Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Három évvel a Magyar Nemzeti Galéria kiállítása után a debreceni Modemben nyílt tárlat az immár több mint 650 darabból álló, húsz éve bővülő Irokéz Gyűjteményből. Pados Gábor műgyűjtőt, az acb Galéria tulajdonosát kérdeztük terveiről, kereskedelmi galériás tapasztalatairól és a nemzetközi törekvésekről.
Amikor három éve, a Magyar Nemzeti Galériában rendezett Irokéz kiállítás apropóján Pados Gábor műgyűjtővel beszélgetett a hvg.hu, még működött a szombathelyi Irokéz Galéria. Az épület ma önkormányzati támogatás híján üresen áll, Pados pedig időközben kiszállt az irodaszerüzletből - a papírt, írószert és irodaszereket forgalmazó Írókéz Kft.-t társával, Pajor Zsolttal indította. Ma már kizárólag a kereskedelmi alapon működő budapesti acb Galériával és az Irokéz Gyűjtemény gyarapításával foglalkozik.
hvg.hu: Az eltelt három évben jó néhány, munkásságát érintő változásról lehetett hallani. Mióta nem üzemel a szombathelyi kiállítótér, az Irokéz Galéria?
Pados Gábor: Idén májusban volt az utolsó projektünk, Lovas Ilona szólókiállítása. Már tavaly sem kaptunk támogatást a szombathelyi önkormányzattól. Megkerestem a kultúráért felelős alpolgármestert, de a városvezetés döntését ő sem indokolta meg.
hvg.hu: Korábban az önkormányzati támogatás fedezte a működési költségeket?
P. G.: Nem. Nettó 1,6 millió forintról volt szó, ami gyakorlatilag a villanyszámlára és az egyéb, apró kiadásokra volt elég. Ez az összeg a működési összköltségünk körülbelül hetedét tette ki. Az Irokéz non-profit galéria volt, a 2001-es nyitás óta a város számára friss kortárs képzőművészeti alkotásokat kínált, emellett izgalmas közéleti fórumot jelentett.
hvg.hu: Mi lesz a galériával? A városvezetés tervez valamit az épülettel, ezért nem kaptak támogatást?
P. G.: Az ingatlan a cégem tulajdona, nem tudok arról, hogy a városnak tervei lennének vele. Jelenleg üresen áll a 400 négyzetméteres kiállítótér. Kicsit fáj az a tíz évnyi munka, amit beletettem. Még jobban fáj, hogy Szombathelynek, ennek a 80 ezres kisvárosnak már nincs pezsgő, kortárs képzőművészeti tere. Korábban egy-egy megnyitóra 150-200 ember is eljött, ami fővárosi viszonylatban sem rossz. Gondolkodom azon, hogy eladom az épületet. Nem éri meg, hogy üresen álljon.
hvg.hu: És mi a helyzet az acb Galériával, ami egy kereskedelmi - de igen apró - kiállítótér? Gyakorlatilag három szoba. Tervez fejlesztéseket?
P. G.: Többféle fejlesztésben gondolkodom. Az sem biztos, hogy örökké a jelenlegi helyén marad az acb. De ha itt marad, akkor mindenképpen szeretnék előrelépni: a lakáshangulatból egy olyan térbe, ami a műtárgyaknak jobb hátteret tud biztosítani.
hvg.hu: Megéri ma kereskedelmi galériát működtetni? A kortárs képzőművészeti alkotásoknak gyakorlatilag nincs másodlagos piaca, a válság miatt nem sokan mernek kortárs művekbe fektetni.
P. G.: Ez igaz. A piac alig mozog, egyrészt azért, mert nincsenek aukciók. Az aukciókat azok a galériák nem nagyon támogatják, amelyek művészeket képviselnek. Attól félnek, hogyha az aukciós ár nem éri el a piaci árat, romlik a támogatott művész eladhatósága. Nekem erről kicsit más a véleményem. Óvatosan el lehetne kezdeni aukciókat indítani, bár erre lehet, hogy nem 2011 vége, vagy 2012 eleje a legmegfelelőbb időpont. Hogy megéri-e kereskedelmi galériát üzemeltetni? Attól függ. Ha azt nézzük, hogy a befektetett munka behozza-e a hasznot, akkor nem, viszont ha a szakma iránt rajongást, szerelmet és az egész közeg vonzását hozzáteszem, mindenképpen. Lehet, hogy megéri mással foglalkozni, de én nem nagyon szeretnék.
hvg.hu.: Meg tud élni ebből? Több lábon áll?
P. G.: Kizárólag képzőművészettel való kereskedelemmel és műgyűjtéssel foglalkozom (a galéria és a gyűjtemény kizárólagos tulajdonosa, a korábbi tulajdonostársakat kivásárolta - a szerk.). Ha valaki kellő energiát tud erre fordítani, akkor meg lehet élni belőle. De 2011 ilyen szempontból nehéz év.
hvg.hu: Mennyire eladhatók a kortárs képzőművészeti alkotások? Nyilván vannak felkapott művészek, de összességében mi a trend itthon?
P. G.: A kvalitásos kortárs képzőművészeti alkotások eladhatóak, akár másodlagos piacon is. Viszont, aki kortárs galériát akar működtetni, ne csak Magyarországban gondolkodjon. Nemzetközi vásárokon való jelenlét nélkül szerintem nem érdemes csinálni. Nem feltétlenül azért, mert a külföldi vásárokon hirtelen nagy eladásokat lehet produkálni, sokkal inkább azért, mert nem szabad határokon belül maradni. Minden galéria úttörő munkát végez, a lényeg, hogy nem feltétlenül és kizárólag a piacon jelenlévő gyűjtőkre érdemes építeni. Állandó kutatómunkát kell végezni és adott esetben megtalálni azokat a potens vásárlókat, akik érdeklődnek a művészetek iránt. Ha el tudjuk őket csábítani a képzőművészet irányába, akkor lehetnek belőlük egyedi vagy visszatérő vásárlók, gyűjtők.
hvg.hu: Hogyan lehet bevonzani a kortárs darabokba is szívesen befektetőket?
P. G.: Én gyűjtőként lettem galerista. Van rálátásom a területre, talán jobban tudok a gyűjtők fejével gondolkodni. Tudom, hogy milyen vonzó lehet ez a közeg például egy menedzsernek vagy egy vállalatvezetőnek, aki egész nap hajt. Ha teljesen más világba csöppen, ami akár csak pillanatokra is, de el tudja bűvölni, elfeledtetve a napközbeni stresszes pillanatokat, már jó. A másik oldal a művészetek iránti érzékenység. Ha valakiből ez hiányzik, akkor nem lesz elkötelezett gyűjtő. Szerencsére egyre többen vannak, akik fogékonyak a kortárs alkotásokra. Az acb 2003-as megalakulás óta nyitott az új irányzatokra - installációk, videók, fotók, minden formabontó újdonság érdekel bennünket.
hvg.hu: Hogy került az Irokéz Gyűjtemény Debrecenbe, a Modembe?
P. G.: Fölhívtak májusban, hogy lenne-e kedvem egy irokézes kiállításhoz. Gondolkodtam rajta pár hétig, mert a 3 évvel ezelőtti nemzeti galériás tárlat elég erős felütés volt. Aztán rábólintottam. Egyrészt azért, mert szeretem múzeumi falakon látni a gyűjteményemet, ez minden gyűjtő álma. Ha erre lehetőség kínálkozik, különösen egy olyan vonzó térben, mint a Modem, nem szabad visszautasítani. De fontos szempont volt a kurátor, Hornyik Sándor személye is. Tudtam, hogy ő a Nemzeti Galéria egykori koncepciójától eltérően nyúl majd a gyűjteményhez és talál olyan nézőpontot, ami a szakma, illetve a közönség számára is érdekes lesz.
Az előző kiállításnak szintén jó kurátora volt Százados László személyében, aki a galéria furcsa tereiből fakadóan inkább történeti kiállítást rendezett, körülbelül 250 művet beválogatva. Hornyik Sándor 130 műtárgyat választott ki - kizárólag a rendszerváltás utáni alkotásokból - egy nagyon határozott koncepció alapján. A központi téma a hibriditás. Az egész kiállítást megtervezte virtuálisan, így a rendezésnél szinte csak „fel kellett dobálni a falra” a műveket. A gyűjtemény most 650-700 darabból áll, de a 2008 decembere óta vásárolt műtárgyaknak csak töredékét választotta ki Hornyik. Egyetlen mű volt, amit mindenképpen szerettem volna a falon látni és nem a kurátor válogatta be: Farkas Gábor Hangjegyek című képét, amit nagyon szeretek, emellett kimaradt az előző kiállítás anyagából.
hvg.hu: Korábban nem hívták a Modembe?
P. G.: De igen. Egyszer szóba került. Még Gulyás Gábor idején (ma a Műcsarnok igazgatója - a szerk.), amikor megnézte a kiállítást a Nemzeti Galériában. De nem lett belőle semmi.
hvg.hu: Meddig szeretné bővíteni a gyűjteményt? Nem okoz nehézséget a műtárgyak tárolása? Tarr Hajnalka emlékezetes Instant nyáj című installációja például 1400 figurából áll.
P. G.: Hely van, a gyűjtemény legtöbb darabja raktárban fekszik, gondosan becsomagolva. Amúgy természetesen jobb lenne, ha nem raktárra gyűjtenék. A birkák tárolása sem annyira helyigényes, 14 kenyeresládában elférnek.
hvg.hu: Van olyan műtárgy, amit eladott? Elképzelhető, hogy idővel megválik pár darabtól? Biztos akadnak szenvedélyes és kitartó gyűjtők, akik bejelentkeztek egy-egy alkotásért.
P. G.: Ez szinte mindennapos. Eddig csak néhány darabtól váltam meg, természetesen anyagi okokból. Egyik Szűcs Attila Hitler kutyája nélkül című képe, amit azóta is bánok. Elképzelhető, hogy eladok majd egy-egy alkotást, különösen, ha meg szeretnék venni valamit, és a bevételből fedezném.
hvg.hu: Melyik külföldi múzeumban látná szívesen a gyűjteményt?
P. G.: Most sorolhatnám a nagy múzeumok sokaságát, de gyakorlatilag bármelyik neves magyar vagy külföldi múzeumnak szívesen kölcsönadnám. Megmondom őszintén, ezért olyan sokat nem teszek. Nem házalok a gyűjteménnyel.
hvg.hu. Visszatérve a nemzetközi jelenlétre, az acb milyen nívós külföldi kiállításon járt, ami valamilyen - bármilyen - szempontból különleges?
P. G.: Hongkong, New York, Basel, Párizs, Berlin, Bécs - ezek az elmúlt két év nemzetközi vásárhelyszínei. A Hong Kong-i vásáron rajtunk kívül nem volt kelet-európai galéria. Egy párizsi szakmai rendezvényen ismerkedtünk meg a vásár igazgatójával, aki hívott, hogy pályázzunk. Sikerült. Amúgy a jelentős vásárokra nem egyszerű kikerülni.
| Irokéz, többször |
Pados Gábor Pajor Zsolttal közösen a nyolcvanas évek végén került kapcsolatba a kortárs képzőművészettel az Újlak Csoport kiállításain, barátjuk, Szarka Péter jóvoltából. Az első művek vissza nem fizetett baráti kölcsönök fejében kerültek hozzájuk. Az Irokéz Gyűjteményben körülbelül 40 művész alkotásai szerepelnek, többek között Batykó Róberttől, Szűcs Attilától, Kis Róka Csabától, Várnai Gyulától, Ravasz Andrástól, Német Hajnaltól - egyik installációja az idei Velencei Biennálén képviselte hazánkat -, Uglár Csabától vagy Varga Ferenctől. A vásárlások fő irányvonala az új iránti fogékonyság, ezért mindig kerülnek be műtárgyak fiatal alkotóktól. |
hvg.hu: Milyen koncepció alapján válogatták ki a kiállításra szánt anyagot? Szempont volt, hogy illeszkedjen a külföldi trendekhez, vagy inkább az volt a cél, hogy lenyomatát adja az acb arculatának, vállalva, hogy ez esetleg nem jön be a szervezőknek?
P. G.: Csak a pályázaton beadott anyag minősége és a koncepció számít. Persze, folyamatosan tájékozódunk a nemzetközi trendekről: olyan vásárokra is járunk, ahol nem állítunk standot, csak körbenézünk. Az is fontos, hogy éppen milyen témával foglalkozunk. Hogy a koncepció bejön-e, lutri. Egy biztos: a nyugat-európai vásárokra nem nagyon vesznek fel hagyományos olajvászonnal kelet-európai galériákat. Ezzel egyrészt biztosítani akarják a vásárok progresszivitását, másrészt féltik a saját országuk piacát.
hvg.hu: Mennyibe került a részvétel a hongkongi vásáron és milyen tételekkel kell számolni?
P. G.: A stand bérleti díja körülbelül 5 millió forint, ehhez jön a művek szállítási költsége, a kiutazás, szállás, kint tartózkodás: körülbelül 8-9 millió forintba kerül. Bízom benne, hogy az NKA által kiírt pályázat - ami a kereskedelmi galériák számára nyújt segítséget, hogy kijussanak nemzetközi vásárokra - idén is működik. Ugyan utófinanszírozásos formában, mégsem panaszkodom. Tavaly az acb-nek 5,5 millió forintot ítéltek meg és öt vásáron állítottunk ki. Ez a költségeink negyede. Boldog lennék, ha legalább ez megmaradna.
hvg.hu: Az installációké, a videós anyagoké a jelen. Mi jöhet még?
P. G.: Az installációk évek óta futnak, de mindig lehet újat mutatni, mert ez az a műfaj, ami nem köthető anyaghoz, formához, térhez, csak a fantázia szabhat határt az elkészült műveknek. A videók talán egy kicsit kifutóban vannak, de teljesen persze soha nem fognak eltűnni. Az is elképzelhető, hogy a festészetnek lesz egy reneszánsza: eljön majd az idő, amikor a művészek visszanyúlnak a hagyományos technikákhoz.
