2010. március. 23. 13:20 MTI Utolsó frissítés: 2010. március. 23. 13:10 Kult

Határon túli magyar színházak vendégjátéka Budapesten

Öt határon túli magyar színház mutatkozik be a Vendégségben Budapesten rendezvénysorozat keretében péntektől.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház Shakespeare III. Richárd című drámájának pénteki, vígszínházbeli előadásával kezdődik a sorozat. A darabot Tompa Gábor, a kolozsvári színház igazgató-főrendezője állította színpadra három évvel ezelőtt - mondta a rendező, aki az egyesült államokbeli San Diegóban az egyetem rendezői tanszékét vezeti. Különlegesség, hogy színpadra lép Közép-Európa legidősebb aktív színésze, a 95 éves Senkálszky Endre, aki 1938-tól folyamatosan a kolozsvári társulat tagja.

A Merlin Színházban Visky András Visszaszületés című darabját adják szombaton. Ez Visky Hosszú péntek című színművének ikerdarabja. A Visszaszületés tavaly az avignoni színházi fesztivál legjobb előadása lett 50 kritikus szavazata alapján.

Varró Dániel és Presser Gábor Túl a Maszat-hegyen című darabját vasárnap délután mutatja be a kolozsvári társulat a Pesti Magyar Színházban. Hétfőn ugyanott Ingmar Bergman Suttogások és sikolyok című előadását láthatják a nézők a világhíres Andrei Serban rendezésében. Serban romániai születésű amerikai állampolgár, 1973 óta New Yorkban él, a Columbia Egyetem színész tanszékét vezeti 1974 óta.

Az Égtájak fesztiválon bemutatkozik a Szabadkai Népszínház magyar társulata, a sepsiszentgyörgyi M Stúdió, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház, a Yorick Stúdió Marosvásárhelyről és a Dramacum Bukarestből.

 

 

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.