Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
„Hirstöt tulajdonképpen könnyű volt megragadni: brutálisnak, cinikusnak lehetett ábrázolni, vagy akár lázadó művésznek (aki azért gazdag is), ráadásul volt az arcában valami tipikusan angol vérmesség és vaskosság, ettől egy Arsenal-drukkerre hasonlított. Koons viszont valamiféle kettősséget hordozott magában, egyfajta feloldozhatatlan ellentmondást a közönséges sunyiság és az aszketikus megszállottság között.” Jed Martin nem volt elégedett a képpel, s dühében összetörte – így sosem tudta meg a világ, miképpen is nézett volna ki a Damien Hirst és Jeff Koons felosztja a művészeti piacot című festmény. A Műértő cikke.
Jed Martin fiktív művész, aki Michel Houellebecq – 2010-ben rangos Goncourt-díjat nyert – A térkép és a táj című regényének egyik atipikus „főhőse”. Bár fiktív – vagy nagyon is valós – művészek felbukkanására már korábban is volt példa a szépirodalomban, Jed alakja azért érdekes, mert személyéhez az író egy koherens és hihető kortárs képzőművészeti karriert rendel. Nem mellesleg pedig maró gúnnyal ábrázolja azt a közeget, amely ezt az életművet piedesztálra emeli.
A voltaképpen üresfejű, újságot, könyvet nem olvasó, a tévében is csak rajzfilmet vagy meccset néző, a társaságban érdektelenségét szótlansággal leplező, ezért intelligensnek tekintett Jed szerény céllal indul: a világ objektív leírásának első lépcsőjeként nagyapja kamerájával mintegy 11 ezer tárgyfotót készít különféle kézműves termékekről. Később „a nyelvi csűrés-csavarásra fogékony művészettörténészek” ezt az emberi munka előtti tisztelgésnek tekintették, s egyesek kiemelték, hogy művei a „világ állapotának hideg, közönyös szemléletéből fakadnak, amely voltaképpen a múlt század konceptuális művészetének örökösévé teszi”.
„Második korszakában” nagy felbontású Michelin autótérképekről készített 30 fokos felvételszögből nagy mélységélességű felvételeket, amelyekre rögtön lecsapott a vállalat egyik munkatársa, és szponzori szerepét titokban tartva internetes oldalt, majd sajtófelelőst biztosított számára, és kiállítást rendezett a művekből. A térkép érdekesebb, mint a táj címmel futó tárlaton – melynek megnyitóját úgy időzítették, hogy „a kritikusoknak volt idejük hazajönni a téli vakációból, és megszervezni a programjukat” – a térképfotók mellett az adott helyszín műholdas felvételei szerepeltek, s ezen összeállítás láttán az egyik lelkes műkritikus a művész nézőpontját „az ember oldalán a világ újrateremtésén munkálkodó” Istenével azonosította.
A pozitív kritika nyomán Jed 2000 euróban határozza meg művei árát, majd (a művésztoposz szerint, bár valójában unalmában) megsemmisíti ezeket. Falrengetően „eredeti” tette nyomán galériása is lesz: „Ha holnap beállítana egy kitépett füzetlappal, amire felírta: Azt sem tudom, hogy úgy nagy általánosságban művészettel fogok-e foglalkozni – habozás nélkül kiállítanám a papírt.”
Egy hosszabb periódus után, amelynek során „semmiféle külső benyomás nem ébresztett benne gondolatokat, s nem szült terveket”, hirtelen ötlettől vezérelve egy olajfestés-alapcsomagot vásárolt: „Így következett be Jed életében a festészethez való visszatérés, amely később oly sok elemzés tárgya lett.” Ezt követően, „érett korszakában” először kihalóban lévő szakmákról készített a művészettörténészek által „egyszerű mesterségek sorozatának” nevezett képeket, majd a 2010-es években a híres emberek felé fordult.
Megfestette a „vállalatszerkezetek sorozatát”, köztük olyan munkákat, mint a Beate Uhse részvényeit bevezetik a tőzsdén vagy a főművének tekintett alkotást, a Bill Gates és Steve Jobs az informatika jövőjéről beszélget című festményt. A nyilvánvalóan nem esztétikai értékük miatt – megbízott ügynökök közreműködésével – átlagosan 500 ezer euróért elkelő festményeken szarkasztikusan ábrázolt, de valóságos személyek bukkannak fel. A híradós, Jean-Pierre Pernaut szerkesztőségi értekezletet tart című képéről megtudhatjuk, hogy „hat hónapba tellett, mire megfestette a munkatársak arckifejezését, amint az imádat és az undor furcsa keverékével hallgatják karizmatikus vezetőjük útbaigazítását”, és a regényben többek között találkozhatunk a 99 frank (magyar kiadásban 1999 forint) írója, Fréderic Beigbeder karikírozott alakjával, sőt maga Houellebecq is aktív szereplő.
Az önmagát embergyűlölőnek és permanensen részegnek lerajzoló író – aki állapotát úgy jellemzi, hogy „teljesen visszazuhantam a felvágottak szintjére”, s olyan kijelentéseket enged meg magának, mint „a nutriák óvszer nélkül szopnak” – nemcsak Jed katalógusának bevezetőjét írja meg, hanem a róla készült portrét is megkapja ajándékba. A fiktív művész és a valódi író összehurkolódó történetének végét is e kép jelenti: az utolsó, krimiként megírt részben milliókat érő festménye miatt az írót brutálisan meggyilkolják. A tanulság pedig annyi, hogy üresfejű művészekből is lehet sztár, ha ismert piaci termékeket, vagyonos embereket „ábrázolnak” – és nem is csak a regényekben.
(Michel Houellebecq: A térkép és a táj, Magvető, 2011. 360 oldal, 3490 forint. Fordította: Tótfalusi Magdolna.)
Dékei Kriszta
Az Ismeretlen Kézműves sírja
