2007. december. 04. 20:06 MTI Utolsó frissítés: 2007. december. 04. 19:42 Kult

Próbapert indítottak Keszthelyen a Sigray-örökösök

Próbapert indítottak a Sigray-örökösök Keszthelyen, a Helikon Kastélymúzeumban őrzött Páris ítélete című szoborért - közölte Patay Géza ügyvéd.

Az örökösök jogi képviselője az első tárgyalási napot követően elmondta: a múzeum ellen beadott keresetében indítványozta, hogy adják ki számukra a Keszthelyen letétben lévő, ógörög mitológiai jelenetet ábrázoló alkotást.

Patay Géza tájékoztatása szerint a keddi tárgyaláson a múzeum először nem ismerte el, hogy a műtárgy letétben van náluk, ám a csatolt írásos bizonyítékok alapján kiderült: a kastélymúzeum letéti számon tartja nyilván a szobrot. A múzeum ugyanakkor arra hivatkozott, hogy vagyonkezelői szerződéssel őrzik a Páris ítéletét.

A bírósági tárgyalást a bíró elnapolta, így január 15-én folytatódik Keszthelyen Sigray Antal örököseinek újabb pere. Patay Géza emlékeztetett arra, hogy csütörtökön lejár a határidő, amit a hagyatékot őrző magyarországi múzeumoknak adtak arra, hogy nyilatkozzanak, visszaszolgáltatják-e a műtárgyakat. Felidézte, hogy a hagyatékot a második világháború idején múzeumi letétbe helyezte Sigray Antal, a műtárgyak egy része pedig ma is három közgyűjteményben - a Magyar Nemzeti Múzeumban, az Iparművészeti Múzeumban és a Helikon Kastélymúzeumban - található.

Az örökösök novemberben egyezséget ajánlottak az illetékes kormányzati szerveknek és a gyűjtemény darabjait őrző intézményeknek: a múzeumokban található, 225 tárgyból álló anyag 43 százalékát megtarthatják ajándékként, ha a többit belátható időn belül visszaadják.

A Sigray-örökösök a Magyar Nemzeti Múzeum ellen egy festmény ügyében korábban már indítottak próbapert, amelyben a Fővárosi Bíróság 2005-ben jogerősen kötelezte a közgyűjteményt a kép kiadására. Mivel ez nem történt meg, 2007 első felében megindult a végrehajtási eljárás, és ennek eredményeként november 9-én végrehajtó segítségével vitték el az Ocskay Johannát ábrázoló művet a nemzeti múzeumból.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.