Kult hvg.hu 2012. március. 02. 10:09

7,5 millióra büntette a TV2-t az NMHH

5 millió forintos büntetést kapott a TV2 a héten a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsától, mert egy gyilkosság áldozatának kiskorú gyerekeit – köztük egy 9 évest - megalázó módon szerepeltette a Mokkában. További 2,5 millió forintos bírság járt a tévének egy korhatári besorolást sértő hírműsorért.

A Médiatanács megállapította az e heti ülésén, hogy a TV2 Tények Reggel és Mokka című műsoraiban egy hír kapcsán sólyosan sérültek az emberi méltóság tiszteletben tartását előíró szabályok. A televízió ugyanis hírt adott egy édesanya brutális meggyilkolásáról, ezzel az egyik híradós összeállításban és azt követően egy élő stúdióbeszélgetésben is foglalkozott, ahol az áldozat 9, 13 és 16 éves gyermekeit is megszólaltatták. - közölte az NMHH.  

A TV2 mindkét anyagban foglalkozott a megölt asszony feltételezett szerelmi viszonyával, ráadásul erről a műsorvezető az elhunyt kislányát és fiait vallatta. Mindkét anyagban többször megemlítették, hogy az áldozat alkoholista volt – és ezt a három gyermeknek is végig kellett hallgatni. A Médiatanács szerint mindezt az is súlyosbította, hogy az asszony családtagjai beazonosítható módon – névvel és arcképpel – jelentek meg, és a műsor a család életkörülményeit, magánéletük részleteit is bemutatta.

A döntéshozó megállapította, hogy a jogsértés súlyos volt, ezért – annak ellenére, hogy a TV2-n először fordul elő ilyen eset – 5 millió forintos büntetést szabott ki. Korábban a hatóság összesen három hasonló ügyben indított eljárást, de a szankciók egyik esetben sem haladták meg az 500 ezer forintot.

Egy másik alkalommal a TV2 Mokka című műsorában több bűncselekményről szóló hír is adásba került. Az információs magazinban olyan módon és tartalommal számoltak be az esetekről, ami miatt a tudósításokat csak késő este sugározhatták volna. A korhatár-besorolási szabályok megszegése miatt a csatornának ezúttal 2,5 milliós büntetést kell megfizetnie.

A Médiatanács a legtöbb bírságot kereskedelmi tévékre a rossz korhatári besorolás, vagyis a szexualitás, erőszak, trágárság túlzott megjelenítése miatt szabja ki – az ilyen jogsértés általában a valóságshow-kra jellemző. Jóval ritkább, de még súlyosabb megítélés alá esik, amikor a televíziók hírműsoraikban olyan megalázó és brutális összeállításokat hoznak le, amelyek az emberi méltóságot sértik.

hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.