Elhunyt a valláskritikus Christopher Hitchens
Elhunyt Christopher Hitchens brit születésű amerikai író, újságíró, aki az utóbbi három évtized egyik legismertebb ateista gondolkodója volt.
"Christopher Hitchens a páratlan kritikus, mesteri szónok, tüzes szellem és vakmerő világfi 62 korában meghalt" - közölte a Vanity Fair című amerikai magazin. Hitchens csütörtökön egy houstoni kórházban halt meg. Tavaly nyáron derült ki, hogy nyelőcsőrákban szenved, halálát a betegség szövődményeként fellépő tüdőgyulladás okozta. Az erős dohányos és az alkoholt is kedvelő Hitchens mint újságíró, haditudósító és irodalomkritikus vitriolos visszavágásaival, közéleti személyek gyilkos bírálatával és éles intelligenciájával tett szert hírnévre.
Hitchens egy szerény brit családból származott. Az oxfordi egyetemen végzett tanulmányai után Londonban dolgozott a New Statesman című magazinnál, majd 1981-ben New Yorkba költözött, ahol szintén újságíróként dolgozott. A következő évben Washingtonban telepedett le, ahol kezdetben a baloldali The Nation magazin tudósítója lett. A legtekintélyesebb brit és amerikai folyóiratoknak írt, a Vanity Fair és a The Nation mellett egyebek között a Slate, a The New York Times Review of Books, a The Times Literary és a National Geographic is publikálta írásait.
Hitchens, aki huszonöt könyv és számtalan cikk szerzője volt, soha nem vesztette el csípős humorát. Nem tartozott a finomkodók közé. Bill Clinton volt amerikai elnökről szóló könyvében azt írta, hogy Clinton egy "erőszaktevő" és "szélhámos". Henry Kissinger volt amerikai külügyminisztert háborús bűnösnek tartotta, Kalkuttai Teréz anyát pedig "fanatikus albán törpének" minősítette. A God Is Not Great: How Religion Poisons Everything című 2007-es könyvében Hitchens azt állította, hogy a vallás volt minden önkényuralom forrása, és sok rosszat tettek a világban a vallás nevében.
A vietnámi háború kemény ellenzője volt, ám baloldali híveit kétségbe ejtette, amikor támogatásáról biztosította az Irak elleni 1990-es és 2003-ban kezdődött háborúkat, valamint helyeselte Margaret Thatcher brit miniszterelnök döntését arról, hogy fegyveres erőket küldött az Argentínához tartozó Falkland(Malvin)-szigetekre. A 2001-es Amerika-ellenes merényletek után Hitchens bejelentette, hogy többé nem támogatja a baloldalt, és fiatalkori barátainak legnagyobb megrökönyödésére elfogadta George W. Bush akkori elnök meghívásait a Fehér Házba. "Szaddám (Huszein) ellensége volt a civilizált világnak, és már régen el kellett volna távolítani" - mondta Hitchens a megbuktatott és kivégzett iraki elnökről.
Az iszlám fundamentalisták által elkövetett terrortámadások után Hitchens még kritikusabban szemlélte a vallásnak a világban betöltött szerepét, és eljutott oda, hogy nagyra becsülje az amerikai demokrácia érdemeit. "Teljes mértékben meg vagyok győződve arról, hogy a gyűlölet fő forrása a vallás, a szervezett vallás" - írta.