2010. december. 03. 12:36 MTI Utolsó frissítés: 2010. december. 03. 12:28 Kult

Franciaország visszakap egy Degas-festményt

Franciaország visszakapja azt az Edgar Degas-festményt, amelyet 37 éve loptak el egy francia múzeumból, és a közelmúltban bukkant fel egy New York-i árverési ház katalógusában - jelentették be amerikai illetékesek.

Janes T. Hayes jr., a bevándorlási és vámhatóság New York-i irodájának vezetője, valamint Lorretta Lynch jogi szakértő csütörtökön számolt be arról, hogy a manhattani eladó beleegyezett a Blanchisseuses souffrant des dents (A fogfájós mosónők) című portré átadásába.

A Sotheby's, amelynek árverésén a lopott képet áruba akarták bocsátani, 350-450 ezer dollárra (70-90 millió forintra) becsülte annak értékét. A bírósági dokumentumok szerint a tulajdonos, akinek apja jutott hozzá a francia festő által aláírt képhez, nem is sejtette, hogy a mű lopott. Családjának ezért joga van hozzá, hogy kártérítésért folyamodjon a francia hatóságokhoz.

Az árverési cég közleményben hangsúlyozta, mennyire örül, amiért része lehetett a lopott műalkotás felfedezésében és annak is, hogy a kép visszakerül Franciaországba. A fiatal nő portréját 1870-ben festette meg Degas. Egy gyűjtő adományozta a francia kormánynak, és a Louvre-ba került. A párizsi múzeum 1961-ben adta kölcsön a normandiai Malraux Múzeumnak, ahonnan egy máig ismeretlen tolvaj 1973-ban leemelte a falról, és elillant vele.

A képet a Malraux Múzeum egyik alkalmazottja fedezte fel idén a Sotheby's impresszionista katalógusában, és nyomban értesítette az árverési házat, amely rögvest kivette az eladásra kínált művek közül.

A Sotheby's hangsúlyozta: a szokásos eljárásnak megfelelően a katalógusba való felvétel előtt ellenőrizték, nem szerepel-e a mű a londoni központú Elveszett Műkincsek Nyilvántartásában. Utónni a lopott, zsákmányolt, illetve eltűnt alkotások listáját vezeti, ám abban nem volt nyoma, hogy lopott lett volna a kép.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?