket fektetnek le, hogy a szerelvények a lehető leggyorsabban juttathassák el a szenet a sztálinvárosi kohókba. A természet törvényeivel – tél van, fagyott a talaj – a népgazdaság törvényei, a munkaverseny, a hit és félelem táplálta energiák szállnak szembe.
Jellemző mondat: „…ismertem Bubajt, a cigányt, aki a háború idején kirabolt egy dohányraktárt, és egyetlen fillér nélkül, csak a cigarettákat osztogatva beutazta a fél világot; találkoztam azzal a bandával, mely sorra járta a falvakat, és az utcák páros házszámait kicserélte a páratlanokkal – persze nem ingyen; mégis azt kell mondanom, hogy ha az életemben látott összes linkséget egy halomba raknám, akkor sem érnének fel a Joszif Sztálin szárnyvasút építkezésének még a lába ujjához sem.”
Tűrt, részben Támogatott : Moldova György könyvei keletkezésük idejében vagy: némi fáziskéséssel többnyire megjelentek. Az irodalmi közbeszédben e kiváltságot - a Szabó Magdát, Csurka Istvánt és Berkesi Andrást kiadó - Kardos Györgyhöz fűződő barátságának tulajdonították.
Vaszilij Akszjonov: Moszkvai történet
A sztálinizmus legszebb éveiben vagyunk. Sok a fejlövés, a bravúros eltüntetés munkaszámait semmi nem jelzi jobban, mint pár millió halálra éheztetett ukrán, az ide-odatelepített kaukázusi népek, meg újabb pár millió ember a Gulagokon. Bizonyos számítások szerint a Szovjetunióban nem élt annyi ember, akiknek az eltüntetésére megvolt a kapacitás.
Új vallást vezettek be, amelynek az ikonja a traktor, a szenteltvize pedig a műtrágya. Sztálint nem hívták kedves vezetőnek – fél liter vodka előtt nem is számított annak -, generalisszimusznak és géniusznak annál inkább, mert erre rászolgált. Éppen annyi várost pusztított el, amennyit megvédett. Sokan azt mondják: nem lehetett vele élni, de a környezetében életben lehetett maradni. Sokan így tettek, az ezeroldalas Moszkvai történet a bizonyíték. Sztálin készséges és gyanakvó ember volt, könyörtelen manipulátor, a „szarvasbogár” társaságában valósággal megbénultak az emberek. Legendás sétái pozíciókról, meghosszabbított életekről, a talpnyalási sebesség együtthatójának kijelöléséről döntöttek. Ennek a regénynek az egyik főhőse az orvos, akit egy nap elvisz a nagy fekete autó. Nem messzire mennek, csak a beteg Sztálinig.
Jellemző mondat: "Berija elmosolyodott, és a legszívélyesebb hangon így szólt: - Ide hallgass, te vén balfasz, ha ez az információ bárhova kisziváreog, te szaros kurva, ha bárkinek egy szót is szólsz a találkozásunkról, érted, a beszélgetésünkről, úgy, ahogy vagy, szőröstül-bőröstöl átadlak Miska Rjuminnak, és akkor lenyeled a büszkeségedet a beleiddel, a tojásaiddal együtt, pontosan úgy, te kecskeszar, ahogy a te zsidó cimboráid, a Gettinger meg a Truvszi. Lenyúzzuk a bőrödet, te segg, a szó szoros értelmében... Jöjjön, kikísérem a kocsihoz. Ne féljen, tudja, nekem tetszik ez az elszánt ragaszkodása a hippokratészi esküjéhez."
Tűrt, Megtűrt: Évekkel az 1999-ben született Moszkvai történet megjelenését követően Akszjonov megírta utolsó munkáját egy Szovjetunióban keringő pletyka nyomán: a Sztálin elleni, jugoszláv kommandó által tervezett merényletet rekonstruáló szatirikus regénye a Moszkva kva-kva. Egy rövid időt leszámítva Akszjonov szabadon publikálhatott, taníthatott, és kinyilváníthatta a véleményét a szovjet rendszerről – elsősorban amerikai tartózkodása alatt.
Most pedig nézze meg, miért szeretjük annyira Oroszországot.
