2010. március. 24. 16:01 MTI Utolsó frissítés: 2010. március. 24. 16:03 Kult

Kertész Imre díszvendég lesz Párizsban

Kertész Imre Nobel-díjas író lesz az egyik díszvendég idén Európa egyik legrangosabb könyvkiállításán és -vásárán, a francia fővárosban pénteken megnyíló Salon du Livre hatnapos rendezvényén.

A fennállásának 30. évfordulóját ünneplő párizsi könyvszalon kivételesen nem egy országot, hanem harminc világhírű írót helyez a március 26. és 31. között a Porte de Versailles vásárvárosban megrendezendő könyves találkozó középpontjába. Az egyik legrangosabb európai könyvvásárnak számító mustra 50 ezer négyzetméteres kiállítócsarnokában ötszáz előadással, vitával és beszélgetéssel, író-olvasó találkozókkal, valamint 2300 dedikálással várja több mint 200 ezer látogatóját, a szakmai és a széles közönséget egyaránt. 

Kertész Imre a szalon születésnapi pódiumán szombaton színpadi beszélgetés keretében találkozik olvasóival, majd dedikálja műveit, amelyekből Fanny Cottencon olvas fel részleteket. Az egyik legjelentősebb francia szépirodalmi kiadó, a Gallimard standján pedig Dragomán György dedikálja kedden A fehér király című könyvét. 

A párizsi könyvszalon négyszáz standján több mint ezer kiadó állít ki. Több évi szünet után a Magyar Könyv Alapítvány kezdeményezésére és finanszírozásával a Párizsi Magyar Intézet (PMI) ismét önálló standdal szerepel a vásáron, ahol mintegy kétszáz francia nyelvű, magyar vonatkozású könyvet vásárolhatnak meg az érdeklődők. 

A PMI tájékoztatása szerint itt mutatja be szombaton Zilahy Péter Az utolsó ablakzsiráf című regényét, míg vasárnap Kányádi András, a párizsi Keleti Civilizációk és Nyelvek Intézetének (INALCO) tanára Kosztolányi Dezső a L,Harmattan kiadó gondozásában megjelent Ivresse de l,aube (Hajnali részegség) című válogatás verseskötetéről beszél. 

A magyar standon mutatják be először a PMI új kiadványát is, amely Vona Krisztina rajzaival, Jeney Zoltán szócikkeivel ad könnyed ízelítőt a magyar eredetű francia, illetve a magyar nyelvbe bekerült francia eredetű szavakból. A PMI a vásár idején indítja el új irodalmi honlapját, a www.litteraturehongroise.fr-t, amelyen franciául közöl bibliográfiát a Franciaországban megjelent, magyarságot érintő művekről, illetve információkat a magyar irodalom helyi aktualitásairól. A honlapon beszámolók és kritikák is lesznek olvashatók a legfrissebb magyar vonatkozású kiadványokról, magyar írókról és költőkről, valamint műfordítókról. Az elsősorban kiadóknak szánt rovatban pedig a már franciára lefordított, de egyelőre kiadásra váró művekbe lehet majd beleolvasni.

hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.