Júniusban Budapesten dolgozott Liane Lang angol képzőművész. Elsősorban a Memento szoborparkban, azaz Nagytétényben, a múlt rendszer néhány emblematikus köztéri szobrát "tároló" parkban működött. Lang kiegészítésekkel dolgozik, azaz szobrokat - de berendezett tereket is - testrészletekkel, végtagokkal egészít ki s így készít fotókat. Ez a fajta beavatkozás nem idegen a kortárs művészettől, de éppen a régi koroktól sem, felülírni, átírni mindig is szoktak a művészek. Lang művei nem maradandó változtatások. A budapesti XII. kerületben álló turulszobor Szmrecsányi Boldizsár szobrászművész 2005-ös alkotása, az önkormányzat a második világháborúban meghalt kerületi polgárok emlékére állíttatta. Kitalálása óta vita övezi. Csőrébe fél órára került a brit művész latexből öntött jobbkeze.

A kiegészítésről fotók készültek s a Lang budapesti tevékenységét bemutató Index-cikk után elindult a lavina. A szélsőjobboldal heccportálja azonnal kiszerkesztette az esetet, s Lang magyar kurátorának személyét - szokott stílusában. Az árnyalt elemzésekre sosem vevő extremista holdudvarnak ennyi muníció elég volt. Ha nem is teljesen biztos, valószínűsíthető, hogy a holokauszt-emlékműre, azaz a Cipők a Duna-parton című emlékmű objektjeibe disznólábakat helyező ismeretlenek afféle "revánsot" kívántak venni a brit képzőművész akciójáért.

Liane Lang: Support, 2009 Mennyire érdekelte a közeg? További képekért kattintson! © Liane Lang

A hvg.hu arra volt kíváncsi, hogy Csizmadia Alexát, aki Liane Langot meghívta Budapestre, mennyire érdekelte a kontextus?. A közeg, amelybe Lang dolgozni jön, s az a -külföldiek, de néha hazaiak számára is különös - helyzet, amely a vitatott turulszobor körül kialakult.

Tekinthető-e a bíróság szerint jogszerűtlenül a helyén álló, ám sokaknak kedves, Pokorni Zoltán polgármester személyes védelmét élvező, egyesek számára pedig kifejezetten kegyhellyé vált köztéri szobor egyszerű műtárgynak? Szobornak, például.

Különös véletlen: aznap, amikor Csizmadia és Lang a helyszínen fotóztak, a szobor elvben már nem állhatott volna ott, ahol állt, sőt, áll ma is. A bíróság határozata már érvényben volt. A helyszínen megjelenő hat rendőrnek azonban az okozott fejtörést, mit kezdjenek a művésszel. Most bírósági idézést küldtek a kurátornak és "három társának" garázdasági ügyben. Úgy látszik, a hatóságoknak az nem foglalkoztatja, hogy durva fenyegetéseket kaptak munkájuk nyomán. A hvg.hu Csizmadia Alexa kurátort interjúvolta.

Werkfotó a helyszínről

Csizmadia Alexa: Négyen idézést kaptunk (Lang asszisztense, a kurátor, az Index fotósa és egy jelenlevő ismerős, tehát a művész nem  - a szerk.), szabálysértési eljárás indul ellenünk, garázdaság vádjával. Nem tudom ugyan, hogy mi lehet itt az a szabály, amelyet megsértettünk. Mint ahogy az is érdekes kérdés, hogyan viszonyul a mi idézésünk a turulszobor lebontását előíró jogerős határozathoz. Ez már érvényben volt akkor, amikor ott jártunk, egész pontosan egy napja. Amikor a helyszínen dolgoztunk, villámgyorsan megjelent hat rendőr. Hosszas telefonálgatás után megállapították, hogy nem követtünk el semmi törvénybe ütközőt, szabálysértést sem; nem tettünk kárt a szoborban. Fotózáshoz nem kell engedély. Fél órára egy gumikezet helyeztünk a turul csőrébe. Ha ez a szobor esztétikai értékét csorbította, akkor felvethető, hogyan ítéljük meg mondjuk a koszorúkat és rákötözgetett egyéb tárgyakat. Ezek is kiegészítések, azt hiszem.

hvg.hu.: Reagáltak valahogy a szélsőséges portálon megjelentekre?

Cs.A.: Nem tettünk feljelentést, vagy bármilyen válaszlépést. Többekkel konzultáltam, akiket korábban már megtámadott a - nevezzük így - szélsőséges média, ők mind azt mondták, egy feljelentés csak ingyen reklám a portálnak. Más következménye sem volt, email-fenyegetéseket kaptam, de ez is lecsengett. Pár napig elég nagy stresszt okozott azért. Valószínűleg rosszul mértem fel, milyen következményekre számíthatunk a művészeti akciónk nyomán. De hajlok arra - amiről Liane Lang egész művészete szól -, hogy egy szobrot tekintsünk egyszerűen csak szobornak és válasszuk le a rárakódott jelenségeket, ideológiai vörös farkakat.

Ilyen volt, ilyen lett

A turulkultusz az emlékműszobrászatban a Millennium körül kezdődött. Párhuzamban azzal a hullámmal, melyben az „ezeréves" magyarság mítoszait kezdték visszakeresni, illetve megpróbáltak visszamenőleg is valamiféle egységes mitológiát teremteni. A turult Anonimus is említi a Gesta Hungarorumban, egy héja- vagy ölyv-forma madarat, mint a magyarság ősanyjának megtermékenyítőjét. A turul szó maga török eredetű, jelentése vadászsólyom. A turul egyébként a kerecsensólyommal forr némileg össze, ha az ábrázolás "madártani" vonatkozását tekintjük. Az elmékműszobrászatban két típusa ismert, a zárt szárnyú, amely valóban inkább sólyomra emlékzetet, és a kiterjesztett, sasféle, ilyen például a közismert tatabányai (bánhidai) is. A Millennium körül az ország akkori területén hét helyen emeltek oszlopokat, rajtuk néhol turullal  (a helyek: Dévény, Nyitra, Munkács, Brassó, Pannonhalma, Zimony, Pusztaszer). A második világháborút megelőző időszakban, a háborúban és a vészkorszak idején a turul mint jelkép súlyos jelentésekkel terheltté vált. A Turul Szövetség aktív szerepe a zsidóüldözésben, a turul hadi jelképe nehezen feledhető s nemigen teszi alkalmassá e madarat arra, hogy a háború minden áldozatának - ahogy ezt a XII. kerületben elgondolták - emlékül szolgáljon. A turulszobrok értelemzése körül számos a félreértés, s akár az Árpád-sáv esetében, mintha nem akarnánk érteni: nincs jelkép kontextus nélkül. Nemrégiben az egyik kereskedelmi rádió műsorában kommentálta a napi híreket Gálszécsi András, az Antall-kormány minisztere. Akkoriban vette védelmébe a turulszobrot Pokorni Zoltán. A média által olykor morális instanciaként kezelt egykori titokminiszter pedig őt vette védelmébe, mondván, ha a XII. kerületi turul szúrja egyesek szemét, akkor a tatabányai miért nem? Maradjon hát mind a kettő. Nos, a megszólaló éppen csak a kontextust nem veszi figyelembe. Az egyiket 1896-ban emelték, a másikat 2005-ben. A kettő között pedig ott húzódik - sok más mellett - a holokauszt történelmi, kulturális, morális cezúrája is. Szinte röstellnivalóan egyszerű a tanulság: a jelkép sem azonos előtte, illetve utána. A turul történeti jelenségként értelmezhető, mai, eleven jelentésben aligha.

hvg.hu: Mennyiben tekinthető következménynek az, ami a Duna-parti cipőknél, a holokauszt emlékműnél történt?

Cs.A.: Ez attól függ, honnan nézzük. Mértékadó lapok, orgánumok nem hozták összefüggésbe a kettőt. Viszont a szélsőséges média egyértelműen „válaszlépésként” interpretálta. Nem tudom, hogyan lehet egy kalap alá venni a két dolgot. A turulszobor nem emlékmű, bár névleg a háborús áldozatok emlékére emelték, sem a mű, sem a hely nem utal a háború során életüket vesztettekre, meggyilkoltakra. A Cipők a Duna-parton (2005, Pauer Gyula és Can Togay alkotása - a szerk.) közvetlenül ott, azon a helyen található, ahol gyilkosságok történtek, szemtanúk beszámolói és a történetírás tényei alapján ez nyilvánvaló. A mű közvetlenül vonatkozik a Holokauszt történelmi eseményére, a disznólábak így direkt módon az áldozatoknak szóltak.

hvg.hu: Azt el tudja képzelni, hogy a brit művész gesztusa nyomán bárki, akinek az a turulszobor fontos, sértve érezte magát?

Cs.A.: Előfordulhat, hogy egy művészi gesztus provokál, vagy sért. Azonban nem jutottak el hozzám ilyen hangok, nem sérelmezték, nem hallottam ilyesmit. A járókelőket nem foglalkoztatta, hogy fél órán át ott fotóztunk. Egy idős hölgy mondott néhány szót, a lényege az volt, hogy örül, hogy elbontják a szobrot. „Nagyon csúnya” – mondta ő. Egy babakocsit toló férfi üvöltözött, szitkozódott, zsidózott, és szidta a rendőröket is. Liane Lang számára megdöbbentő volt, hogy a jelenlevő hat rendőr ennek nem tulajdonított jelentőséget. Azonban minket igazoltattak. Ahogy fogalmazott, Londonban, ahol él, egyetlen egyszer hallott eddig zsidózást, egy magánlakás zárt terében.

hvg.hu: A munka előkészítésénél a társadalmi közeg foglalkoztatta-e önöket?

Cs.A.: Valamennyire tisztában voltam azzal, hogy nem konfliktusoktól mentes a szobor jelenléte. Emlékeztem arra, hogy voltak ott egyebek közt a Magyar Gárda által is látogatott gyűlések.

hvg.hu: Egyesek szemében kegyhellyé vált az a szobor. A kerület polgármestere, Pokorni Zoltán védelmébe vette, az érvényes bírósági határozat ellenére. Érzelmek és politikai megfontolások fűződnek hozzá.

Cs.A.: Feltételeztem, hogy páran nehezményezik az akciónkat, de nem gondoltam, hogy ekkora hullámokat kelt. Egyébként Liane Lang budapesti munkájának a turulszobor kiegészítése csak egy mozzanata volt, több mint egy hétig dolgozott a nagytétényi szoborparkban, ahol a kommunista időszak számos köztéri szobra van elhelyezve. Ezeket is kiegészítésekkel látta le, saját szobrait, emberalakokat helyezett el rajtuk. Elég megdöbbentő alkotások lettek. De ezek nem váltottak ki különösebb reakciót.

hvg.hu: A Memento szoborpark körül korábban esztétikai vita volt, sokak szerint az inkább egy roncstemető, semmint történeti park. A turul ezzel szemben az eleven városi környezetben áll. Nem volt hiba ezt figyelmen kívül hagyni?

"...remélem, némi humorral" Liane Lang a hvg.hu-nak

Szobrok kiegészítésére, kontextusuk megváltoztatására van példa a közelmúlt magyar művészetéből is. A Kis Varsó (Gálik András, Havas Bálint) a 2003-as Velencei Biennalen mutatta be azt a videomunkáját, amelyben az óegyiptomi Nefertiti-portrét kiegészítette egy testtel. Az emberiség alapvető kultúrkincsei közé tartozó, Berlinben őrzött, felbecsülhetetlen értékű büszthöz készítettek bronz női testet. A kiegészítés alig pár órára valósult meg, a videó (Nefertiti-project) azonban látható. A mű érzékeny kulturális térben "landolt". Az általa kiváltott heves vitákat, az Egyiptom kormányszintű tiltakozása nyomán elindult nyilatkozatháborút, vádakat és higgadt elemzéseket, az ezt összefoglaló dokumentációt a művészek és velencei kurátoruk, Petrányi Zsolt tulajdonképpen a mű részének tekintik. Liane Lang azonban másképp tekint a saját mostani munkájára és a viharos reakciókrta. A hvg.hu kérdésére így válaszolt: "Nem hiszem, hogy a mű utóéletét a munkám részének kellene tekintenem. Az én munkám egy emlékműről készült fénykép. Ezt egyébként még nem nyomtattuk ki, ilyeténképpen egyelőre nem létezik. Nem hiszek abban, hogy a művészet bármiféle rejtett politikai motiváció okaként, vagy ahhoz való igazolásként szolgálhat. Megközelítek egy témát - remélem, némi humorral -, olyan módon, hogy műtárgyakat fényképezek le, amelyek politikai eszközökké váltak. Mint például a Memento szoborparkban  látható alkotások. Nem számítok reakciókra, nem is tudom a történteket végiggondolt tetteknek tekinteni."

Cs.A.: Ami a szoborparkot illeti, mégiscsak szerencsés, hogy az agyag nem tűnt el a történem süllyesztőjében, hanem ily módon együtt maradt, a helyszínen látható kiállítás pedig kontextusba helyezi a szobrokat. A turult illetően most is kiállok amellett a művészi magatartás mellett, amit Liane Lang képvisel. Ahogy szobrokat átértelmez; s a főként monumentális szobrokat életnagyságú testekkel, vagy testrészekkel egészíti ki. A turul csőrében levő kezet, a művész kezének öntvényét paranoid módon Szent István jobb kezeként értelmezték. Ahogy a szélsőséges fórumok átvették egymástól a szöveget, úgy egészült ki mindig újabb elemekkel az összeesküvés-elméletük. Három lépésben eljutottak addig, hogy Liane zsidó származású és leszbikus , a latex-kéz a Szent Jobb, minket pedig valamelyik párt pénzel. Amikor ezek a fiktív elemek belekerültek a magyarázataikba, érzésem szerint akkor dönthették el azok az ismeretlenek, akik a Cipők elleni provokációt elkövették, hogy disznólábakat fognak használni. És az ellenük tett feljelentés nyomán jöttek azok a cinikus magyarázatok, hogy az is „művészi tett”. Ez persze arra a jól ismert szövegre rímel, hogy „de ez mitől művészet”, meg „ilyet én is tudok”.

hvg.hu: Voltak vélemények, amelyek szerint az önök műve egyszerűen rossz műalkotás. Még ha vitában is állnak egy-egy köztéri szoborral, akkor sem szabad valaki szellemi termékébe, munkájába „belenyúlni”, ez sem esztétikailag, sem etikailag nincs rendben.

Cs.A.: Ez egy nagyon aktuális vita. Épp most nyílt az utcaművész Banksy kiállítása Bristolban, ahol a múzeum egyes tárgyait értelmezi át, éppenséggel szobrokat is kiegészít. A Chapman testvérek nemrégiben Goya A háború borzalmai című rézkarc-sorozatát rajzolták át, a napóleoni háborúk szereplőiből itt-ott mikiegerek vagy bohócok lettek. Sok hasonló példát lehetne még mondani felülírásra, kiegészítésre. Az úgy nevezett „defacing” a graffitin belül is egy al-kategóriává lett, meglévő szöveget vagy vizuális információt ír felül, például II. Erzsébet arcképét változtatják Szörnyellává a bankjegyeken. Helyes vagy sem, ez egy igen aktuális és valóban vitatott gyakorlat a művészetben. 1992-ben St. Auby Tamás néhány napos akciója, melynek során lepellel takarta le a Gellért hegyi Szabadság szobrot, szintén nagy közegellenállásba ütközött. A Szabadság Lelkének Szobra projekt azonban kétségtelenül a rendszerváltás egyik emblematikus munkája.

Kerecsenmosdatás

"(...) A 2 méter magas és 4,5 méter szárnyfesztávolságú - az évszázada kialakult ábrázolás kánonjának megfelelő - turulmadár a kerület katonai és polgári áldozatainak emlékét lesz hivatott őrizni. A fővárosi közgyűlési vita valójában végig akörül forgott: vajon a 'kardos turul' megfelelő szimbólum-e arra, hogy közös emlékműve legyen az 1944-1945-ös ostrom során a hitleri csapatok mellett végsőkig kitartó s a harcban elesett magyar katonáknak, valamint sok más áldozatnak, ideértve az előtte való években zsidó származásuk miatt törvényileg kiközösített (esetleg már 1944 nyarán deportált) és a nyilas időszakban meggyilkolt hegyvidéki polgárokat (...)" A HVG 2005-ös cikke a turulvitáról itt!

hvg.hu: A mű utóéletét mennyire tekinti a mű részének?

Cs.A.: Liane Lang mindig kizárólag formai szempontok alapján közelíti meg a szobrokat, a humor sem idegen tőle. Minden ideológiai vonatkozást kerül, illetve elválaszt, eltávolít a munkáitól. Szemléletmódja a szobrokat illetően szándékoltan naiv. A turullal kapcsolatos munkáját is függetlennek érzi attól a diskurzustól, amit kiváltott, a reakciókat nem tekinti a mű részének, illetve nem szeretné abba beleépíteni.

hvg.hu: És mi a helyzet a provokációval?

Cs.A.: Ilyen alapon bármelyik munkája tekinthető provokációnak. A Laokoón-csoportot is kiegészítette néhány extra végtaggal. Sokat dolgozott klasszikus szobrok másolataival. Köztéri szobrokkal viszont először éppen itt, Budapesten. A Szabadság szoborral, a Zrínyi szoborral, az egykori Népstadion szoborparkjában, a Kerepesi temetőben, a Memento szoborparkban és a XII. kerületben. Ez utóbbi nem szerepelt a tervei között, a Szabadság hegyre menet, a buszból pillantotta meg a turult. Felhívtam a figyelmét arra, hogy ez egy ellentmondásos mű és helyszín. De nem akartam befolyásolni a döntését.

hvg.hu: Magyarországon ma igen gyakran ér támadás művészeket az alkotásaik miatt. Többnyire a szélsőjobb haragszik művekre, színházi előadásokra. Azt kell mondanom, ennél kevesebbért is.

Cs.A.: Lehet, hogy naiv voltam e tekintetben. Hosszú ideig nem Magyarországon éltem, de most már egy éve ismét itt vagyok. Másutt is előfordul, hogy beperelnek művészeket a művük miatt. De talán az ingerküszöb máshol van, azért a művész autonómiáját tőlünk nyugatabbra nem szokták megkérdőjelezni.