Az előadás az 1996 januárjában elhunyt volt szocialista köztársasági elnök, Francois Mitterrand utolsó hónapjairól szól. A történet szereplőinek többsége ma is gyakorló politikus és a Le Monde című napilap beszámolója szerint a nézőtéren ült a premieren: Robert Badinter volt igazságügyi miniszter, Jack Lang volt kulturális miniszter, Bernard Kouchner és Hubert Védrine volt külügyminiszter vagy Anne Lauvergeon, az Areva atomipari csoport elnöke.

Fabienne Darge, a Le Monde kritikusa szerint a bemutató szakmai és közönségsikert aratott a francia közélet és médiavilág szereplőivel teli nézőtéren, annak ellenére, hogy a szerző nem igazán kímélte a 15 évvel ezelőtt megtörtént események résztvevőit. Olivier Py rendezéseiben gyakran tér vissza a nagy görög vagy shakespeare-i mítoszokhoz, illetve azokhoz hasonlóan ragadja meg a kortárs történeteket. Ezen a szűrön keresztül közelíti meg Mitterrand személyiségét is, illetve viszonyát a halálhoz, amely érdekes reflexiókra ösztönzi a nézőt.

Ezt a dimenziót erősíti Pierre-André Weitz díszlete, amely lépcsősorával egyszerre jelenít meg egy politikai tribünt és egy egyiptomi sírt. A Mitterrand-t alakító Philippe Girard sminkje egy szfinxre emlékeztet, ugyanis a nagyon beteg elnök arca szinte teljesen merev volt utolsó éveiben. A darab szövegét Py a volt államfő 1995-ben írt visszaemlékezései és más eredeti dokumentumok alapján írta meg, történelmi kontextusba helyezve a párbeszédeket.

A magát "katolikus baloldalinak" valló 45 éves rendező a Le Figaro című napilapnak adott interjúban elmondta, hogy egyáltalán nem tartja magát Mitterrand-rajongónak, de generációja politikai gondolkodását meghatározta a néhai szocialista elnök 14 éves mandátuma. A mai negyvenesek - véleménye szerint - szenvedélyes érzelmekkel viseltetetnek eziránt "a szimbolikus apa" iránt.  

A szerző-rendező saját bevallása szerint a darabban Mitterrand két arcát, a privát és a közéleti embert egyszerre akarta megmutatni: a környezetében istenként tisztelt, a "nyugodt erő" jelszavával elnökké választott politikust és a halála előtt minden tettében kételkedő, a nőkkel félénk és sokat nevető férfit.

Mitterrand-t 1981-ben választották Franciaország legelső szocialista köztársasági elnökévé, s nem sokkal utána tudta meg, hogy prosztatarákban szenved, amit eltitkolt a franciák előtt. Orvosa akkor azt mondta: három éve van hátra, de még 15 évet élt. A rendező szerint ez igazi shakespeare-i helyzetet teremtett Mitterrand számára, aki "filozofikus uralkodóvá" vált.

Mitterand-nak halála előtt három nagy politikai kérdéssel kellett szembesülnie: Franciaországnak a boszniai háborúban és a ruandai népirtásban játszott szerepével, valamint a volt elnöknek még a kollaboráló Vichy-kormányban sokáig eltitkolt részvételével. A darab az ezekben a kérdésekben elhangzott érveket és ellenérveket viszi színpadra a korabeli politikai élet szereplői között folyó, egymásnak ellentmondó párbeszédeken keresztül. Mitterrand egyszerre vádol és védekezik, a néző feladata kialakítani róla a saját véleményét - hangsúlyozza a rendező.

A shakespeare-i királydrámákhoz hasonlóan Olivier Py szeretné folytatni a sorozatot: az Adagio után az Andantéval a következő elnök Jacques Chiracról, majd az Allegróval Nicolas Sarkozy jelenlegi államfőről.