2012. július. 12. 13:52 MTI Utolsó frissítés: 2012. július. 12. 13:44 Kult

Meghalt a Szabó család "atyja"

Nyolcvanöt éves korában váratlanul elhunyt Liska Dénes író, dramaturg, a Szabó család "atyja"; az első magyar folytatásos rádiós hangjáték útjára indítóját szerda este érte a halál - közölte a család csütörtökön.

Liska Dénes Budapesten született 1927. június 26-án. A Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakának elvégzését követően pályáját a Vígszínházban kezdte, majd 25 éven keresztül a József Attila Színház vezető dramaturgja volt. Nevéhez fűződik az első magyar folytatásos rádiós hangjáték, a Szabó család útjára indítása 1959-ben, a családregény-sorozatot szerzőtársaival 40 éven keresztül írta hétről hétre.

A József Attila Színháztól való távozása után a Magyar Televízió Ifjúsági osztályán gyermek- és ifjúsági műsorokat szerkesztett. A Magyar Televízió szórakoztató osztályának vezetőjeként ment nyugdíjba.

Több könyve jelent meg: a Fiúk! Fel a fejjel! című a cserkészéletről szól, a Zárt ajtók mögött címűben Bajor Gizi rejtélyes halálát dolgozta fel, írt a nemzet atyjáról Deák Ferencz az anekdoták tükrében címmel, a Szabó család történetét pedig a Papa, Mama, meg a többiek című kötetében írta meg. Utolsó könyve A szerelemgyerek, egy jellegzetes családtörténet, amely a 20. század válságokkal, háborúkkal terhes világában felnövő gyermek, fiatalember útkereséséről szól.

Könyvei és számos hangjátéka mellett kitalálta a gyerekeknek szóló telefonmese szolgáltatást, amelyet 55 éven keresztül szerkesztett, rendezett. A mesékből válogatás jelent meg CD-n és könyvben Drótmesék címmel.

 

 

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.