2010. március. 19. 18:07 MTI Utolsó frissítés: 2010. március. 19. 18:06 Kult

Magyar Örökség-díj: újabb hét elismerést adnak át

Újabb hét Magyar Örökség-díjat adnak át szombaton Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián.

A Magyar Örökség és Európa Egyesület által odaítélt kitüntetéssel az egyesület közlése szerint ezúttal a nemzetközi űrkutatásban való magyar részvételt, Csermely Péter hálózatkutató tehetséggondozó tevékenységét, Kopp Mária és Skrabski Árpád a magyarság egészségéért folytatott küzdelmét, Hajdu Ráfis János és Bakos Mária múzeumépítő munkásságát, Sapszon Ferenc kórusművészetét, Riesz Frigyes matematikai zsenijét, valamint  Demeter Béla erdélyi falukutató mártíriumát ismerik el.

A Magyar Örökség-díjat, amellyel korunk, valamint a XX. század első felének legjelentősebb magyar teljesítményeit jutalmazzák, ötvennyolcadik alkalommal adják át; évente négy alkalommal hét-hét díjazott részesül az elismerésben.

 

 

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.