Akár Rejtő Jenő-i helyzet is lehetett volna, az asztaloknál szlovák fesztiválszervező, magyar és szlovák újságíró, szlovákiai magyar kulturális menedzser, szlovák képzőművész, designer, magyar animációs filmes, szlovák galerista ült együtt, orosz hússaláta nem volt, csak pozsonyi pirog és magyar barackpálinka. A jelenlevőket a Magyar Kulturális Intézet hívta egybe és jó volt látni, hogy Pozsonytól Kassáig komolyan veszik az indítványát: legyen közös gondolkodás a normális magyar-szlovák viszony megőrzéséért.

Krasztev Péter és Zora Jaurová Közös moderálás © hvg.hu

Zora Jaurová, a 2013-as kassai EKF-év művészeti vezetője Speciális pozíció egy különleges városban

Zora Jaurová: Nagyon fontos, hogy a két ország kultúracsinálói odafigyelnek a kialakult helyzetre, és akarnak is valamit tenni. Fontos, hogy megmutassuk, az igazi magyar-szlovák kapcsolatok nem úgy néznek ki, ahogy a politikusok, vagy média lefesti, s hogy elérjük a fiatalokat ezzel az üzenettel. Éppen ezért értékelem nagyra a pozsonyi Magyar Kulturális Intézet felvetését - pont ez a kulturális intézetek valódi szerepe. Nem feltétlenül az, hogy tetszetős folklórprogramokat szervezzenek. hvg.hu: Személy szerint mit tud tenni a ma este megfogalmazott gondolatokért? Z.J.: A kassai programsorozat címe ez lesz: KOSICE-INTERFACE 2013. A város, mint interfész, kommunikációs környezet, amelyben bárki meg tudja szólítani a másikat, azok is, akik másképp talán sosem kerülnének beszédhelyzetbe. Ennek az elgondolásnak igenis része, hogy elősegítsük a dialógust a különféle etnikai csoportok között, amelyek évszázadok óta lakói ennek a városnak. Mondanom sem kell, többek között a kassai születésű Márai Sándor személye és művei is összekötik őket. hvg.hu: Milyen a helyzet Kassán? Toleráns városnak látja? Z.J.: Kassán különleges a légkör. Tényleg a tolerancia, az elfogadás levegőjét érezni. És ez nemcsak magyarok és szlovákok békés együttélésében fejeződik ki, vagy abban, hogy sok városi polgár beszéli mindkét nyelvet, hanem például a különféle felekezeti csoportok ökumenikus együttműködésében is. Az elfogadás szelleme ugyan a történelemben gyökerezik, de a szlovákiai kontextust tekintve tényleg különleges, hogy évszázadokon át fenn is maradt. Pont ezért hisszük, hogy Kassa kulcsszerepet játszhat a két ország viszonyában és katalizálhatja a pozitív enegriákat. hvg.hu: Magyarországon sokan remélik, hogy a 2013-as kassai EU kulturális fővárosi év jót tehet a régiónak a szlovák határon túl is. Ön szerint is? Z.J.: Kassa az öt országra kiterjedő kárpáti régió egyik legnagyobb városa, s a mi projektünk ezt figyelembe is veszi. Növelni akarjuk a kulturális, művészeti együttműködések számát ezekben az országokban s erre na város fel it tud ajánlani olyan megoldásokat, amelyeket átvehetnek más városok is. Például a kultúra decentralizálását, a belvárosból a külvárosok felé mozdítását, régi üzemépületek átalakításával. Több turistát szeretnénk ide vonzani, s ez pont a régi útvonalak, a régi hagyományok felelevenítését jelenti. Ezek a vonalak pedig behálózzák az egész térséget.

Akik a magyar kulturális intézet termében együtt ültek, pontosan tudták, nem velük van a baj. Nekik semmi bajuk egymással. És ha a hideg pozsonyi estében kimegyünk a Palisády utcára s kérdezgetjük a járókelőket, nekik sem volna semmi bajuk a magyarokkal. A helyzettel annál inkább. Ahogy egy jelenlevő alter-zöld aktivista jelezte is: rögtönzött budapesti utcai közvéleménykutatásán nagy többséggel ez jött ki, mint a jelenlegi legkomolyabb probléma. Verve a hitelválságot is.

Adott két ország és két nép. Nincs köztük megragadható ellentét, érdekkülönbség. Mégis a kettejük közti cirkusz híreivel szembesülünk nap mint nap. A teremben ülők biztosan azonos módon gondolják: egymás megismerése és a minél intenzívebb kulturális csere lehet a kiút. A politika meg – itt egy olyan félmondat következne, amelyet inkább barackpálinka mellett lehet elmondani, nem egy tudósítában.

Kettős célja volt a beszélgetésnek, amely délután öttől a késő estébe nyúlt. Egyrészt képet kapni arról, hogy a két ország között mennyi közös kulturális projekt zajlik, mennyi és milyen minőségű intézményi együttműködés van. Másrészt elgondolkodni azon, lehet-e, illetve kell-e ezeket a különféle műfajú és formájú projekteket közös kalap alá véve, akár azonos logóval, jelmondattal ellátva együttesen kommunikálni. Azért, hogy a médiában, a közbeszédben, az utcán végre megjelenjék az is, ami ezen a színtéren történik, ne csak az, amit a mindkét oldali nacionalisták és a politikusok akarnak valóságként feltüntetni.

Krasztev Péter, a magyar intézet vezetője és Zora Jaurová, a kassai 2013-as kulturális fővárosi év művészeti igazgatója moderálták a beszélgetést. Húsz perc után látszott, felsorolhatatlan mennyiségű közös esemény, projekt, kulturális vállalkozás, együttműködés van a két ország között. Magyar fellépők az ottani Pohoda fesztiválon (a szlovák Sziget), kétnyelvű könyvkiadás nagyban és kicsiben, a Samorinske Verse-től a Kalligram kiadóig, vendégrendezők a színházakban itt és ott, közös kutatások a tudományos akadémiák között, alternatív kulturális műhelyek csereprojektjei, a magyar Mediawave fesztivál pozsonyi eseményei, a Budapest Short Film Festival és a szlovák Azyl filmnapok pályázata “normalitás filmszpotok” elkészítésére, szlovák és magyar bandák koncertjei a Corvintetőtől az A38-on át a pozsonyi SubClub-ig, a kassai Kasarne-ig, a királyhelmeci Ifjúsági Házig, közös szervezésű kiállítás a Bársonyos forradalom 2o. évfordulójára. A beszélgetés hirtelen börzévé vált, partnerkereséssé, újabb iniciatívák megvalósítására.

Michal Kascak, a Pohoda Festival, az ottani "Sziget" főnöke Tele magyar művészekkel © hvg.hu

Nincsen tehát semmi baj. Nincs semmi baj? Dehogynincs. A médiatér, a kommunikációs tér e pillanatban teljes mértékben foglalt. Lestoppolta a nacionalizmus és a politika. Rajtuk kívül szinte senki és semmi más nem hallatszik, látszik. És itt kezdődött a vita Pozsonyban. A teremben ülők nagy többsége úgy gondolta, civil kampány kell. Egy logó, jel, mondat, amely megjelöli a normális eseményeket, kifejezi, hogy a bennük részt vevők a normális viszonyban érdekeltek. Egy jel, egy mondat könnyebben kommunikálható. S egy idő után, ha ez a logó, jel feltűnik, a közönség is tudni fogja, itt a normálisok beszélnek.

Voltak, akik úgy vélték – főleg magyarországi oldalról –, hogy fölösleges a közös kampány, a közös jel, mert hamar kiüresedik és gyanússá is válhat, hogy most valakik felülről, talán kormányok pénzéből terjesztenek valamit. Folyjék inkább tovább az eseményszervezés aprómunkája. Nem lehet kampányolni az influenza ellen, a betegségre mindenki a maga gyógyszerét szedi be. A szellemi immunitás kérdése ugyanígy személyes ügy.

Vassák Benedek, az A38 részéről Tartana egy kampánytól © hvg.hu

A tudósítónak úgy tűnt, ezek inkább magyarországi magyar félelmek. Szlovákiában ugyanis van tapasztalat a civil kampányok hitelességéről és sikeről, Vladimir Meciar (első, nagy) bukását épp egy ilyen kampány előzte meg, a teremben ülők többen végigcsinálták ezt annak idején. Idehaza meg a leghatékonyabb logókampányt az utóbbi időben a nagy-Magyarországosok folytatták, a leggyorsabban elterjedt jelkép az Árpád-sáv lett. Az utcán, az autók hátsó szélvédőjén nincs, ami ezekkel felvehetné a versenyt.

Pedig kéne – mondogatták a beszélgetésen részt vevők. Nem a kulturális események közönségét kell meggyőzni, ugyanis. Juraj Johanides rendező Konrád Györgyöt idézte: amit a középosztály nem fogad el, az nincs. Vagyis azt kellene elérni, hogy a mérvadó többség szemében kínos legyen nacionalistának lenni, elfogadhatatlan legyen tótozni, magyarozni, zsidózni. Hartyándi Jenő (Mediawave) szerint nem kampánnyal, hanem folyamatos “zajkeltéssel” lehet ezt elérni, Svatopluk Mikita képzőművész-tanár és Juraj Carny galerista (Priestor Galeria) szerint pedig gyors, hatékony kommunikációval. Méhes Márton kulturális menedzser szerint is, és – akár mások – ő is a német példára hivatkozott, hogyan is lehet egy társadalmat először érzékennyé tenni ezekre a kérdésekre, aztán elutasítóvá a nacionalizmussal szemben. Többen – igen bátran - a focidrukkerekkel kezdenék, az is felmerült, a tavaszi szlovák-magyar világbajnoki jéghokimeccs előtt tehetne a két csapat valamilyen nyilvános, pozitív gesztust. Vassák Benedek (A38) szerint az egész kampányból nálunk az jönne le: tessék, a zsidók kampányolnak a tótok mellett. Többen javasolták, első lépésként legyen egy weboldal, amelyen a szlovák-magyar projektek összegyűjtve szerepelnek, terjedjen el a címe, a tartalma. Legalább látszódjon, van alternatívája az agyament nacionalista és pökhendi politikai kommunikációnak.

Kukorelli Péter grafikus (Kolbászból kerítést Stúdió) ismertetett is egy projektet idén decemberre: karácsonyfák cseréje Budapest és Pozsony között. Ehhez pedig egy flash-animációs filmecskét is hozott. Szerethető és terjeszthető. Talán kezdődhetne itt az egész. Mégiscsak a szeretet ünnepe. S volna valami értelme kivágni és felállítani egy-egy fát a két város közepén. A legjobb volna persze a visszaültethető fa. Hadd nőjön tovább.

Kukorelliék szpotja - egyelőre munkaváltozatban - már a YouTube-on