A válságra hivatkozva lett szerényebb a résztvevők és a kiállított tárgyak száma és az installálás technikai igényessége – de talán mégsem ezen múlott a vendégfalak nyers felülete és pontatlan, egyenetlen összeillesztése. Először kerekedett felül az emberen az érzés, hogy a főképpen a festészetre fókuszáló biennále, kivált annak meghatározó, legnagyobb Expanded Painting szekciója nem való ebbe az ipari közegbe, hanem klasszikus galériai teret igényel. Míg négy évvel ezelőtt a prágai Nemzeti Galériával és annak főigazgatójával vívott csata jegyében Politiék sikeres kiállítást szerveztek, addig két évvel ezelőtt már csak fakóbb teljesítményre futotta; ennek ellenére a jeles nőművészek és a posztfotográfia szekció ekkor is nyújtott megtekintésre érdemes anyagot.

Symon Kliman: Jitka Pistová a Cigányok – szépen sorozatból, 2008 © Prague Biennale

Idén hiányoznak a biennálék bevált reklámfogásai, nincs konfliktushelyzet, nem gondoskodtak sztárművészekről, sőt Getulio Alviani hagyományos, hatvanas és hetvenes évekre visszatekintő szekciója is csak minimálverzióban folytatódik, ráadásul a könnyen felejthető Focus Italy val. A főképpen festményekből álló anyag láttán megkerülhetetlen a feltevés, hogy a szállítási összegeket minimalizálandó, a más műfajba sorolható alkotások esetében is a költségkímélő prezentáció volt a válogatás egyik nem elhanyagolható szempontja.

Ennek ellenére – néhány alszekció miatt – Prágában járva érdemes ellátogatni a Karlín negyedbe. A központinak nevezhető Expanded Painting 3 a számtalan tucatmű mellett – Daniel Pitín cseh képzőművész-kurátor ténykedése jóvoltából – A 09-es jegyzék címmel ízelítőt nyújt a kortárs cseh festészetből. Josef Bolf vásznai dominálnak, amelyek napjaink legexpresszívebb, a saját életét legközvetlenebbül meghatározó helyszínek (így például az iskola) szubjektív kibeszélései a cseh festészetben. De Vladimír Martinec, Jan Merta, Vladimír Skrepl alkotásai is kiállják a próbát. Sajnos ugyanez már nem mondható el az Egyéniségek , a Drezda Prága/Prága Drezda és a Szürke szcéna alszekcióról. Az utóbbi cím tizenkét magyar és román művészt rejt, akiket Mihai Pop és Jean Neal válogatott be -- a magyarok közül Bodoni Zsoltot, Sudár Pétert és magyarországi tartózkodása okán Alexander Tineit. Míg a fiatal grúz képzőművészek esetében egyértelmű az egyetemes művészet 1960-as éveire való figyelés, addig a Régi-új történetek a Balkánról alszekció inkább a fővonulathoz tartozás vágyát jelezte a kurátori válogatás alapján. Ugyanez állítható a lengyel anyagról is, amelyben a richteres utóérzést keltő Lidia Krawczyk és Wojtek Kubiak volt a legmeggyőzőbb.

Alison Brady: Cím nélkül, 2008 © Prague Biennale

Mindezzel egybevetve a mexikói művészet bemutatója vált a kiállítás azon részévé, amely leginkább leköti a látogató figyelmét, annak tematizálásával, hogy milyen eszközökkel kísérlik meg ott az alkotók megtalálni művészetük egyetemes hivatkozásait. Daniel Guzmán és Luis Felipe Ortega Remake-je (1994) az 1970-es évek performanszait (például Bruce Nauman) elevenítik fel rekonstrukció formájában. Az 1996-ban elhunyt Marcos Kurtycz esetében pedig három, a hetvenes években megvalósult akciója, többek közt a 12. kasseli Documentán is felelevenített Acción colorja került fotódokumentáció formájában a nézők elé.

A Prágai Biennále hagyományosan a kortárs cseh és szlovák képzőművészet fiatal nemzedékének egyik jelentős nemzetközi promóciója. Ennek idén az Art in General szekció ad keretet, ám most nem olyan fiatalosan, bátran és szemtelenül, mint az előző két alkalommal. Ezért a figyelem inkább a néhány méterrel odébb installált I. Prágai Fotóbiennáléra terelődik, mint a Politi-féle koncepció új elemére, amely minden bizonnyal a fotószekciók korábbi sikereire, illetve az ilyen típusú prágai rendezvény hiányára reflektál. A visegrádi négyek mellett (a magyarok közül Erdei Krisztina, Misetics Mátyás és Szabó Pettendi Péter) helyet kaptak itt az amerikaiak is. Főképpen a Vladimír Birgus készítette Real Unreal és a Lucia L. Fiserová és Václav Macek rendezte Új szlovák fotográfia kollekció jóvoltából ez vált az idei biennále legerősebb szekciójává. Nincs is kivetnivaló ebben a próbálkozásban, hiszen a fotóhasználat révén a két kétévente megtartott rendezvény a művészek személyét tekintve is összeér -- például a képzőművészet felől a cseh Alena Kotzmannová vagy a koreai Bongo Ha munkái, a fotósokhoz sorolt képzőművészek közül pedig Marek Kvetan analitikus és a The Dudas Brothers fikcióra építő felvételei jóvoltából.

A hivatalosan Prague Biennale nevű esemény válaszút elé került. A tavaly megrendezett I. Prágai Nemzetközi Képzőművészeti Triennáléval egybevetve egyértelműen alulmaradt. Egyre többet hallani a kérdést: van-e értelme ennek a vetélkedésnek a tízmilliós Csehországban? (Megtekinthető július 26-ig.)

Hushegyi Gábor