2010. december. 08. 21:07 MTI Utolsó frissítés: 2010. december. 08. 20:58 Kult

107 éves a világ legidősebb színpadi művésze

Hihetetlen erővel és életkedvvel énekelt a 107. születésnapja alkalmából Erfurtban rendezett gálán Johannes Heesters, a világ legidősebb előadóművésze.

Heesters kedd este három órán át ünnepelt feleségével valamint idősebb és fiatalabb pályatársaival. Az estélyen a bécsi Robert Stolz klub megbecsülése jeleként emlékérmet, a  Burda kiadó pedig a Bambi-díjat adta át a kamaraénekesnek. A német és osztrák operett legendás alakja először 1967-ben kapta meg az arany őzszobrocskát.

A holland származású Johann Marius Nicolaas Heesters szülőhazájában előbb prózai színházakban lépett fel, majd az operetthez szegődött, és 1934-ben jelent meg először a bécsi Volksoper színpadán a Koldusdiákban.

Igazi karrierje 1935-ben kezdődött Berlinben. Legismertebb szerepeit az 1946-os A denevér, és az 1953-as The Moon is Blue című filmeknek köszönheti. A legendás előadónak számos magyar partnere is volt pályája során. Az 1958-as Szabad a színpad Marikának című darabban Rökk Marikával, az 1960-as években pedig a Víg özvegyben Házy Erzsébettel közösen nyűgözte le a közönséget.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.