Amint felbukkant a láthatáron 65 milliárd forintnyi EU-pénz öntözésre, Mészáros cégei már ugrottak is
Az egyik birtok, amelyről szó van, korábban Simicska Lajosé volt.
Az egyik birtok, amelyről szó van, korábban Simicska Lajosé volt.
Összesen közel 2 millió nőnek nem kell majd szja-t fizetnie – plusz annak a 170 ezernek, akik négy vagy több gyerekük miatt már most sem fizetnek. Ám a cégek befagyaszthatják a bruttó béreket, az szja-mentességgel kedvezményezett nők tehát béremeléstől eshetnek el. Így végső soron mélyülhet a nemek közti bérszakadék.
Donald Trump második elnökségének kezdete óta sokat romlott az USA megítélése az európaiak szemében. Az EU polgárai egyre kevésbé kedvelik az USA-t, kiváltképp annak kormányát. Több európai közvélemény-kutatás összegzéséből az Egyesült Államok hirtelen jött népszerűségzuhanása körvonalazódik az európaik szemében.
A szövegben egyszer sem hangzik el a zsidó, a haláltábor vagy a gázkamra szó. Mégis a háború ellen, a szeretet érdekében szól.
Igen szellemesnek találta a Kétfarkú Kutya Párt szombati tüntetésének jelszavait Florence La Bruyere, a francia lap budapesti tudósítója. Idéz is bőségesen: pl. hogy nem elegendő betiltani a Pride-ot, meg kell tiltani a Napnak, hogy süssön. Vagy hogy „Le a szivárványszínnel, le a sokszínűséggel”.
Maga alá gyűrte, majd újabb céggel bővítette az Orbán-kormány igényeit is kielégítő közvélemény-kutatások irányítását Mráz Ágoston Sámuel.
Kezdeti szakaszában van még az amerikai elnök új vámháborúja, de lehet, hogy az végül közelebb hozza egymáshoz az utóbbi időben szintén paprikás hangulatban egymásnak üzengető és egymást vámolgató Európai Uniót és Kínát. De egyelőre az is benne van a pakliban, hogy az ázsiai nagyhatalom közös gondolkodás helyett egyszerűen Európára önti az Amerikából kiszorulóban lévő termékeit, megfojtva a kontinens termelőit.