Kétmilliárdos kulturális központot építenek Szolnokon
Agóra Terminál néven körülbelül kétmilliárd forintból új kulturális központot építenek Szolnok belvárosában. A munka a tervek szerint 2012. szeptember 30-ig tart.
A helyi kulturális és közművelődési tevékenység, a civil élet eseményei, valamint az egészséges életmóddal összefüggő programok jelentős részének biztosít új, építészetileg is izgalmas teret az Agóra Terminál – mondta csütörtökön Szalay Ferenc polgármester, aki szerint az elmúlt évtizedek legnagyobb kulturális célú beruházása indul a városban.
Az 1,8 milliárd forintból, 92 százalékos EU-támogatással megvalósuló projekt egyben a belváros 1996 óta tervezett átépítésének első, arculati szempontból is meghatározó eleme. A munkálatok részeként a környező park és közterület ugyancsak megszépül és tágasabbá válik.
A hivatalosan december 2-án induló és 2012. szeptember 30-ra befejeződő építkezés során a szomszédos és a későbbiekben az Agóra Terminállal egy intézményként működő Aba-Novák Kulturális Központ egy részét is átalakítják, így a fizikailag is összeköttetésben álló két létesítmény funkciói kiegészítik egymást.
Az új komplexumba beépített csúcstechnológia és a nagyrészt hőszivattyús, illetve napkollektoros energiaellátás miatt a fenntartás nem jelent majd számottevő többletterhet az önkormányzatnak – mondta Szalay Ferenc. Hozzátette: az Aba-Novák Kulturális Központ épületét néhány hónapra bezárják, a dolgozók és a programok erre az időre a Borostyán Művelődési Házba költöznek.
A több ezer négyzetméteres Agóra Terminál egységei egy három szint magas aula köré szerveződnek. A pincében mélygarázs, a földszinten koncertek, kiállítások és állófogadások megtartására alkalmas multifunkcionális tér, az első emeleten kiváló akusztikai adottságokkal rendelkező stúdiószínház-terem, míg a legfelső szinten egészségkultúra-központ kap helyet.
Izgalmas részlete lesz az agórának az aulában berendezett, az ökotudatosságot közvetítő Gaia-pont, az audiovizuális emlékfal, az önálló építészeti formaként kiemelkedő és speciális zenehallgatási élményt kínáló gót-siló, valamint a tetőterasz.
Az új intézményt és az Aba-Novák Kulturális Központot híd köti össze egymással. Utóbbiban a jelenlegi kistermek és irodák helyén alakítják ki a városi televízió leendő bázisát, az időszaki kiállítótérből pedig a Találmányok Házát.