Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Amikor a nők egy-egy borongós estén előhúzzák a vibrátorukat a fehérneműfiókjukból, valószínűleg keveset gondolkodnak azon, kinek köszönhetik ezt az eszközt, illetve hogy milyen ingoványos út vezetett el a feltalálástól a multiorgazmusig.
Ha nem jövünk zavarba attól a látványtól, hogy egy orvos iparszerűen, "kitartó paskolgatással" – merthogy ebben áll a titok – elégít ki hisztérikusnak vélt, boldogtalan nőket a tudomány nevében, nekünk találták ki a Hisztéria című filmet. Egyszer nézhető, a vibrátor feltalálására felhúzott romantikus komédia, belemártogatva a viktoriánus London prűd humorába, kellemes színészi villanásokkal.
A nők nem vágynak másra, mint kacagásra és egy tekintélyes hímtagra – többek között erre az alapvetésre épül Tanya Wexler kosztümös vígjátéka, amely az orvoslásban és a pszichológiában igen kezdetleges szinten bolyongó, de már a tudományos-technikai áttörések küszöbén toporgó, tipikus 19. századi brit világot hozza.
Hisztériával kezelik London női lakosságának felét, amihez az orvostudomány 19. századi állása szerint nem kell más, mint néhány jó kondiban lévő férfiujj és pár csepp olaj. A megfáradt férfimarkok pedig csak akkor ernyedhetnek el, amikor az elektromos tollseprűnek indult vibrátor tehermentesíti őket.
A film jó témához nyúl, de nem durran nagyot, és bár a hisztéria és annak végtelenül abszurd, akkoriban mégis természetesnek vett kezelése (az orvosok azt hitték, hogy egy nő csak a férfi behatolása által juthat orgazmushoz) mellett a társadalmi és nemi egyenlőtlenségek kérdését is megpiszkálja, lévén komédia, nem is nyúl igazán mélyre. Csak épp annyira, hogy a széthúzó ideológiák összeterelgetéséből megszülethessen egy felületes szerelmi szál is.
Az érvágástól a klitorisz kimetszéséig
Évezredeken keresztül szórtak be minden szokatlannak, vagy megmagyarázhatatlannak vélt női megnyilvánulást a hisztéria gyűjtőnév alá. Ennek megfelelően próbálták a nőket kezelni, arra alapozva a változatos módszereket, hogy a tünetegyüttes a női nemi szervhez köthető probléma.
A 2. században a hisztéria gyógyítására bevetették az érvágást, a 10. században az asszonyok a nemi szervük dörzsölésével lelhették meg lelki békéjüket egy perzsa orvos szerint, a 13. században felbukkantak a vaginakúpok, a 16. században pedig lóháton küldte ki erdei túrákra betegeit egy francia orvos.
A 17. században még mindig ott tartottunk, hogy William Harvey angol orvos a női nemi szervet jelölte meg, mint "az elme szörnyű zavarainak" (melankólia, düh- és érzelemkitörések) okozóját. Később pedig már az epilepsziát, a depressziót, a Tourette-szindrómát, és a házastársi hűtlenséget is a hisztériával magyarázták. A 19. századra a nők 40-50 százalékát diagnosztizálták hisztériával.
A kezelési módszerek nem minden esetben maradtak ártalmatlanok: a Pierre Briquet-féle klitorisz-csiklandozást "továbbfejlesztette" egy brit orvos, Baker Brown, aki a klitorisz sebészeti úton történő eltávolítását alkalmazta. Nem véletlen, hogy bizonytalan számú műtét után kitiltották a Londoni Nőgyógyászati Társaságból.
A vibrátor hajnalán
Így jutunk el az 1880-as évek Londonjába, ahol a hisztériát a kor fertőjének tartják, a métely kiirtása érdekében pedig egészen a vibrátor felfedezéséig jutnak el.
A történet főhőse egy fiatal orvos, Dr. Mortimer Granville (Hugh Dancy – A sólyom végveszélyben, Elemi ösztön II., M, mint muskétás, Martha Mary May Marlene), aki először lázadni próbál az orvostudomány elmaradottságával szemben, modern nézetei miatt azonban mindig az utcán találja magát.
Elbukik a harcban: valódi céljait átmenetileg feladva így kerül egy jómódú burzsoá orvos megnyugvást kereső nőkkel telezsúfolt rendelőjébe. A merev és kimért, elméletileg a viktoriánus erkölcsöket követő Dr. Dalrymple (Jonathan Pryce – Az új világ, Karib-tenger kalózai) konzervatív szakembernek tartja magát, valójában viszont nem más, mint intim masszőr.
Nem egyszerű feladat magától értetődő dologként eljátszani, hogy a nők nemi szervének "kitartó paskolgatása", vagyis kézzel történő kielégítésük egy bordó bársonnyal diszkrétté varázsolt nőgyógyászati székben teljesen természetes dolog, de a kétszeres Tony-díjas Jonathan Pryce-nak ez sikerült. Ahogy a színész fogalmazott: a szerepek megformálásakor nem vígjátékban gondolkodtak, hiszen a szituációk önmagukban is elképesztően nevetségesek.
Orgazmus-cunami
Képzeljünk el három férfit öltönyben és pilótaszemüvegben egy pedáns, takaros lakásban, amint rezignált arccal, megkérdőjelezhetetlennek vélt morális bázissal a mellényzsebükben felsorakoznak két széttárt comb között, hogy teszteljék a vibrátort. Ilyen ez a film: a jeleneteket nézve sokszor felhúzzuk a szemöldökünket, a helyzet abszurditása miatt valahogy mégsem pirulunk bele a látottakba. A brit arisztokrácia asszonytársadalmának legkülönbözőbb karakterei produkálnak orgazmust a vásznon, mégis a jó ízlés határán belül marad a történet. Sorsokat látunk a sikolyok, nyögések, mosolyok és könnyek mögött.
A film talán legnagyobbat alakító hősnője, a kimért orvos nagyobbik lányát játszó Maggie Gyllenhaal (40 nap és 40 éjszaka, Donnie Darko) mégis mindig zavarba jön, ha a filmről kell beszélnie. Szerinte épp ez mutatja, hogy a mai napig nem tudjuk, hogyan beszéljünk nyíltan a nők szexualitásáról, ez a film viszont humorával segíthet ebben.
Bár Mortimer legjobb barátjaként csak mellékszerepe van, a finom brit szellemességet a legerősebben Rupert Everett (Álljon meg a nászmenet, A második legjobb dolog) csempészi bele a filmbe. Haladó szellemiségű, kiváltságos életű, egyszerre gyermetegen lelkes és flegma arisztokratát játszik, aki feltalálóként szórakoztatja magát. Végül pedig maga is meglepődik, amikor a készülőfélben lévő elektromos tollseprűjéből valami egészen más lesz. Kissé közhelyes karakter, de a szobalánnyá emelkedett egykori prostituált figuráját is szórakoztatóan jeleníti meg Sheridan Smith, aki mint a vibrátor első tesztalanya, természetesen azonnal multiorgazmust produkál.
Ebbe a 21. századi szemmel is sikamlósnak tűnő világba szövi bele a rendező a nyomorral való, és a nők egyenjogúságáért történő küzdelmet – ezeknek az ügyeknek a felvállalásában robbanhat igazán nagyot Maggie Gyllenhaal, aki végül Mortimert is visszatéríti az eredeti útjára. S bár az Amerikai Pszichiátriai Intézet csak 1952-ben mondta ki, hogy a hisztéria nem betegség, ezt a tévhitet már a film csattanója is eloszlatja. A vibrátor elterjedésétől megszépült jövő pedig elégedettségtől csillogó női arcokba fulladt.
A Hisztéria című filmet november 8-tól vetítik a mozikban.
