2008. január. 16. 13:00 MTI Utolsó frissítés: 2008. január. 16. 13:04 Kult

Scorsese a Berlinalen mutatja be Stones-filmjét

Martin Scorsese Rolling Stonesról forgatott dokumentumfilmjével nyílik meg az idei berlini nemzetközi filmfesztivál.

© AP
Az Oscar-díjas rendező a Shine A Light című produkcióban a veterán brit rockbanda két, 2006 végén adott New York-i koncertjét rögzítette, a zenés betéteket pedig izgalmas archív felvételek, kulisszatitkok és számos interjú teszi teljessé.

"Rendkívül izgatottak vagyunk, hogy ennek a kitűnő filmnek a világpremierjét kaptuk meg nyitó gálaestünkre" - nyilatkozta kedden Dieter Kosslick, a Berlinale fesztiváligazgatója. A szervezők azt is bejelentették, hogy az eseményen Scorsese mellett felvonul a Stones-csapat is.

A Rollig Stones a rocktörténet egyik legkiemelkedőbb együttese, amely a becslések szerint több mint 200 millió albumot adott el. 2005-be ismét összeálltak, és két évig turnéztak a világ körül.

Az 58. Berlinale február 7-én nyitja meg kapuit, s a nemzetközi filmes seregszemle 11 napig tart majd.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.