2010. november. 25. 15:40 MTI Utolsó frissítés: 2010. november. 25. 15:30 Kult

Hiller: a filmipar jövőjét veszélyezteti a költségvetés

Az MSZP szerint a 2011-es költségvetési törvényjavaslat a magyarországi filmipar jövőjét veszélyezteti.

Hiller István, a szocialista párt humánpolitikai kabinetjének vezetője csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a kormány 2 milliárd forint értékben a Nemzetgazdasági Minisztériumon keresztül is támogatni kívánja a filmipart, ugyanakkor az Európai Unió versenykésségi főigazgatósága 2008-ban csak azzal a feltétellel engedte 2013-ig fenntartani a koprodukciók és filmipari beruházások 20 százalékos adókedvezményét, ha Magyarország csak három formában a Magyar Mozgókép Közalapítványon, a Nemzeti Kulturális Alapon és a Történeti Filmalapítványon keresztül támogatja az ágazatot.

Az ellenzéki politikus szerint a 2011-es büdzsé jelenlegi formája 2 milliárd forintért sodorja veszélybe a 2003-ban hozott filmtörvény adókedvezményét, amely Magyarországot a kelet-közép-európai régió legvonzóbb filmipari befektetési célpontjává változtatta.

Hiller István kiemelte: az MSZP ezért azt kezdeményezi, hogy a minisztériumtól a Magyar Mozgókép Közalapítványhoz kerüljön az említett 2 milliárd forint, ezzel is biztosítva a 2007-re több mint 50 milliárd forint összértékű befektetéseket vonzó ágazat további fejlődését.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.